Nézzük, mik a fontosabb fejlemények:

• Donald Trump megválasztása jelentős hatással bír a háborúra
• De nem csak Amerika létezik a világban, és főleg nem lehet a harcoló feleket figyelmen kívül hagyni
• A fronton rekordok dőlnek, és nagy a kihívás a védőkön
• Hosszas kérlelés után Amerika engedélyezi a hosszabb hatótávú rakéták Oroszország elleni bevetését – de nem korlátok nélkül

A front véresebb, mint valaha

Bár az amerikai elnökválasztás eredménye sok mindent megváltoztat, a frontot közvetlenül nem. Egy ideje az oroszok mindent beleadnak a támadásba, és ez nem változott. Eddig az volt a logika, hogy bárki is lesz az új elnök, változást hozhat a támogatásokban és ezen keresztül a tárgyalásokban, úgyhogy az ismert tényező, azaz Biden alatt ki kell hozni a maximumot. Trump a két jelölt közül a kiszámíthatatlanabb, így a mindent ki kell hozni logika leginkább csak megerősítést nyert. Mindjárt ki is vesézzük, hogy mit jelenthet Trump megválasztása (nem, nem azt, hogy béke lesz 24 óra alatt, sőt), de előbb nézzünk rá a frontra.

Az oroszok hosszabb távon tarthatatlan tempóját jól érzékelteti, hogy októberben átlag napi 1500 halott és sebesült volt az ő oldalukon. Ez még az orosz lakosságnak is sok, és ne feledjük, mivel ők támadnak, és szinte védtelenül küldik a darálóba az embereket, az ő veszteségeik sokkal nagyobbak. Ilyen számok mellett a 15 ezer észak-koreai katona csak 10 napra elég. Novemberben új rekordok dőltek: előbb 1700, majd november tizenegyedikén 1950 honfitársuk életét vetették el az orosz vezetők. Ez több, mint ami a 2022-es átlag napi férfi születésszám (1836) volt. Ráadásul 2023-ban és 2024-ben is csökkent a születésszám a korábbiakhoz képest.

Bár az ukrán lőszerbeli lemaradás csökkent, sőt, van, ahol nagyjából egyenértékű az orosszal, az ukránok folyamatosan és nagyobb ütemben veszítenek területet, mint korábban, és egyre nagyobb kihívás az elegendő katona biztosítása is. Egyik félnek sem fenntartható ez a tempó, de félő, hogy a megtámadott országnak fogynak el hamarabb a tartalékai. Ugyanakkor nem lehet elfelejteni, hogyha holnap eltűnne a reguláris hadsereg, az ellenállás nem állna meg. Gerillaharcok és a november 13-aihoz hasonló akciók tovább zajlanának, központi irányítás nélkül is. Tizenharmadikán az elfoglalt krími Szevasztopolban a Fekete-tengeri Flotta első rangú kapitányát robbantották fel az autójában. 

Bár Orbán Viktor szavai alapján azt hihetnénk, hogy Trump alatt csak úgy egyszerűen béke lesz, de ez egy illúzió (vagy hazugság, ahogy tetszik). Egyrészt első ciklusa alatt sosem látott szintekre nőtt az amerikai légibombázások száma. Másrészt meg azt már most tudjuk, hogy az elfoglalt területeken az élet egy totalitárius pokol, ahogy a The Economist fogalmaz, és nem egy békés, elfogadható állapot. A fontosabb pozíciókat máshonnan hozott oroszok birtokolják, bárkit eltüntethetnek bármilyen indokkal az úgynevezett filtrációs táborokban, ahonnan nem jön mindenki vissza, az ukrán nyelvet teljesen betiltották, a pusztulás nyomai mindenütt ott vannak, moszkvai időzónát kötelező használni, az utcákat átkeresztelték. Az, hogy régebben a többségében oroszul beszélők mennyire értékelik ezt az új helyzetet, jól mutatja, hogy míg 2022 januárjában 6,4 milliós volt a lakosság (nem számolva a Krímet), most olyan 3,5 lehet, még úgy is, hogy betelepített az orosz állam dolgozókat és vezetőket. Becslések szerint ezek jelenleg 40-50 ezer főt tehetnek ki. Az ellenállás jelenleg néha robbant katonát vagy vasutat ugyan, de beszámolók szerint jelenleg hangsúlyosabb és értékesebb az információszerzési művelet. 

