fotó: Hargita megyei katasztrófavédelem
Péntek hajnalban kigyúlt egy korondi gyorsétkezde. 2 óra 40 perckor értesítették a tűzoltókat, akik két csapattal és két autóval érkeztek a helyszínre Székelyudvarhelyről. A tűz ekkor a római katolikus templom szomszédságában, a főút mellett található étterem konyhájában és a padlásán égett mintegy 20 négyzetméteren, és fennállt a veszélye, hogy kiterjed a teljes épületre. A tüzet 4 óra 20 percre oltotta el a helyi önkéntes tűzoltósággal egyesült mentőcsapat.
– Én 2.43-kor kaptam a riasztást, szerencsére időben mentünk, mert már a tetőn nyelvelt a tűz. Jött hamar a tulajdonos, kinyitották az ajtókat és poroltóval nekiálltunk, mert az olajra hiába öntünk vizet. Tiszta fából van az épület, a teteje is gyúlékony anyagból, de meg tudtuk állítani – nyilatkozta kérdésünkre Palkó József, a korondi önkéntes tűzoltóegyesület elnöke.
A szerencsétlenségben senki nem sérült meg, anyagi kár viszont bőven keletkezett: elégett az épület tetőzete és további faelemek 20 négyzetméteren, bútorzat, gyorsétkezdei gépezetek, egy hűtőszekrény mintegy 20 ezer lej értékben. A tűzoltók beavatkozásának köszönhetően 200 ezer lej értékű anyagi javak menekültek meg. A tűz valószínűsíthető oka a felügyelet nélkül hagyott olajsütő túlmelegedése okozta hőhatás volt.