Kisbusz ütközött Balavásárnál, tizenegyen megsérültek

Tizenegy személy megsérült Balavásárnál, az E60-as jelzésű 13-as országúton történt balesetben csütörtökön, augusztus 4-én 18 óra 30 perc körül. Az ütközés egy Magyarországon bejegyzett kisbusz és egy 53 éves, bánffyhunyadi férfi vezette személygépkocsi között történt, írja a punctul.ro

A baleset helyszínére kiérkező mentőegységek – Balavásárról, illetve Marosvásárhelyről – 9 felnőttet és egy 12 év körüli kiskorút középsúlyos sérülésekkel szállították a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba, egy enyhe sérüléseket szenvedett felnőttet pedig a helyszínen látták el.

A közúti forgalom a balesetet követően körülbelül egy órán keresztül egy sávon zajlott.

A balesetben érintett sofőrök egyike sem fogyasztott alkoholt, amint az az alkoholtesztből látszott, az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indul eljárás, és folytatódik a nyomozás a baleset okainak tisztázásáért.

Kiemelt kép: ziare.com