Kincső orvosira készült, most mégis a Netflix, vagy éppen az Amazon GO problémáit kezeli.
Fotó: SZABÓ APOR
Tíz verseny alatt a Föld körül – így szólt a Vibe Koli egyik előadásának címe, amelyen bemutatkoztak azok a Kolozsváron tanuló közgazdász hallgatók, akik a világ különböző pontjain vettek már részt esettanulmány-versenyeken, köztük Kelemen Kincső, a Tamási Áron Gimnázium volt diákja.
Szász Levente, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karának magyar dékánhelyettese kezdésként elmondta: igazából hamarabb találták ki a címet – mert jól hangzott – minthogy megszámolták volna, hány versenyen is voltak a világ különböző pontjain.
A diákok: Kincső, Boga Balázs és Jakó Zsolt elsőként arról meséltek, hogyan kerültek a szakra, csöppentek bele a közgazdasági esettanulmány-versenyek világába, és jutottak el Seattle-be, Washingtonba, Bostonba, Montreálba, Bergenbe, Párizsba, Maastrichtba, vagy éppen Budapestre.
Egyikük sem készült közgazdásznak
Balázs kiskorában főnök, később pilóta szeretett volna lenni, míg Zsolt az orvosin gondolkodott, amíg el nem beszélgetett egy volt GTK-ssal (Gazdasági Tanácsadó Klub – szerk. megj.), aki meghozta a kedvét a közgázhoz.
Kincső is valahogy így volt ezzel: tizenegyedikesként az akkori gimis közgazdaságtan tanára, Dimén-Varga László „rángatta el” első versenyére. „Orvosira készültem, akárcsak Zsolt és azt mondtam, hogy hagyjon nekem békén, nem akarok menni. Addig húzta-nyúzta, hogy úgy döntöttem, elmegyek és már akkor nagyon megtetszett az esettanulmányok oldása” – nosztalgiázott.
Tizenkettedikben a jó nyereményekért még bevállalt egy versenyt, ahol volt egy hosszabb beszélgetése Szász Leventével. Akkor azt mondta neki, ha a közgáz mellett dönt, a Gazdasági Tanácsadó Klubban is részt kell vennie. Kincső úgy döntött, szülei nagy csalódására, hogy hagyja az orvosit, közgázra megy, ahol elsőéves
tapasztalatlan csapattagként
rögtön a Harvard Egyetem esettanulmány versenyén, a mélyvízben találta magát. Ráadásul egy olyan csapatba került, ahol a tagok mind másodévesek voltak és már egy összeszokott csapatot alkottak. A fiatalok a Delta Airlines esetét kellett, hogy megoldják, mindezt 500 szóban.
„Úgy nézett ki az esetoldás, hogy a többiek beszélgettek négyen, én meg egyedül ültem a sarokban és jegyzeteltem azt, amit ők beszélgettek. Senki nem mondta, hogy mit kellene csinálni, úgy gondoltam, ez az, amit én csinálhatok. Néha-néha Gyopi annyira aranyos volt, hogy megkérdezte: Kincsőke, nem akarsz valamit hozzászólni a megoldáshoz?” – emlékezett vissza. Nagyon nehéz volt beilleszkednie, de a többhetes felkészülés alatt eljutott odáig, hogy a végén a megoldás összefoglalóját ő írta meg, aminek eredményeképpen ki is jutottak a Harvard Egyetem versenyére.
Zsolt és Balázs már az első versenyükön próbálták érvényesíteni akaratukat. Washingtonban, Balázs első versenyén egy non-profit szervezet, az American Cancer Society számára kellett egy olyan átfogó stratégiát kidolgozniuk, amely biztosítja a fiatal önkéntes generációk hosszútávon fenntartható bevonását a szervezet munkájába.
Ez ott ráadásul nagyon releváns téma, hiszen Amerikában minden egyes ember első fokú kapcsolatban áll a rákkal. Ha éppen nem beteg és a következő öt évben nem is diagnosztizálnak megbetegedést nála, akkor egy első fokú rokona, vagy egy nagyon közeli ismerőse rákos.
Balázs nem húzódott meg a sarokban, mindenképpen el akarta mondani a véleményét, javasolta egy adatbázis kidolgozását, amely segíthetett volna az egyesületen, és bár Kincsőnek tetszett az ötlet, az adatvédelem miatt megvalósíthatatlannak tartotta.
„Erről kezdtünk el vitázni, mert én sem nagyon szoktam engedni az igazamból. Volt egy csapattársunk, Zsuzsa, ő irányította a vitát. Amikor már túl elmentünk egyfelé, ő visszahozta, kordában tudta tartani. Egy óra vitázás után közös nevezőre jutottunk, amikor BT (Barabási Tamás – szerk. megj.), a másik csapattársunk, aki addig meg sem szólalt, csak feküdt az ágyban, feltett egy kérdést, és tudtuk, hogy az egészet, ami van, dobhatjuk a kukába. Érdekes volt, hogy mindenki más-más féleképpen kapcsolódott bele a konfliktusba, és végül sikerült egy elég szép megoldást kidolgoznunk, ami a teljes javaslatcsomagunknak az alapját képezte” – mesélt.
Az építő jellegű viták
tudják a legjobb megoldást hozni a végén Zsolt szerint is, ezért fontos, hogy a csapaton belül a kapcsolatok csiszolódjanak az évek folyamán, és mindenki merje felvállalni a véleményét, ő is egy Kincsővel való vitáját osztotta meg, amely során mindketten másképpen értelmezték a feladott esetet.
