Kimutatták: Udvarhelyen később olvad a hó!

Székelyudvarhely, 2021. január 21., 9 óra 47 perckor, a Haáz Rezső múzeum előtti részen

Székelyudvarhely lakói az idei télen megfigyelhették, hogy városuk utcáin jóval később tűnik el a hó, mint a megye más területein.

Figyelem! Kacsa rovatunkban megjelenő írásaink nyomokban valóságot is tartalmaznak.

A jelenség magyarázatára több, egyelőre bizonyítatlan tudományos elmélet is létezik.

A korábbi években már ismert volt az a jelenség, hogy a téli hónapokban a Hargita megye tábla körül megváltozott a közutak színe és halmazállapota. Míg a közeli Kolozs és Maros megyében például teljesen fekete volt az aszfalt, és legfennebb picit nedves, addig megyénkben gyakran tapasztalható volt, hogy fehér, esetleg bézs és latyakos halmazállapotú a felszín rétege.

Időjáráskutatók szerint a jelenség egyik oka lehet, hogy egyre szűkül ez az éghajlati mikroövezet, amely kezdetben az egész megyét érintette. Az idén télen Székelyudvarhely központjában látszik csúcsosodni. Csütörtökön 10 óra körül például a város nagy részén havas, jeges, latyakos volt az út, míg a várostábla körül, úgy a Melinda cégcsoporttól kezdve Fenyéd irányába teljesen fekete. De ezt szinte minden nap megfigyelték a kutatók az elmúlt napokban, kivéve, mikor nem havazott.

2021. január 21., 9 óra 42 perc: A Melindától Fenyéd fele fekete az út.

Dr. lect. univ. Meteo Roland éghajlattanász szerint egyre inkább valószínű, hogy városunk bekerül a hóhányó mikroövezetbe, mely arról kapta nevét, hogy télen csak akkor nem havas az út, ha a lakók elhányják a havat.

Egyes nyelvészek azonban vitatják a szó eredetét, és arra következtetnek, hogy talán a városvezetés, illetve az ezzel megbízott cég az, akit a népnyelv hóhányónak nevez amiatt, hogy nem végzi rendesen a dolgát.

Lokális lehűlés következik

Bözsi néni, akinek a fia nemrég jött haza Magyarból, elmondta, hogy „Édesanyám, még a Kalonda-tetőn is fekete volt az út.”

Rózsika néni pedig azt állítja, globális felmelegedés nincs is. A Duna tévén bemondták, hogy térségünkben lokális lehűlés várható, talán ennek köszönhető, hogy a városban tovább csúszósak az utak, mint Fenyéden volt tegnap, mikor hazament hagymát hozni. Régebb minden jobb volt, még ez is.

2021. január 21., Bethlenfalvi út, a várostábla utáni részen

Kovács P. Öcsi kamionsofőr érdeklődésünkre lapunknak elmondta, ő még ilyennel nem találkozott. Ahogy elhagyja a várostáblát, mindenütt fekete az út, Székelyudvarhely területén azonban inkább a fehér árnyalatai láthatók a színskálából: időnként fehér, fehéres barna (a felesége úgy mondaná, bézs), de ritka, hogy fekete legyen. Ez főleg télen jellemző, mivel nyáron nem a szín, hanem a domborzat változik: hegyes-völgyes, dimbes-dombos az aszfaltút, nyilatkozta.

Figyelem, nem csak vasárnap!

A feketétől, szürkétől eltérő színeknek az úttesten az a negatív tulajdonságuk van, hogy egyesek, akik nem tudják, mit jelent az útviszonyoknak megfelelő vezetés és a téli gumi, azok autójukkal megpördülnek, esetleg lecsúsznak az úttestről.

Főleg a Madarasi-Hargita és a Libán környékén, ami mindig járható, de nem mindenkinek. 

Ezeket a csúszkáló járművezetőket az Udvarhelyszéki Közlekedési Infón elkezdték vasárnapi autóvezetőknek nevezni annak ellenére, hogy nem csak vasárnap csúsznak le az útról, hanem a hétnek szinte minden egyes napján, akkor is, amikor havazik és az úttakarító brigád csütörtököt mond.