Fotók: GÁL ELŐD

Kezdődik – gondoltam, amikor feldobta a hírfolyamom Szász Csaba írását arról, hogy a székelyudvarhelyi önkormányzat a 2024-es költségvetésének elfogadásakor megvágta a hivatal alintézményének, a Városi Sportklubnak a költségvetését, és így veszélybe került a felnőtt kézilabdacsapat léte.

Azé a kézilabdacsapaté, amely éppen százszázalékos teljesítménnyel robog a feljutás felé, és amelyikkel nem először játszanák el, hogy amint kivívták az indulási jogot, szólnak nekik, hogy bocs, fiúk, feleslegesen tettétek. Kérdés, hogy most mire kaptak ígéretet, nagyon úgy tűnt, zöldútjuk van a városvezetésnél a feljutásra. 

Ehhez képest a székelyudvarhelyi önkormányzat úgy megvágta a csapat 2024-es költségvetését, hogy a másodosztályban való indulás is kérdésessé vált. A csapat szerint ez 5 évvel repíti vissza a székelyudvarhelyi kézilabdát, és Godra Zsolt tanácsos indoklása egyenesen hazugságokat tartalmazott, Godra mégis fenntartja állításait. Anyagunkban megpróbáltunk utánajárni, hogy politikai csatározás vagy nemtörődömség áldozata lesz-e a székelyudvarhelyi kézilabda. Megszólal Sipos Lóránt vezetőedző, Komporály Attila csapatkapitány, Palatka Barna ifinevelésben is dolgozó másodedző, Mester Zoltán, a Városi Sportklub ügyvezetője, illetve a hazugsággal vádolt Godra Zsolt is, aki szerint más nagy problémák is vannak, például a klub menedzsmentjével, ami nem is létezik. 

Hogy jutottunk ide?

A Székelyudvarhelyi Kézilabda Club (SZKC) 2018-as megszűnése óta folyamatosan küszködik a csapat, hogy meglegyenek a kellő – főként anyagi – feltételek a megmaradáshoz, fejlődéshez.

2018 őszén  jelentették be a polgármesteri hivatalban a Szejke Sportklub megalakulását, és annak 5 éves stratégiáját, amelyben szerepelt, mind a Bölények Ligájába való feljutás, mind az európai kupaszereplés. Az Ilyés Szabolcs által igazgatott Szejke azonban nem tudta biztosítani a kellő forrásokat: bár ígéretet kaptak egy több mint 441 milliós magyar kormánytámogatásra, azt kizárólag ifinevelésre tudták felhasználni. ‘21-ben így hiába vívták ki a feljutást a csapattagok, fizetésekkel tartozott nekik a klub, amely a jövőt sem tudta garantálni. 

Ezt elkerülendő hozták létre a Szejke helyett a Városi Sportklubot, amelyet az önkormányzat közvetlenül, és nem csak pályázati úton tud támogatni biztosítva ezzel a felnőtt kézilabdacsapat megmaradását. Az akkori keret ismét kivívta a feljutást, és végre az SZKC óta először játszhatott a legfelsőbb osztályban udvarhelyi kézilabdacsapat. Igaz, csupán egy szezon erejéig.  

Amikor a csapat egy évvel ezelőtt kiesett 

– főként arra hivatkozva, hogy nem volt meg idejében a költségvetés ahhoz, hogy kellőképpen megerősítsék a keretet az elsőosztályra –, a vezetőség úgy döntött: a csapatot egyben tartja. Nem bontja fel a szerződését idegenlégiósaival, az angolai Feliciano Couveiróval, vagy az algír Mohamed Fedilával sem, hogy egy esetleges feljutás esetén ne a kiesés elkerülése legyen ismét a cél a Bölények Ligájában.

Nem gondoltuk, hogy ezután egy bő félévvel ugyanott tart az udvarhelyi felnőtt kézilabdacsapat, mint három évvel korábban, amikor a csapat szurkolói petíciót indítottak, kérve a városvezetést, hogy találjon megoldást a gárda támogatására. Az érintettekkel beszélgetve nem vagyok optimista, hogy célt érhet a Gál Zoltán szurkoló által kezdeményezett online aláírásgyűjtés.

