Kolozsváron fogadták Novák Katalint

Novák Katalin, Magyarország új köztársasági elnöke a Magyar Református Egység Napja ünnepségsorozat alkalmából utazott el Romániába. Csütörtökön, május 19-e délután Kolozsvárra érkezett, ahol Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács elnöke fogadta. Érkezése után a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének megnyitóján vett részt a köztársasági elnök, ahol beszédében további állomások is kiderültek az erdélyi látogatásáról.

A reptéren készült fotókat Vákár István osztotta meg a közösségi oldalán.

Pénteken, május 20-án kora reggel még futott is egy kört Kolozsvár parkjában Novák Katalin, az erről készült fotót közösségi oldalán osztotta meg.

Kolozsvár után a következő állomás Magyarlapád lesz, ahol a település egyik felújított templomának szentelésén vesz részt a köztársasági elnök, és meglátogatja a Bethlen Gábor Kollégiumot is. Szombaton pedig Gyulafehérvárra látogat, ahol a Magyar Református Egység Napjának díszvendége lesz és beszédet mond Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egész alakos szobrának leleplezésén, megkoszorúzza Márton Áron püspök sírját.

Transtelex