Tehát az ukránok nem fogják megvárni, amíg a gulágszerű orosz uralom elér hozzájuk, másrészt az oroszok is nehezen fogadhatnák el, hogy Kurszkkal együtt fagyjon be a front – és ha lehet spekulálni, ez lehetett az ukránok igazi célja Kurszkkal, egy biztosítás megszerzése arra, hogy nem fogják ingyen kikényszeríteni tőlük a szülőföldjüket.

Trump, a béketeremtő?

Hát… Bár a nagy országok és az összeesküvés-hívők szeretik azt hinni, hogy Amerika és egy maroknyi nagy ország csak úgy egyszerűen eldönti, hogy mi fog történni a világban, azért ez nincsen így. A kis országoknak is van cselekvőképességük, pláne, ha a saját túlélésükről van szó. Arról nem is beszélve, hogy Putyinnak is van beleszólása a háborúba, ugye, és az érdekei nem egyeznek Amerikáéval.

Trump politikája nagyon változékony szokott lenni. Talán mindennél fontosabb, hogy a döntés reggelén éppen ki súg a fülébe. Így történt, hogy Barack Obama bátortalansága után 2017-ben Trump kezdett eladni Javelin páncéltörő rakétákat Ukrajnának, amelyek később kiváló szolgálatot tettek az agresszor lelassításában. Csakhogy ekkoriban még a régivágású republikánusok vették körül, akik arra is ügyeltek, hogy túlzottan alkotmányellenes tetteket ne hajtson végre. Ez 2021 januárjában aztán azzal ért véget, hogy Trump fel akarta akasztatni a feldühödött csőcselékkel a saját alelnökét. Úgyhogy ebben a ciklusban várhatóan kevesebb régivágású, és sokkal több szélsőséges, nem az országhoz, hanem személyesen Trumphoz hűséges pártkatona várható az adminisztrációban. Legalábbis addig, amíg ki nem rúgják őket is. Ugyanis nagyjából 8 százaléka maradt meg az eredeti csapatnak a 2016-2020-as ciklusban, tehát gyorsan és alapvetően változhat az adminisztráció hozzáállása bármilyen kérdéshez.

Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán hogyan tudja bármire is kényszeríteni a feleket Amerika? Oroszországot lényegében erőteljesen szankcionálja már, legfennebb a betartást tudja szigorítani – vagy a szankciókat megszüntetni. De ez nem jelenti azt, hogy Európát is tudja kényszeríteni bármire, és főleg azt nem, hogy hirtelen elkezdenek orosz termékeket vásárolni a világban a cégek. Ukrajnát lényegében a fegyverszállítmányokkal tudja befolyásolni, de azt nem kérheti, hogy adja meg magát, vagy hogy pár millió embert még adjon át az oroszoknak – ne feledjük, nem lakatlan területeken folynak a harcok. Év elején hat hónapot késlekedett az amerikai kongresszus a fegyversegélyek kapcsán, de közben egy pillanatra sem álltak le a harcok. És nem is fognak, az ukrán nép az életéért küzd, ebben az sem állítja meg, ha közben Zelenszkij lemond, vagy sikerül meggyilkolniuk őt az oroszoknak. Putyin pedig a győzelméért küzd – ami bizonyos értelemben neki is túlélési kérdés lehet: ugyanis ha gyengének mutatkozik, a sajátjai vethetnek véget az uralmának. A háborút sem tudja leállítani igazából, mert az orosz gazdaság olyan szinten állt rá a háborús termelésre, hogy ha egyik napról megállnának a harcok, az azonnal recessziót jelentene – az pedig megint túlélési kérdés, mert az abból fakadó instabilitásban hamar át akarná venni valaki a helyét. A gazdaságról lennebb beszélünk még kicsit.