Miközben azzal hitegettek minket, szurkolókat, hogy ezzel a kerettel, amelyet feljutás esetén megerősít a klub vezetősége, megmaradhat a csapat a legjobbak között, most ehhez képest itt vagyunk a tavaszi rájátszás kezdetén és

ismét a létkérdés a téma.

A kézilabdacsapat játékosai éppen Váradra tartottak, amikor szembesültek azzal, hogy az önkormányzat 2 millió lejjel megvágta a Városi Sportklub működtetését, egészen pontosan annak kézilabda-szakosztályától veszik el a pénzt, amely a soron levő szezon tavaszi rájátszását, és a 2024-25-ös szezon őszét, első felét fedezné. A csapatnál úgy vélik, a maradék összeg nemhogy nem elég a Bölények Ligájában való indulásra, de még egy másodosztályos csapat fenntartása is veszélybe került.

A módosítás kapcsán felmerül a gyanú, hogy most éppen a polgármester, Gálfi Árpád megbuktatása fontosabb, mint a székelyudvarhelyi kézilabda, tudván, hogy milyen előszeretettel munkálkodik egymás ellen Gálfi és a városi tanács. A városi  költségvetést elfogadó tanácsülésen a VSK büdzséje és a sportpályázatok tárgyalása ennek megfelelően

jó adag személyeskedéssel kezdődött.

Godra Zsoltot összeférhetetlenséggel vádolta a polgármester amiatt, hogy 2022-ben “beválasztatta magát” a pályázatokat elbíráló bizottságba. A Szabad Emberek Pártja, melynek Godra a frakcióvezetője, most úgy módosította a költségvetést, hogy a VSK-tól elvett 2 millió lej negyedét átcsoportosította a sportcsapatok által megpályázható összeghez. Így a korábban Godra által elnökölt Futsal Klub Székelyudvarhely is nyertese lehet a VSK veszteségének.

Godra azzal vág vissza, hogy az említett bizottság névsorát éppen a polgármester írta alá.

A Szabad Emberek Pártjának frakcióvezetője szerint egy hosszabb folyamat során kellene a kézilabdacsapatot az elsőosztályba juttatni, ehhez saját tehetségeket kellene kinevelni a magyar állami támogatásból, érvelt akkor Godra. Jelenleg 5 millió lej a csapat előirányzott költségvetése, amiből 3 millió lej a bérköltség. Nem tartja indokoltnak, hogy 8 idegenlégióst igazoljanak le 4-5 ezer eurós havi bérért teljes ellátással, szállással olyan körülmények között, hogy nincs miből a távhőtámogatást fizetni a lakosságnak. Úgy gondolja, hogy az egyensúly nagyon felborult azzal, hogy ennyi pénzzel támogatja a város a kézilabdát, és ennek a kevesebb mint egyharmadából takaréklángon tartja a többi sportágat. Végül 500 ezret a többi sportcsapat által pályázható összeghez, másfél milliót pedig a távhőszolgáltató vállalatnak csoportosítottak át. Az RMDSZ a VSK-tól elvett összegnek csak a felét adta volna a többi sportnak. Benedek Árpád Csaba képviselőjük szerint a csapatnak inkább támogatókat kellene szereznie, mintsem ilyen mértékben az önkormányzatra támaszkodjon.

Ahogy az edző és a csapatkapitány látja

„Nem költünk többet, mint amennyit elkölt más elsőosztályos csapat” – mondja Sipos Lóránt, a csapat edzője, amikor egy délutáni edzésen látogatom meg őket. A fiúk motiváltak, halomra nyerik a mérkőzéseket, már elveszettnek tűnő meccseket fordítanak meg foghíjas kerettel, és az edzésen is úgy tűnik, tűzzel van tele a szemük. 

