Kit választ Keresztúr?

Rafai (balról) és Koncz a két polgármesterjelölt.
fotómontázs

Székelykeresztúr város honlapján megjelent a 2020-as helyhatósági választások jelöltjeinek listája, amelyből kiderül, hogy idén két személy pályázik a város polgármesteri tisztségére.

A várost tizenkét éve vezető Rafai Emil az RMDSZ színeiben újabb négy évig töltené be ezt a tisztséget, míg az Erdélyi Magyar Szövetség (MPP-EMNP) képviseletében Koncz Hunor-János indul a szeptember 27-ei választásokon. Utóbbit egy udvarhelyi sajtótájékoztatón mutatták be augusztus 5-én.

Az RMDSZ

tanácsos-jelöltjeinek listáján orvosok, közgazdászok, tanárok, maga a főtanfelügyelő, Demeter Levente szerepel, a lista végén pedig több unitárius és református lelkészt láthatunk.

  1. RAFAI EMIL – KÖZGAZDÁSZ, MÉRNÖK
  2. PÁLFFY ZOLTÁN – ÁLLATORVOS
  3. CSIFÓ JULIANNA – ORVOS
  4. SIMÓ ILDIKÓ – TANÁR, ISKOLAIGAZGATÓ
  5. SIMÓ BÉLA – TANÁR
  6. KLEIN LÁSZLÓ – TANÁR
  7. BARABÁS ZOLTÁN – ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKUS
  8. FAZAKAS SÁNDOR – VEGYÉSZ-KÖZGAZDÁSZ
  9. FALUVÉGI-BARTHA NOÉMI – DIZÁJNER, IGAZGATÓ
  10. BÍRÓ MIHÁLY ATTILA – MAGÁNVÁLLALKOZÓ, KÖZGAZDÁSZ
  11. DEMETER LEVENTE – TANÁR, FŐTANFELÜGYELŐ
  12. SZAKÁCS DOMINIC – NYUGDÍJAS SZERELŐ
  13. BÖLÖNI LÁSZLÓ – TANÁR
  14. LAKATOS SÁNDOR – UNITÁRIUS LELKÉSZ, TANÁR
  15. AMBRUS BARNA – MAGÁNVÁLLALKOZÓ, MÉRNÖK
  16. SZÉCSI EMŐKE – GYERMEKNEVELÉSI SZABADSÁGON LEVŐ KÖZGAZDÁSZ
  17. PANITI IMOLA – TANÁR
  18. GÁSPÁR BEÁTA – EGYETEMISTA, KINETOTERAPEUTA
  19. SZOMBATFALVI JÓZSEF – NYUGDÍJAS UNITÁRIUS LELKÉSZ
  20. MEDVE JÓZSEF – NYUGDÍJAS REFORMÁTUS LELKÉSZ
  21. PAP-ALBERT LAJOS – KERESKEDELMI ÜGYNÖK, TECHNIKUS

Az EMSZ

22 jelöltet tartalmazó listáján első helyen a polgármesterjelölt található, de van itt is több közgazdász, orvos, mesterember, könyvelő.

  1. KONCZ HUNOR JÁNOS – KÖZGAZDÁSZ, ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MENEDZSER
  2. SEBESTYÉN ZSOLT – KERESKEDELMI IGAZGATÓ, KÖZGAZDÁSZ
  3. KISS JÓZSEF – TANÁR, KÖZGAZDÁSZ
  4. PÁVEL IDA ERZSÉBET – KÖZGAZDÁSZ, LABORÁNS
  5. KECSKÉS DÉNES ATTILA – ÉPÍTŐMÉRNÖK
  6. CSIKI IRMA – KÖZGAZDÁSZ
  7. FARKAS ATTILA – BIZTOSÍTÁSI ÜGYNÖK
  8. GYÖRGYI ATTILA – ELADÓ, KÖZGAZDÁSZ
  9. LŐRINCZI JUDIT – KÖNYVELŐ
  10. PATAKFALVI DÉNES – GÉPÉSZ MESTER
  11. ELEKES ISTVÁN – INFORMATIKUS
  12. BALÁZS MELINDA – CSALÁDORVOS
  13. VERES ZSOLT – KERESKEDELMI ÜGYNÖK
  14. FELEKI ANDRÁS – NYUGDÍJAS TERVEZŐ TECHNIKUS
  15. NAGHY ZOLTÁN – SZAKKÉPZETT MUNKÁS, KŐMŰVES MESTER
  16. FARKAS-BODI IRÉN – EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ
  17. TOTH NORBERT – TAXISOFŐR
  18. GAGYI DÉNES – TANÁR
  19. BRUDAN ILARIE – PINCÉR, KÖZGAZDÁSZ
  20. TÖRÖK LÁSZLÓ DÉNES – SÉF
  21. BENYOVSZKI JÓZSEF – POLITOLÓGUS
  22. KÁDÁR DÉNES – LAKATOS, KERESKEDELMI ÜGYNÖK

Egyetlen független tanácsosjelölt indul a választásokon, Tánczos Ferencz nyugdíjas személyében, aki a Plan Togheter Ifjúsági Egyesület elnöke.

Székelykeresztúron az önkormányzatnak 17 tagja van, az előző mandátumban 12 RMDSZ-es, 4 EMSZ-es és 1 független képviselő vett részt a döntéshozásban, az egyik RMDSZ-es képviselő betegsége miatt 16-an maradtak.