Kivágták a női kézilabdát a támogatottak közül

Fotó: GÁL ELŐD

Bizonyos önkormányzati döntések nem várhattak még egy hetet, ezért rendkívüli tanácsülést hívott össze a polgármester július 19-ére. Nem totojáztunk sokat, röpke húsz perc alatt le is járt az egész.

Előbb beiktatták Bíró Ervin Lórándot, aki Pál Dénes helyére lépett a Szabad Emberek (POL) frakciójában. Vele a testület kiegészült, újra 19 tagú az udvarhelyi tanács. Vagyis volna, hogyha András Lehel, Kurtus István, Szabó Zsuzsa, Benedek Árpád Csaba nem hiányoztak volna az ülésről, de a tanács így is döntésképes volt. 

Az elmúlt időszak talán legvitatottabb döntése,

a sportpályázatokról, végül minden kommentár nélkül átment. Mint korábban írtuk, a női kézilabdacsapat körüli jogi kifogás miatt az összes pályázatot visszaküldték az elbíráló bizottsághoz, mert az önkormányzati testület csak egyben tud dönteni róluk. Az újrafontolás után a bizottság úgy döntött: a csapat nem kaphat támogatást, mert a pályázati határidő után adta le azt a dokumentumot, amely a névcserét igazolja a kézilabdaszövetség részéről.

Az eredeti javaslat szerinti 35 ezer lejes támogatást tehát visszavonták, a pályázati keretből levonták, így a többi pályázónak javasolt összegek változatlanok maradtak.

A másik fontosabb pont

a román állam által elismert egyházak támogatására vonatkozott. Az ismertetőből kiderült, hogy nyolc pályázat érkezett, közülük négy dokumentációt fogadtak el, amelyek teljesek voltak, így köztük osztották el a keretösszeget. A Szent Miklós római katolikus plébánia a ravatalozó és a temető felújítására 57.800 lejt kapott, a Bethlen negyedi (3-as számú) református egyházközség a templom és a parókia felújítására 52.900 lejt, a római katolikus Kis Szent Teréz 34.500 lejt a templom javítására, a belvárosi (1-es számú) unitárius egyházközség pedig meszelésre, ajtó-ablak renoválásra 26.400 lejt. Ez így összesen 171.600 lejt tesz ki a városi kasszából.

Az ülésen még a Csomád-Bálványos turizmusfejlesztési társuláshoz való csatlakozást fogadták el egyöntetűen a képviselők. A felvezetőben Pálfi Kinga alpolgármester elmondta: ez Hargita és Kovászna megyét foglalja magába, a kormány már el is fogadta a társulást. Egy Duna-deltai pilotprojekt volt az országban, amellyel sok uniós forrást le tudtak hívni, érvelt mellette. A városnak “valószínűleg” lesz egy ezer lejes tőkehozzájárulása, valamint egy 50 banis tagsági díj lakosonként, ami már benne van a tanácshatározatban, jegyezte meg ennek kapcsán.