Komporály Attila csapatkapitánnyal a tribünre kiülve beszélgetünk. Számára ismét a folytatás a tét, komolyan felmerült, ha nem lesz csapat, felhagy a kézilabdázással. „Ha a szívemre hallgatok, elsőosztályt szeretnék, a város megérdemelné, ez egyértelmű, de ha az eszemre hallgatok, annak is fogok örülni, ha lesz egy közepes szintű másodosztályos csapat. Ha szükségük lenne rám, lehet, még megpróbálnék segíteni egy évet. Nem tudom, te Előd. Nem tudom” – mondja elcsukló hangon. Nem egyszerű motiválnia magát, azt sem tudja, kell-e hogy munkát keressen vagy sem, merre tovább.

„A jelenlegiek fényében hiába tartottak meg egy olyan csapatot, amelyről tudták, hogy csont nélkül feljut az első osztályba. Ha azt mondták volna, hogy ne törjük magunkat, akkor lehetett volna ezen a szezonon spórolni, hiszen el lehetett volna engedni a játékosokat. Nem fizetsz ki nekik X pénzt. Kifizették és most elmennek, mert nem is lesz elsőosztály, ami titokban meg volt ígérve. A szarnak adtunk egy nagy pofont, már bocsánat” – vélekedik.

Nem mondaná, hogy most ez plusz motiváicót jelent számukra, de annyira profi játékosok alkotják a keretet, hogy eldöntötték: amit kitűztek célul, a feljutást, azért fognak harcolni. Naprakész fizetéseik vannak, ők ennyivel tartoznak mind a vezetőség, mind a város fele, aztán döntsenek az illetékesek. „Ők valójában a város érdekeit kellene képviseljék. Most a Fogaras ellen szinte teltház volt a csarnokban, a másodosztályban is. Ez nem a város érdeke?” – teszi fel a költői kérdést.

Ha szükség lesz rá, a tapasztalatára, elképzelhetőnek tartja, hogy marad, de most semmi sem biztos. Egyáltalán az sem, hogy lesz-e, akinek átadnia a tapasztalatát.

„Felnőtt csapat nélkül miről beszélünk? Ifikre kell építeni. Rendben. Kérdezem, hogy ha kijön az ifiktől két jó játékos, és nincsen felnőtt csapat, azokkal mi lesz? Vagy abba is hagyják a kézilabdát, mert nincs, ahol játszani, vagy elmennek máshová, mert el kell, hogy menjenek” – ecseteli Komporály, aki szerint így veszíthetjük el Katona Tamást is Csog Venci és Balázs Boti után. Úgy gondolja, kell hogy legyen egy felnőtt csapat, abban egy mag, akik mellett ezek az ifisták el tudnak kezdeni fejlődni. „Nem tudsz elindulni egy másodosztályos csapattal úgy, hogy 12 ifistád van” – mondja Komporály, aki különösen furcsállja, hogy Benedek Árpád Csaba ezt nem így gondolja, bár van sejtése, miért csinálja, amit csinál. Szerinte egyszerűen egy politikai játszma áldozatai lettek, és ezzel az egésszel Gálfinak akarnak keresztbe tenni.

„Én nem vagyok se Gálfi-párti, se Gálfi-ellenes, de szomorú, hogy mindenre is képesek, hogy megbuktassák. Mi neki is köszönhetjük, hogy ez a csapat megvan, mert amikor baj volt, ő és Öcsi bácsi (Győri István – szerk. megj.) mentek addig, amíg valahogy megoldották, nem jött senki más. Ezt most a város szívja meg, és 300-400 gyermek, és a felnőtt csapatból, akinek itt családja van, tervei vannak”.

Az egyik ifjúsági csapat tagjai még bent maradnak nyújtani a csarnokban, amikor már a felnőttek edzése javában zajlik. Palatka Barna, a fiúk edzője a felnőtt csapat edzésén is besegít másodedzőként Siposnak. Idén vette át az ifi 2-eseket, akiknek úgy adódott, hogy a felnőttek elé került be az edzésük idén. Látták, hogy a felnőtt játékosok az edzés után maradnak mindig 15 percet nyújtani, nem telt el egy hét és minden edzés után maradtak ők is nyújtani,

ahogy a felnőttektől látták.

