Kiszúrtad már a piros-fehér urnákat? 

Fotók: PÁL EDIT ÉVA

Feltűntek már a piros-fehér urnák? Kíváncsi vagy, hogy miért helyezték ki őket? A SIC Alapítvány és az Elan-Trio kft. azt remélik, magánemberek és cégek egyaránt csatlakoznak a karitatív akciójukhoz, mellyel a székelyföldi súlyos beteg embereknek szeretnének segíteni.

Adománygyűjtő ládákat helyeztek el az üzletek pénztárainál. Mivel az Elan-Triónak három megyében is vannak üzletei – összesen 18 – Tankó Ágnes, a cég munkatársa és az alapítvány védnöke azt találta ki, hogy minden térségnek legyen meg a „saját kis forrása”, a Kovászna megyeiek például a háromszéki problémákra gyűjtsenek. 

Összesen 18 urna indult útnak, főleg a Merkúr és Szuper üzletekben: Udvarhelyen a Merkúr áruházban kettő, a Szuper Horizont, Diszkont, Csemege, Kőkereszt, Market, a Bethlen negyedi Merkúr és C+C üzleteiben egy-egy urna található, ezenkívül az alapítvány székhelyén, a Vár utca 4. szám alatt is van egy. Három urna Csíkszeredában, kettő Sepsiszentgyörgyön, három Marosvásárhelyen várja a vásárlók adományait. 

De más cégeknél is szívesen látnák az urnákat, várják további olyan vállalatok jelentkezését is, ahol több ember megfordul, magyarázta Tankó Ágnes.

Megduplázzák az adományod

Az elképzelés szerint jelentkezhetnek vállalkozók, baráti társaságok, magánszemélyek satöbbi, akik kérik az urna felbontását, és vállalják a benne található pénzösszeg megduplázását, triplázását, és akár azt is meghatározhatják, milyen célra szeretnék a megduplázott összeget odaadni. Házigazdaként az Elan Trio felajánlotta az összes urna felbontását első alkalommal, és a bennük összegyűlt összeg megduplázását a következő év februárjában. 

A követés lehetőségét is fontosnak tartják: „nem kis kutakban gondolkodunk, ahova beledobod az 50 banidat, és nem tudod, hogy mi történik vele, rendszeres beszámolókkal készülünk”, ígérte Tankó Ágnes. 

Szakmai segítséget is ígér az alapítvány,

mondta el dr. Kurtus István, szintén védnök. Nem csak összegyűjtik a pénzt: ha valakinek nincs rá lehetősége, vagy nem tud dönteni, hogy milyen orvoshoz, intézményhez forduljon a betegségével, abban is segítenek. Lehetnek olyan problémák is, amiket az egészségügyi pénztár is finanszírozhat, ebben az esetben is tudnak tanácsot adni. Arra törekednek majd, hogy a beteg a megfelelő helyre kerüljön, és a megfelelő ellátást kapja. 

A daganatos betegségeken kívül veleszületett vagy poszttraumás problémákkal is lehet hozzájuk fordulni, folytatta. Tankó Ágnes hozzátette, ímélen lehet felvenni a kapcsolatot velük, amelyben a problémát kell jelezni, és azt, hogy mi az, amiben ők konkrétan segítséget kérnek. 

A fiataloktól a postásig

Bár a SIC Alapítvány fő célpontjai a fiatalok, akiknek táborokat, honismereti túrákat, közvéleménykutatásokat is szerveztek, idővel segélyakciókba is fogtak. Tudva ezt, régi UFF-osok, vállalkozók keresték meg az alapítványt azzal a kérdéssel, hogy egyre több súlyos beteg van a környékünkön, akiket támogatnának, és van-e arra lehetőség, hogy az alapítvány elvállalja az adminisztrációt, a jogi keretet. Majd a kórház is tudomást szerzett erről. Az alapítvány elvállalta a „postás” szerepet, mondta az alapítvány elnöke, Nagy Pál.

Külön bankszámlaszámot hoztak létre, és kezdtek olyan udvarhelyi közéleti szereplőket keresni, akikről úgy gondolták, hogy alkalmasak lennének arra, hogy a kezdeményezést felügyeljék. A védnöki testület tagjai Tankó Ágnes, Vass Orsolya, dr. Kurtus István, Fleisz Zoltán és Hajdó Csaba lettek.