Az eddig kinevezett kabinettagok alapján elég nehéz kitalálni hogy milyen irányba megy majd a Trump-adminisztráció – már ha lesz irány a káoszon túl. Marco Rubio, a potenciális külügyminiszter és Mike Waltz potenciális nemzetbiztonsági főtanácsadó korábban igazi republikánusok voltak, így ők elméletileg kevésbé lennének nyitottak arra, hogy Amerika győzelmet engedjen Putyinnak. John Thune pedig úgy lett a szenátusi republikánusok vezetője, hogy nem őt támogatta Trump a posztra, tehát a szenátusban egy kis függetlenséget mutattak a MAGA keménymaggal szemben a párt szenátorai. Ugyanakkor az új, teljesen Trump-dominálta republikánus párt mégsem az a párt már, ami volt 2016-ban, és akik hangosabban és arccal fel mertek szólalni, azokat jórészt kirostolták már. És ott van a másik oldalon a kőkeményen hívő MAGA csapat. Tulsi Gabbard, demokratából lett keményvonalas MAGA, olyan moszkovita szövegeket tol, hogy még az orosz tévé is elismerően nyilatkozott róla. Milyen szerepet szánt neki Trump? Kémfőnök, természetesen, mi más. Optimista amerikai hangok szerint majd úgyis jól elbukik a szenátus jóváhagyásán. De azért az majd kiderül, hogy valóban újra szembemegy-e a párt a Főnökkel, vagy hogy belemennek-e abba, hogy szenátusi jóváhagyás nélkül nevezzenek ki minisztereket, amire van törvényes lehetőség.

És végül nem feledkezhetünk meg még két dologról: Zelenszkij, de jóval előtte Leonyid Danilovics Kucsma is úgy kampányolt annak idején elnöknek Ukrajnában, hogy majd ők jól kisimítják a viszonyt az oroszokkal. Végül mind a ketten azzal szembesültek, hogy bár ők akarhatják a jobb viszonyokat, de kettőn áll a vásár. Ugyanígy járhat majd Trump is, hogy bár ő személyesen zavarba ejtően, tinisen rajong Putyinért, de Putyin meg nem viszonozza az érzést. Egyébként a pontos idézet úgy szól, Malcolm Turnbull volt ausztrál miniszterelnöktől, hogy Trump úgy viselkedik Putyin jelenlétében, mint egy 12 éves tini, aki a kedvenc focisztárjával találkozik.

Az orosz propaganda, ami szorosan a Kreml kezében van, vélhetően nem érez hasonlóan, ők ugyanis a szokásos „alázzuk meg az új amerikai elnököt” szellemében indultak neki a megválasztás hírének. Így azzal gratuláltak, hogy a tévében leadták Trump feleségének, Melaniának, modellsége alatt készült tüzesebb fotóit, illetve később lazán letagadták, hogy Putyin és Trump telefonon beszéltek volna. Érdekes kezdet. Habár később még lehet, hogy előveszik a KGB-s sármot, nem nagy ár az azért, hogy biztosítsák, hogy Ukrajna nem kapja meg a megfelelő felszerelést a védekezéshez.

Ha már felszerelés: a megígért amerikai fegyvereknek csak 10 százaléka az, ami el is jutott Ukrajnához. 10 százalék. Ennyivel állították le az orosz hadigépezetet. Biden várhatóan nem fogja gyorsítani a szállításokat, és egyre fogy az ideje, úgyhogy Trump dönt majd a maradékról. Egyébként a fegyverszállítmányok pénzértéke teljes mértékben Amerikában marad, a fegyvergyártók kapják, az ukránok a leselejtezett készletből kapnak. A fegyvergyártókból sok republikánus államokban működik, úgyhogy ha az emberi élet és a demokrácia védelme nem is, de a pénz még lehet motiváció a Trump adminisztráció számára is, hogy ne rúgja fel a támogatási rendszert. De ki tudja.

Trump, mint jó hír az ukránoknak?

Nem csak ez a zord kép létezik arról, hogy mit hozhat Trump. Mostanra már több olyan beszámoló is létezik, újságtól személyes tapasztalatokig, hogy a védők már annyira csalódottak lettek a Joe Biden alatt folytatott, nagyon óvatos és nagyon lassú támogatási politikától, hogy, bár kockázatosnak gondolják, de még mindig bizakodóbbak az új adminisztrációval, mint a lassú felőrlődéssel. Emellett javukra szolgálhat még a republikánusok régebbi ága, és maga az is, hogy karaktere alapján Trump sem szeretne vesztesnek tűnni a tárgyalás végén.

Zelenszkij tizenhatodikán azt mondta publikusan, hogy Trumppal hamarabb véget érhet a háború. Amivel gondolhat a fenti tényezőkre is, de – nem feledkezhetünk meg róla – lehet, hogy Trump egóját akarja fényezni.