Kizárta máramarosi képviselőjét az RMDSZ

Mivel Apjok Norbert máramarosi képviselő a nyilvánosságra hozott diplomabotránya után sem volt hajlandó lemondani a decemberi választásokon szerzett parlamenti mandátumáról, az RMDSZ kizárta a frakcióból.

A Szövetségi Állandó Tanács hétfői ülésén megállapította, hogy Apjok Norbert „becsapta a Szövetség vezető testületeit és választóit azáltal, hogy saját maga által is utólag elismerten hamis diplomát” mutatott be a jelöltállításkor, és írásba adott ígérete ellenére sem mondott le a megválasztása után. Súlyosan és ismételten megkárosította a Szövetséget, csorbította annak hírnevét, ezért a testület megvonta a politikai bizalmat Apjok Norberttől és kizárta őt az RMDSZ-ből – közölték.

„Decemberben, a választások előtt iktattam a lemondásomat a listáról, ebben jeleztem, hogy nem veszem fel a mandátumot. Nem kaptam rá választ, így letettem az esküt. (…) Nem történtek olyan lépések a mandátum átvételének megakadályozására, amelyek miatt a választók bizalmán alapuló képviseletet nem tudtam volna elvállalni” – idézték Apjok 2021. január 7-i Facebook-bejegyzését, amelyben azt magyarázta, hogy miért is nem mondott le.

A kizárását követően pedig Apjok így reagált a Facebook-on február elsején:

Elfogadom, de – az adott máramarosi helyzetet figyelembe véve – nem tartom a közösség érdekeit szolgáló intézkedésnek a SZÁT azon döntését, mely értelmében érdekvédelmi szövetségünk operatív döntéshozó testülete úgy határozott, megvonja a politikai bizalmat, és megfoszt RMDSZ tagságomtól.
Az ügyről már minden el lett mondva, amit el lehetett mondani. Nyilvánosan elismertem, hogy követtem el hibát, elnézést kértem, és alávetem magam a szankcióknak, de továbbra is dolgozni szeretnék a közösség érdekében”.

A Szövetségi Állandó Tanács felkéri az RMDSZ parlamenti frakcióit, hogy a továbbiakban biztosítsák a Máramaros megyei magyarok képviseletét is, áll még a február elsejei közleményben.