Kisebb hitelt vesz fel a város, vizsgálják a helyi rendőrséget

Fotó: EGYED UFÓ ZOLTÁN

Döntöttek a hitelfelvételről, kiderült, miért kellenek új tagok a városi kórház vezetőtanácsába és a szejkefürdői víz és szennyvízrendszer is téma volt. A kedvencem viszont a hétfőtől csütörtökre köddé vált határozattervezet – lejárt az év utolsó rendes havi tanácsülése december 19-én, csütörtökön délelőtt.

Minden a szokásos módon kezdődött, 

az ülésvezető, Derzsi László köszöntött mindenkit, Venczel Attila főjegyző megállapította a jelenlétet – Kakassy Norbert és Ilyés Szabolcs jelezte, hogy késni fog, de egyébként teljes volt a létszám. 

Napirend előtt a polgármester szólalt fel, megköszönte mindenkinek az éves munkáját, jobban mondva a három hónapost, „fontos ügyeket tudtunk elővenni, és olyan problémákban is haladást értünk el, amelyek évek óta az önkormányzat asztalán hányódtak.”

A napirendi pontok közül hármat emelt ki. A hitelfelvétellel kapcsolatban elmondta, korábban elfogadtak már egy 10 millió lejes értékű hiteligénylést, de azt nem tudták felvenni. Igazából se ők, sem más, aki megcélozta ezt a lehetőséget. Új hitelkonstrukciót kellett összerakniuk, ami sokkal szigorúbb feltételeket szab, nem tudnak 10 milliót igényelni – pedig lenne rá szükség, „katasztrofális anyagi helyzetben van a város” –, be kell érniük annyival, amennyit a hitel feltételeinek megfelelően el tudnak költeni, ez közel 6 millió lejt jelent. 

Aztán ott van még a helyi rendőrség tevékenységének ellenőrzése. Szakács-Paál István polgármester szerint elég sok lakossági panasz érkezett a helyi rendőrség munkájára, ezért létre fognak hozni egy bizottságot, amelyik megvizsgálja a panaszokat és jelentést készít. 

A cikk az előfizetőink számára folytatódik!

Ne maradj le a végéről! Már havi 15 lejért elolvashatod a cikkeink legjavát. Fektess be te is a szabadságba!