Bizonyos helyeken, ahol ezt a körülmények megkövetelik, kötelezhetik a maszk viselését kültéren is, mondta Ludovic Orban miniszterelnök, reagálva a nyaralóhelyeken, többek között a tengerparton uralkodó helyzetre – írja a Mediafax hírügynökség.
Orban szerint több lehetőséget vizsgálnak, így a teraszok, klubok nyitvatartási programjának szigorúbb szabályozására, a szociális távolságtartási szabályok szigorítására vonatkozóan, mert „nagyon nehéz meghatározni azt, hogy egy csoport tagjai egy családhoz tartoznak-e, vagy sem, ezért bevezethetjük azt, hogy a távolságtartási szabály mindenkire vonatkozzon, aki a tengerparton tartózkodik”.
„Több prefektussal, megyei vészhelyzeti bizottság képviselőjével egyeztettünk, ők azt mondták, hogy vannak olyan kültéri helyek – mint a piac, vagy a tengerparti sétányok –, ahol a zsúfoltság miatt nagy a fertőzés terjedésének veszélye, ezért szóba került a lehetősége kötelezni a maszk viselését ezeken a helyeken is” – mondta el a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy még nem született döntés erről.