Ilyen kis tábla jelezte, hogy ne menj tovább, térj le!
fotó: Soós Róbert, Pál Edit Éva
Már tizenhétszer tartottak szelídgesztenye-fesztivált, s most másodszor van jó idő – beszélik azok a homoródkarácsonyfalviak, akiknek DUKE jelzés van a pólójukon. Ők a szervezői a hétvégi fesztiválnak, amire azért hívtak meg, azon kívül, hogy rokonok vagyunk, mert az egyik újságíró kolléganő beteg (neki gyógyulást), a másik pedig felmondott a lapnál, ahol dolgozott.
Gondolkoztunk a végén, hogy egy kiadós péntek éjjeli szülinapozás után mégis hogy és mitől éreztük ennyire jól magunkat ezen a szombaton. Nem szokásunk. Főleg nem, ha még dolgozni is kell. És rájöttünk, hogy a csodás tájat, a kellemes, közvetlen beszélgetéseket egyetlen politikus sem feszélyezte a felszólalásával, és egyetlen sztárfellépő sem tátogott részegen. Köszönjük ezúton is nekik. Ennélfogva nem is lett egy agyonszervezett dolog, ahol mindennek cájszra meg kell felelni, hanem a környékbeliek, a közösség tagjai meg tudták mutatni egymásnak, hogy mivel foglalkoztak az elmúlt évben.
Volt, aki nyulat nevelt és árverezett az egyesület javára
Már az is nagyon szimpatikus volt, ahogy a papnéni, azaz Benedek Enikő, a helyi közösség egyik motorja, megköszönte a támogatásokat: – Hogy ne maradjon ki senki, és ne dőljön össze a világ, nem sorolunk fel senkit, hanem mindenkinek köszönjük szépen, aki hozzájárult – mondta.
Innentől nem a kivagyiság számított, az, hogy miben különbözünk, mi résztvevők egymástól, miben vagyunk jobbak másnál, hanem az, hogy hogyan tudunk egymással kapcsolatba lépni.
Volt, aki zenélni tanult
Meghallgattuk a helyi rezesbandát, a karácsonyfalvi iskolások nótacsokrát, megnéztük a Homoród menti Hannover Huszárok felvonulását, Szolga Barbara könnyűzeneszámait Dobos Levi élő-mikrofonállvány segítségével és Orbán Henrietta népdalait.
Az esemény díszvendége valószínűleg a Zetelaki Férfikórus volt, akik nem elég, hogy délcegek, s jól dalolnak, de még jól is főznek. Hátha a Homoród menti férfiak is követik a példájukat jövőre. Balázsi Ildikó magyartanár pedig röviden elmondta a gesztenyeliget történetét.
Volt, aki babát várt és szöveget írt a gesztenyeliget történetéről
– Amúgy gesztenye is van, ne higgye senki, hogy ez egy ál-gesztenyefesztivál, ahol nincs gesztenye. Csak nincs még teljesen megérve – szabadkozott a tiszteletes asszony.
A versenyzésnek is adtak teret: főzőversenyt tartottak, amihez az alapanyagokat a szervezők biztosították, de lehetett sajáttal is dolgozni, ki-ki anyagi lehetősége és kreativitása szerint. Ez jó ötlet, mert van tokány a fesztiválon (ezt az udvarhelyi városvezetésnek üzenjük), mégse kerül sokba.
Ejsze komám, mü es tudnánk énekölni!
Innentől meg is pecsételődött a napom jó sok tokányzsírral, nyami, mert a szervezésben szerepet vállaló unokatestvérem kinevezett zsűrinek, minthogy én vagyok az egyik leginkább kívülálló a fesztiválon. Ez adott egy fókuszt a napomnak, így szinte minden résztvevővel sikerült egy kicsit szóba állni, a többi három zsűritaggal összeismerkedni, és még finomakat is enni.
Nem kell közösséget építeni, épül az magától, ha van rá alkalom.
A zsűri elnöke, Birtalan Kinga könyvtáros-rendezvényszervező szerencsére egy olyan nő, aki szeret és tud főzni, rendezvényekre főzést, sütést is szokott vállalni, így nem teljesen zöldfülűen kellett dönteni a jobbnál jobb tokányok, gulyások és pörköltek közt. Ő szabta meg, hogy az étel ízét, az állagát és a tálalást vegyük szempontként. Ott, ahol holtverseny van, a tálalás döntsön.
