Kilakoltatás, fázó asszonyok, szerelmesek és jó dolgok 

Fotó: Filmtettfeszt

Idén is jelentkezik a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle. Október első felében 19 településen vetítenek különböző alkotásokat: egész pontosan 10 új nagyjátékfilmet, 4 klasszikus remekművet, 3 egész estés dokumentumfilmet, válogatott rövidfilmeket, valamint a Filmgalopp 10 erdélyi versenyfilmjét, ígérik a Filmtettfeszt közleményében.

Székelyudvarhelyen október 7–9. között lesznek a vetítések a polgármesteri hivatal Szent István termében, a városi könyvtárban és a művelődési házban. 

Pénteken,

október 7-én a könyvtárban és a Szent István teremben lesznek vetítések. Előbbi helyszínen a Filmgalopp – Erdélyi magyar fikciós rövidfilmek versenyfelhozatalából vetítenek néhány alkotást, kisjáték- és animációs filmeket 16 órai kezdettel.

Majd a Szent István teremben 18 órától a Kilakoltatás című magyar filmdrámát lehet megtekinteni, amelyet Fazekas Máté rendezett. Utána Xantus János filmje, az Eszkimó asszony fázik 1984-es magyar filmdráma lesz. Mindkét alkotás 16 éven felülieknek ajánlott. 

A Kilakoltatás című film történetének középpontjában a végrehajtó és a kilakoltatás előtt álló idős hölgy áll. A viszonylag egyszerűnek tűnő eljárásból egy nyakatekert eset kerekedik, amelybe egyre több szereplő csatlakozik bele, olyan hivatalos szervektől származó alakok, akiknek semmi keresnivalójuk a helyszínen. A szereplők Török-Illyés Orsolya, Trill Zsolt, Nagy Mari, Láng Annamária, Orosz Ákos, Péterfy Bori, Znamenák István és Mészáros Blanka. 

Szombaton

szintén négy órától folytatódik a Filmgaloppos rövidfilmek vetítése a könyvtárban.

Hat órától az Erdők nélkül nincs Erdély című dokumentumfilmet vetítik. Utána közönségtalálkozón lehet találkozni a rendezővel, Szabó Attilával. Nyolc órától a Külön falka című, Kis Hajnal rendezte filmdráma lesz megtekinthető. Mindkét alkotást a művelődési házban vetítik.

A Külön falka történetének középpontjában egy tizenkét éves kislány, Niki áll, akit a nagyszülei nevelnek. Vadóc, kalandvágyó természetét nehezen tolerálja a környezete. Amikor megtudja, hogy édesapja, Tibor kiszabadult a börtönből, nekivág felkeresni őt. Tibor azonban nem az apák gyöngye, erőszakos, magának való, sötét múltja és a családi titkok sem fényesítik a jelenét és a lányával való találkozást. Vajon sikerül megtalálniuk a közös hangot és egy családdá lenniük mindezek ellenére? A film főbb szereplői Horváth Zorka, Dietz Gusztáv és Honti György. 

Vasárnap

a könyvtárban a Friss Hús magyarországi filmfesztivál idei legjobbjait adják 16 órától.

A művelődési ház vásznain előbb Cristina Groșan A legjobb dolgokon bőgni kell című magyar vígjáték-filmdrámája lesz megtekinthető 18 órától, majd a programsorozatot az 1970-es, Szabó István rendezte Szerelmesfilm zárja.

A legjobb dolgokon bőgni kell története Majáról szól, egy fiatal nőről, akinek épp egyenesbe került az élete, amikor az egyik rokona váratlanul meghal. Maja kénytelen a halottal maradni, amíg el nem jönnek a testért. Az egyszerű eljárásból egy végeláthatatlan és bonyolult eset kerekedik, tele abszurd szituációkkal. Maja szembesül élete problémáival, el kell döntenie, merre tereli tovább az életét, fejest mer-e ugrani az ismeretlenbe. A szereplőgárda tagja Rainer-Micsinyei Nóra, Hernádi Judit, Bányai-Kelemen Barna, Thuróczy Szabolcs, Takács Katalin, Huzella Júlia és Patkós Márton.

Más települések programját, illetve egyéb részleteket a Filmtettfeszt oldalán találhatsz.