A versenyek egyébként mindig az esettanulmány elolvasásával kezdődnek, ötleteléssel folytatódnak, és a megoldás zsűrinek bemutatásával érnek véget. A vállalatvezetőkből álló zsűrit – olyan embereket, akik tíz-húsz éve dolgoznak az iparágban – kell meggyőzni, hogy az a stratégia, amit kidolgoztak, azt kell alkalmaznia a vállalatnak.
„A fiúk eleget meséltek arról, hogy milyen konfliktusaik voltak velem, én ezért egy másik konfliktust szeretnék felidézni” – kezdett bele mosolyogva Kincső a történetébe. Egy kanadai versenyen három, egyenként háromórás és egy huszonnégy órás esetet kellett megoldaniuk. A háromórásoknál nagyon nagy a nyomás, mindenki nagyon ideges, és ebben az esetben csupán két laptopjuk volt. Csapattársa, Norbi az egyik laptopon pénzügyekkel foglalkozott, Rita készítette a bemutatót, Kincső meg Peti közben kidolgozták a stratégiát lapocskákra. Ezeket nyújtották át a másik két csapattársnak, akik nem voltak teljesen tisztában a megoldással, amit Kincsőék kitaláltak.
„Az utolsó háromórás eset volt, és azt vettük észre, hogy Norbi elfelejtett egy lapot, az nem került bele a pénzügyekbe. Mindenki frusztrált volt, és ez abba torkollott, hogy egész csúnyán elkezdtünk egymással veszekedni, hogy ez most kinek a hibája. Utólag azt tudom mondani, hogy ez jót tett az egésznek, korrigáltunk és ennél az esetnél sikerült megvernünk a kanadai Alberta Egyetemet, amire nagyon büszkék vagyunk azóta is” – mesélt.
Kincső csapatkapitányként
is volt már versenyeken harmadévesként. Előtte mindig olyan csapatokban volt, amelyeken mindenkinek megvolt a szerepe, mindenki tudta, hogy mit kell csinálnia.
„Ez teljesen új csapat volt, nagyrészt kezdő emberekkel, vagy még nem találkoztak esettanulmányokkal, vagy nagyon keveset oldottak és a csapatkapitány szerepét kellett felvennem Seattle-ben egy kétfordulós versenyen. Az első rövid, háromórás esetnél még nem derült ki, hogy nem tudom lemenedzselni azt, hogy nem tudja mindenki, mit kell csinálnia. Itt a Netflixnek kellett egy rövid esetet megoldanunk.
A huszonnégy órás verseny alatt ez kiütközött. Nem tudtam megmondani az embereknek, hogy mit kell csinálni úgy, hogy az ne essen nekik rosszul. Nagyon nehéz váltás volt ez számomra. Az Amazon GO-nak kellett egy terjeszkedési stratégiát kidolgoznunk és akkor volt az a pillanat, amikor úgy jöttem ki életemben először egy versenyről, hogy félig-meddig sírtam és azt mondtam, hogy nem értem, miért jöttem ide, és miért kell ez nekem. Persze, később folytattam tovább, de nekem ez volt a mélypont. Remélem, a fiúk nem kell, hogy ugyanezt megtapasztalják, hogy milyen az, amikor egyedüli tapasztaltként át kell venni mindennek a koordinálását” – idézte fel az egyik legkellemetlenebb tapasztalatát. Balázs jó csapattársként rögtön el is mondta, nem ért egyet Kincsővel, és szerinte nagyon jól lemenedzselte a versenyt.
Szász Levente is hozzátette, hogy azért ilyen kérdésekhez hozzászólni önmagában is egy kihívás, és mellette csapattal dolgozni, menedzselni azt nyomás alatt, amikor három óra alatt egy cégóriás problémáját meg kell oldani és rögtön ezután prezentálni, nem egyszerű. Főként, hogy konfliktusok, viták is vannak a csapaton belül, de „ez normális, hiszen ha nem ütköznek a különböző perspektívák, akkor nem lesz annyira átfogó a megoldás”.
Nekik jól jönnek a viták
A Harvardra egyedüli európai csapatként jutottak ki, és az, hogy „a washingtoni Georgetown University azt gondolja, meg akar hívni két egyetemet, és ezek közül az egyik legyen a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, önmagában egy komoly eredmény. Hogy díjat is sikerült elhozni, az csak “hab a tortán”, mondják.
De tesznek is ezért, minden évben esettanulmány versenyeket szerveznek a középiskolásoknak, és próbálják meghozni a kedvüket ehhez, ez az első pillér. A második az oktatás, ami Levente elmondása szerint gyakorlatorientált. Megpróbálnak olyan problémákkal foglalkozni, amelyek jelenleg a vállalatokat érintik, amelyekkel a gazdaságban küzdenek a benne dolgozó döntéshozók.
A harmadik pillérként a szakkollégiumi rendszert említi. A Gazdasági Tanácsadó Klubban például, nagyon sok extra feladattal ellátják a hallgatókat, „nehogy véletlenül szabadidejük maradjon”. Ezek a feladatok mind azért vannak, hogy megfelelő szakmai teljesítmény tudjanak nyújtani, mondta a dékánhelyettes. Management shadowing programjuk is van, ez arról szól, hogy minden szakkolis hallgató legalább egy napot vagy akár egy egész hetet egy vállalatvezetővel tölt el. Együtt mennek mindenhova, beül a tárgyalásaira, hallgatja a telefonbeszélgetéseit, a vállalatvezető meg-megkérdi a hallgatót, hogy ő ebben az esetben mit csinálna.
„Megéri mindent kipróbálni. Orvosira készültem, végül közgázon kötöttem ki csupán azért, mert azt mondtam egy versenyre, hogy: kipróbálom. Miért ne? Soha nem tudjátok, hogy mi lesz az, amibe végül beleszerettek” – zárta tanácsával az előadást Kincső.