Kreatív is a Fiatal Nannyók csapata: rittyentettek őszi terítéket az erdőből
Tíz csapat szállt ringbe, hogy a bográcstudásukat megmérettessék a versenyen, de valójában nyolc. Mert a főszervező DUKE nevű csapat, ami nem herceget jelent, hanem a Dungó Kulturális Egyesületet, versenyen kívül nevezett be, egy pedig fű alatt megsúgta, hogy nem akar díjat, ez utóbbi az oklándi polgármesteri hivatal Primér elnevezésű csapata volt. Olyan is volt, hogy megsúgta, díjat szeretne, na az nem kapott.
Az intelligens mikrofonállvány megoldja a hiányt.
Minden étel finom volt, a családi krónikába piros betűvel kerül be a nap, hogy Editke bárányhúst evett, s még kért belőle. Legelsőnek mégis a Trió csapatot választottuk, akik zöldborsós gulyást készítettek csipetkével, finom volt, jól nézett ki az étel és szépen is tálalták. Külön-külön egyik szempont szerint sem ők végeztek volna az első helyen, de az összhatás szempontjából az ő kínálásuk sikerült a legjobban. Ráadásul ők lettek kész leggyorsabban, ennek ellenére volt íze az ételüknek.
Örökítés.
Második a Zetelaki Férfikórus pörkölt petrezselymes pityókával és friss káposztával dalos módra elnevezésű menüje lett. „Ha villát adtak volna az ételhez, eskü, első lett volna!” – nyilatkozta az egyik zsűritag, a műanyagkanál nála lehúzta a pontozást. Egyszerű étel volt és finom, a savanyú káposzta leostyánnal pedig zseniális. Az egyik feleség kemencében sült szalonkiflivel is kínált, és ettől teljesen elolvadtunk, pedig nem volt épp annyira meleg.
A harmadik helyezett az Oklándi Elhelyező Központ lett a csirkepaprikással, aminek a receptje nem úgy kezdődik, hogy végy egy csirkét, hanem úgy, hogy vágj egyet. Házi csirkéből mikor ettél utoljára paprikást? Elég rég, igaz? Már az ízére sem emlékszel. Nokedli is járt hozzá, amit bográcsban nem egyszerű elkészíteni.
Különdíjat annak az almási asszonynak adtunk, aki aznap éjjel egy órakor nekifogott tepertyűt olvasztani, mert az volt a huszár férje kívánsága, és olyan hangulatot teremtett az asztalnál, mint a vasárnapi ebédek a falusi nagymamánknál. A Primérek is kaptak volna a báránytokányért, de ugye nem kértek. A legfurcsábban elkészült őztokány díja pedig a vadászoknak jutott volna: nem elég, hogy csomót kellett várni rájuk, de amikor majdnem kész volt az étel, még jól felöntötték vízzel, aztán utánfűszerezték, s a kovid-járvány kellős közepén megkérdezték, hogy nem akarunk-e négyen egy tányérból egy evőeszközzel enni, amiből csak műanyag volt, és leülni se nagyon lehetett. A kaja amúgy nagyon finom volt, s mindent összevetve a vendéglátás is igen eredeti.
Azért is jó egy ilyen vidéki fesztivál, mert az italozásra hajlamosabbak fellépését korai időpontra teszik a szervezők, s így az esti fejésre akár ki is lehet józanodni. Mire a tehén hazajön a csordából, már egy lakodalomnyi italt és nótát elfogyaszt az ember, s jókedvvel fekszik le, mert az esti kocsmai műszakot idejében lejáratta.
Nincs fesztivál vásárosok nélkül: a bódéknál kézműves sütiket és egyéb nyalánkságokat, mézes-mázos ennivalót és kozmetikai kencéket nézegettünk, a kiskorúak játszhattak a szabadtéri játszótéren, mi pedig leballagtunk, hogy megnézzük a kb. 120 éves szelídgesztenye-ligetet, amit nemrég újítottak fel.
A medve is szeret itt hűsölni, többször is erre járt a különböző gyümölcsök magvait tartalmazó nyomai alapján. Az emberek is szeretnek itt hűsölni, többször is erre jártak a különböző ételek és italok csomagolását tartalmazó nyomaik alapján. A mókusok is imádják itt: szökdösnek és diót, gesztenyét törnek, bizonyítják a lyukas csonthéjak. És mi is fogunk még menni, mert jó volt ebben a családias hangulatban kikapcsolódni.