Kiderült, hogy ki az utolsó döntős

fotó: Álljunk meg! zenekar Facebook-oldala.

Közönségszavazással választották ki az Erdély dala hetedik versenyzőjét. A szavazások szeptember 27-én zárultak le, győztesként az Álljunk meg! zenekar Ugyanúgy szeretnek című dala került ki.

„A sepsiszentgyörgyi fiatalokból álló zenekar zenei világa igazi stíluskavalkád: pop, rock, jazz, indie, alter és folk elemeket ötvöz. Velük teljes az Erdély dala döntős csapata!” – adták hírül a szervezők a Facebook-on.

Az október végén esedékes Erdély dala versenyre fiataloktól fiataloknak szóló erdélyi produkciókat vártak, a beküldött pályaművek közül hatot a zsűri választott ki, a hetedik döntős helyezést a közönség kezébe adta. 

A bejelentésre az Erdély TV Mozaik című műsorában került sor, Lukács László, a Tankcsapda frontembere konferálta fel a sepsiszentgyörgyi zenekart: 

Az a dal ami a közönség szavazatai alapján hetedik döntős lesz ebben a dalversenyben, azt gondolom, hogy méltó helyre került, mert egy nagyon egyszerű, letisztul zenei megfogalmazású és hangszerelésű dalról beszélünk, aminek a szövege is nagyon nyílt, egyenes és őszinte. […] Minden túlzás nélkül azt gondolom, hogy a közönség jól döntött, amikor ezt a zenekart és ezt a dalt szavazta be közönségszavazat szerint, a hat mellé hetedikként a döntőbe.

Az összes beküldött dalt meg lehet hallgatni az Erdély dala honlapján. A döntőt október 30-án tartják, élő műsorban.