Kiütötte ellenfelét a Szejke

 
Teltház, remek hangulat, kiütéses hazai siker született.
Fotók: Sinka-Király Levente

Telt ház előtt rendezték szombaton este a férfi kézilabda A osztály D csoportjában a 8. forduló zárómérkőzését. A Székelyudvarhelyi Szejke SK vendége a Nagyszebeni KC volt.
Az udvarhelyiek a negyedik helyről várhatták az összecsapást, de azt mindenki tudta, hogy győzelem esetén a bajnoki tabella élére ugorhatnak.

Sipos Lóránt edző több alapjátékosára sem számíthatott, Tăuțean Angelo és Daninfeld Gabriel sérüléssel bajlódtak, Fekete Róbert ott ült a kispadon, de végül nem lépett pályára.

A találkozót a vendégek kezdték jobban, hat percnyi játék után 3–1-re vezettek. Azonban nem tudtak elhúzni az eredményjelzőn. A Szejke SK nagyobb fokozatra váltott, előbb egyenlített, majd a 9-ik percben átvette a vezetést. A születésnapját ünneplő Orbán Szilárd védéseinek köszönhetően a félidő végéig magabiztosan két-három gól volt a különbség, pihenőre négy lett belőle (16–12). Ekkor még nem érezhette a zsebében a három pontot a Szejke SK, de a második félidőben minden ilyen kérdés elszállt.

Mintha csak egy csapat jött volna vissza az öltözőkből, és az a Szejke SK volt. Jobb állt be a kapuba a második félidőben, aki egyre-másra hárította a szebeniek lövéseit. Tizenhét perc kellett elteljen az első szebeni gólig. Ekkor már megnyugtató előnyre tett szert a Szejke SK, 24–13-ra vezetett.
A végére bedarálta ellenfelét a Szejke SK, 34–21-es eredménnyel győzte le. Győzelmének köszönhetően a Szejke SK átvette a vezetést a bajnoki tabellán.

Legközelebb jövő hétvégén lép pályára a Szejke SK, hazai pályán a második helyezett Segesvári VSK csapatát fogadja.

Férfi A-osztályos bajnokság, D-csoport, 8. forduló

Székelyudvarhelyi Szejke SK–Nagyszebeni KC 34–21 (16–12)

Szejke SK: Orbán Sz. (8 védés / 12 kapott gól) – Buguleț 5 (2), Komporály 8, Kopacz 2, Orbán L. 4 (4), Szász Előd 3, Jére 1. Csere: Jobb (12/9) – Pál Szilárd 4, Kónya 5, Lázár 1, Lőrinczi 1, Telegdy.
Vezetőedző: Sipos Lóránt.

Kiállítások: 6, illetve 6 perc.
Hétméteresek: 7/6 ill. 2/2.

A bajnokság állása:

1. Szejke SK 16 pont
2. Segesvár 15 pont
3. Nagyvárad 15 pont
4. Nagybánya II. 13 pont
5. Szeben 7 pont
6. Torda II. 4 pont