A következő héten azt figyelték meg, hogy a felnőttek gumiszalaggal végeznek prevenciót, hogy elkerüljék a sérüléseket, így ők is elkezdtek 15 perccel edzés előtt érkezni és csinálni ugyanazt, mint a nagyok, meséli Barni, majd számszerűsít: idén kilenc ifijük lépett pályára a felnőttek között, 16-an voltak, akik legalább egy edzésen a felnőttekkel dolgozhattak, ezzel próbálják őket motiválni.

Arról is beszél, hogy egy 18 éves játékos nincs azon a szinten, mint az elsőosztályú, felnőttjátékos, a beépítésükhöz idő kell. Mivel idéntől kötelező lesz egy U21-es fiókcsapat, kapnak további 3 évet ahhoz, hogy fejlődjenek az első osztályhoz, de ezt ki kell várni, mondja Palatka, majd Menyhárt Barnival példálózik, aki az elmúlt két meccsen nagyon jól tudta pótolni a sérült Putnokyt. „Neki kellett az, hogy az előző évben másodosztályban, amikor nem volt nyomás, végigjátszotta a mérkőzéseket” – magyarázza.  

Ő elsősorban a gyerekeket félti, akikről azt látja, olyan álmokat kergetnek, hogy Udvarhelyen fognak felnőttként játszani. Az az odaadás, pozitív hozzáállás, ami az ifik részéről megmutatkozik, megmutatkozik a felnőttek részéről is. Lemennek az ifik meccseire szurkolni, beszélgetnek velük. Palatka meg van győződve, hogy az összes ifi 1-es, 2-es játékos nevét tudják a felnőttek.

„Vagy ott van Bodor Tas, aki olyan akar lenni, mint Katona Tamás. Megnézi a videót Katona Tamásról, lejön másnap és ugyanabból a mozgásból, ugyanúgy, ahogy Katona Tamás a videón, kipasszolja háromszor szélre. Ezt nem lehet pótolni” – folytatja. Miután felröppent a hír, és megjelentek edzésen, megkérdezték tőle a diákjai, hogy most mi lesz. Nyelt egyet, mondja. A szombati meccsen be voltak öltözve egyenszerkóba, doboltak, mondván a felnőtt csapatnak szükségük van rájuk.

„Ha az ifi 2-esek nyernek Vásárhely ellen, akkor mi leszünk az egyetlen város, amelynek férfivonalon az ifi 1-es, 2-es, és 3-s vonalon a csapata a felsőházban van, és nincsen elsőosztályos együttese” – osztja még meg, hozzátéve, hogy most a korosztályos játékosok ahelyett, hogy élveznék a kézilabdát és dolgoznának, aggódnak a felnőtt csapat jövőjéért. Miközben ő a fiatalokban próbálja tartani a lelket, Sipos a felnőtteknek mantrázza, hogy a jelenre, a mérkőzésekre kell koncentrálniuk, bár elmondása szerint „egyértelműen a játékosok

szeretnék tudni, hogy miért játszanak,

azért harcolnak-e hétről hétre, hogy aztán ne tudjuk vállalni a feljutást, amit kivívnak?” Sipos és Komporály a rádióban hazugsággal vádolták Godrát a költségvetés elfogadásakor tett kijelentései kapcsán, úgyhogy elsősorban erre kérdezek rá, pontosan miért.

Nem szívesen használja a szót, mondja, de egészen egyszerűen valótlanságot állít Godra, aki, ha nem félretájékoztatni akar, akkor nem tudja, mit jelent az idegenlégiós, „amiből szerinte mi nyolcat akarunk”. Az a hét-nyolc játékos, amit Godra hét-nyolc idegenlégiósnak hív, úgy nézett volna ki, hogy 2-3 országon kívüli, mert ennyit enged a szabályzat, 2-3 Udvarhelyről elszármazott és 2-3 minőségi román játékos, magyarázza az edző, aki szerint az együttesek éppen azért hoznak idegenlégiósokat, mert a román játékosok túl vannak fizetve. 

