Kilenc autó abroncsait lékelték meg

Volt, akinek a tükre bánta az éjszakai akciót, amely során az elkövető megvághatta magát.
Fotó: GÁL ELŐD

Ki vannak szurkálva az autók kerekei a felső Bethlen negyedben, jó soknak, sorban. Van, aki már cseréli, van, aki még észre sem vette – értesítette portálunkat egy Szabók utcai lakos pénteken, korán reggel.

A portálunkat értesítő olvasónktól megtudtuk, a Szabók és az Építők utcai járdákon parkoló autók kerekeit szurkálták ki. A Szabók utcában ugyan nem találtunk már kilyukasztott abroncsú autót, az Építőkben annál többet, volt, aki éppen a helyszínre érkezésünkkor cserélt gumit. Állítása szerint éjfélkor parkolta le a gépkocsit, és reggel fél nyolckor vette észre, hogy mi történt. Akkor már az állami rendőrök a helyszínen voltak.

Egy piros Forddal jóval éjfél után értek haza, ők még nem láttak semmit, tehát azután követhették el a szurkálást – mondja egy másik, Szabókban lakó áldozat, aki kilenc károsított autót számolt a reggel. Az állami rendőrség szóvivője, Gheorghe Filip is megerősítette, hogy kilenc autót rongáltak meg, egy vagy két gumit lyukasztottak ki autónként és letörtek egy tükröt is. Őket és a helyi rendőrséget hajnali hatkor értesítették az esetről.

A tükröt ripityára törve találtuk és ami még nyilvánvalóvá vált a helyszínen, hogy a tettes a járdán parkoló autókra utazott, ezeknek az út oldalán fekvő kerekeik voltak meglékelve, „egy kis méretű éles eszközzel”, mondta a rendőrség szóvívője.

A helyszínen összesereglett lakók szerint csavarhúzóval, vagy éppen egy bicska hegyével lékelhetett az elkövető, mert nagyon kicsi a lyuk.

A járókelők azt beszélik, hogy talán megszúrhatta magát az elkövető, egy vérfoltot találtak a rendőrök és DNS-mintát is vettek belőle. A folyamatban levő nyomozás részleteiről a sajtószóvivő nem adhat ki információt, így a lakosok feltételezését egyelőre nem tudta megerősíteni, és arra sem válaszolt, hogy a helyszínen lévő kamerák felvételein látszik-e valami.

Kártérítést nem remélnek a károsultak, de azt igen, hogy az elkövető előkerül, állításuk szerint meggyorsíthatja a nyomozást, hogy egy rendőr autójának abroncsát is meglékelték. Kocsinként ötszáz lejes kárt lehet számolni – beszélik, de egy Skoda Octáviának például tizenhetes kerekei vannak, amiből egy darab kerül ennyibe. A rendőrségi szóvivő elmondta, a kártérítés biztosításfüggő, a CASCO biztosan fedezi a kárt, más esetben a biztosítóhoz kell fordulni.

Ottjártunkkor az egyik érintett éppen a téligumira cserélte a lékelteket, de volt, aki vulkanizálóba vitte az abroncsokat, és reméli, hogy tartani fognak egy ideig.

A rendőrség többrendbeli rongálás miatt nyomoz ismeretlen tettes, vagy tettesek után.