„Arról mi nem tehetünk, hogy az elsőosztályban a fizetések ekkorák. Nincs különbség egy idegenlégiós és egy Udvarhelyen nevelkedett Bölények Ligája színvonalú játékos fizetése között. Ezek a 3-4.000 euró közötti fizetések vannak középszinten az elsőosztályban” – magyarázza Sipos, aki azt is furcsállja, hogy 5.000 eurós nettó fizetésekről beszélt a képviselő, mert „ilyen egy sincs a listán”, amelyet Mester Zoltán, a VSK elnöke mutatott be a frakcióknak. A vezetőedző szerint hiába nyilatkozza azt Benedek, hogy a tanácsosok már a szezon elején kértek egy ilyen stratégiát, amikor hozzájuk, a csapat vezetőségéhez csak novemberben, azaz egy fél szezon után érkezett a kérés a VSK részéről, hogy december végére készüljenek el, és a stratégia tartalmazzon egy becsült költségvetést is. Sipos szerint tanulva a legutóbbi Bölények Ligájás tapasztalatból, ezt a költségvetést tudatosan úgy tervezték, hogy ne a liga leghátsó fertályába tartozzon. 

„Azt megcsináltuk, bemutattuk, ebben szerepelt az is, hogy igen, hozunk nyolc új játékost, köztük, ahogy a szabályzat megengedi, két-három idegenlégióst. Az volt a lényeg, hogy itt tartsuk azokat, akik beváltak, itt voltak, magunk mellé neveltük, és hasznosak voltak az idén. Nekem most írja az ügynök, hogy mit csinálunk a balkezes játékossal, mert van ajánlata, s amíg mi itt visszük a cirkuszt, ő aláír máshova. Jelenleg nekem sincsen szerződésem, és sok játékosnak sincs” – mondja Palatka, az ifik edzője.

Vannak, akik nem is fogják folytatni a profi sportot, vannak, akiket elvisznek, köztük olyanok is, akik könnyen mennek, de a legfájóbb, hogy olyanok is, akiket az elmúlt 4-5 évben kineveltek erre a szintre és maradnának. „Velük mi lesz?” – kérdezi Sipos Lóránt. „Az megint egy hülyeség, hogy építsünk az utánpótlásra. Az utánpótlásból a kiemelkedő egyéneket beépítettük, így egy Katona Tamást, egy Mátyás Demetert. Az idén bemutatkozott kapus poszton Bogos Dávid, a szélen Menyhárt Barna satöbbi” – mondja. Elmondása szerint soha nem foglalkoztattak ennyi ifistát, mindössze 12 szerződéses felnőtt játékosuk van egy 20 fős keretből. Hozzáteszi, hogy az ifi 1-eseknek a felnőttekkel edzeni fejlődési lehetőség, de a felnőtteknek is az kellene, hogy velük azonos vagy magasabb szintű játékosokkal eddzenek.

Sipos úgy gondolja, ha előre akarnak lépni, a már ittlévő két-három idegenlégióst meg kellene tartani, és azzal a két-három új játékossal folytatni az egyeztetéseket, akikkel elkezdték. Most az az időszak következik, következne, ha megkapták volna a szükséges összeget, amikor szerződtetik a játékosokat, és amiről lecsúszott a csapat a múltkor, amikor túl későn derült ki, hogy feljut, és nem sikerült megerősíteni a bentmaradáshoz. Most a szerződések tárgyalásának, aláírásának időszaka következett volna, árulja el: „ez lett volna az az időszak, amiről lecsúsztunk a múltkor” (amikor későre derült ki, hogy feljut és el is indul a csapat az elsőosztályban, így nem sikerült kellőképpen megerősíteni a bentmaradáshoz – szerk. megj.). 

Ha valahogy mégis kiegészítik nyáron a költségvetést, addigra az itteniek elmennek, és azok se jönnek haza, akikkel már egyeztettek erről, mert már májusban elszerződnek máshova. Akkor megint mi lesz? Kidobunk egy kész csapatot az ablakon, s várjuk, hogy mikor lesz újabb, amire majd ugyanezt a pénzt kell hogy elköltsük.

A kocka el van vetve? 

– kérdezem Sipostól. Nem tudja. Ez zavarja a legjobban, hogy nem tudják, úgy kell-e folytatniuk, hogy lakatot tesznek az egészre nyáron, vagy a másodosztályra futja. Nem az elsőosztályos csapatot sajnálja, hanem amit felépített a kollégákkal, mert úgy gondolja, ez legalább 5 évvel repíti vissza az udvarhelyi kézilabdát.

Az önkormányzati pénzek átka – mondom neki, de felteszi a kérdést, miért vagyunk mi másak, mint a többiek? „Egész Romániában ez megy, de az efféle bizonytalanságok nélkül” – mondja, szerinte itt arra használják ezt a sportot, hogy egymással marakodjanak, más városokban is kampány van, de nem áldozzák be a sportot.

Szakmai stábtagot és játékost is tudna mondani, aki hazai, és akivel egyeztettek már az esetleges Udvarhelyre igazolásáról, de végül nem árul el neveket az edző. Nem is óriási fizetésekről van szó, sokan egy bizonyos összegről le is mondtak volna azért, hogy hazajöhessenek. 

Vencikét, Tálas Hubát, Andrei Mihalceát, vagy éppen Szász Andrist kétezer euróért nem fogod tudni hazahozni – említ néhány nevet Komporály, majd elmeséli, Balázs Boti felhívta őt személyesen, megkérdezte: – Megint mi történik Udvarhelyen, így hogy fog tudni hazajönni? 

Ő úgy gondolja, hogy a jelenlegi keret magja elég erős volt ahhoz, hogy néhány igazolással bent tudjon maradni a legfelsőbb osztályban.

Komporály szerint Benedek Árpád Csaba, az egykor Challenge Kupa győztes, de azóta megszűnt Székelyudvarhelyi Kézilabda Club (SZKC) ügyvezetője finoman utalt rá, hogy 2005-ben az általa igazgatott csapat hogyan jutott fel – „mert szerinte úgy kéne csinálni” –, de érdemes megvizsgálni az akkori a csapatképet, hisz még ha nem is mondjuk, hogy idegenlégiósók, volt 4-5 román játékos az együttesben. Az egykori SZKC játékos úgy gondolja,  ahhoz képest most sem „vagyunk sem előrébb, sem hátrébb”.

„Benedek könnyen beszél a szponzorokról is, de ő úgy mehetett szponzort keresni, hogy Verestóy Attila szenátor a háta mögött volt, és bármikor előre telefonálhatott a lehetséges támogatóknak. Most próbálják szépíteni, hogy ők nem a teljes 2 milliót faragták volna le, de a POL ezt akarta. Szembe kellene állniuk az emberekkel, face to face, ha akarsz, kérdezz. Most dobigáljuk a labdát egymásnak” – vélekedik Komporály. 

Hogy látja a tanácsos, aki elszavazta a kézilabdától a kétmilliót?

Pontosan ezt érzem, amikor ezt a labdát a Color Metálhoz cipelem, hiszen Godra Zsoltot, az általa igazgatott cégnél látogatom meg, hogy feltegyem neki a kérdéseimet. Például, hogy a VSK és az önkormányzat között  történt-e egyeztetés korábban arról, hogyan tovább, érdemes-e meghagyniuk a csapat magját, köztük a légiósokat is és újra nekifutniuk az elsőosztálynak. 

„Én egy komoly embernek tartom, számomra meglepő volt, hogy hazugsággal próbálnak érvényt szerezni a mondataiknak, mert ez hazugság”, mondta még beszélgetésünk végén Komporály gondolva a tanácsos által felvillantott fizetésekre a költségvetési vitán.

Most is tartom az állításom, felel a szembesítésre Godra és elő is veszi azt a becsült költségvetést, amelyet a VSK-tól kapott.