Kiderült, hogy ki a Termés utcai bántalmazó

Nem csak ütlegelés, hanem zaklatás miatt is nyomoznak a rendőrök, ezért március 19-én átkutatták Pethő Attila terepjáróját.

Éppen március 8-án, nők napján számoltunk be arról, hogy egy 41 éves helybéli nőt egy 39 éves férfi megütött a Termés utcában. Mivel a környéken nem szokatlanok az erőszakos cselekmények, sokan azt gondolták, hogy a nyomornegyed lakói közötti balhéról lehet szó, nem mintha ez bármivel is csökkentené a tett súlyát. Hogy utólag kiderüljön, szó sincs erről, a tettes nem más, mint az a Pethő Attila, akinek ez már a sokadik ügye a hatóságokkal, és áldozatával szemben sem ez az első.

Az elkövető nevét egyébként – az ártatlanság vélelmére hivatkozva – ezúttal sem közölte a rendőrség, hanem egy civil forrásból szereztünk tudomást róla. Ezt követően az igazságügyi portálon figyeltünk fel egy friss eljárásra, ami Pethő nevéhez kötődik, és amelyben távolságtartásit kért vele szemben egy hölgy. Miután két rendőrségi forrás is megerősítette, hogy van összefüggés ez utóbbi és a Termés utcai bántalmazás között, vagyis ő az elkövető, az eredeti hírhez képest néhány pontosítást és kiegészítést is sikerült szerezzünk. 

A rendőrségi jelentésben ugyanis eredetileg úgy szerepelt, hogy a hölgy a volt élettársa (fosta concubină), de valójában egy viszonyról van szó, amely köztudottan évekig tartott. A másik információ, ami kimaradt a jelentésből, hogy Pethővel szemben helyben ötnapos távolságtartást rendelt el a rendőrség, azonban az ügyészség nem tartotta szükségesnek a meghosszabbítását, ami előtt értetlenül állt Gheorghe Filip, a megyei rendőrség sajtószóvivője is. 

A bántalmazott pedig hiába kérte ezt az udvarhelyi bíróságtól is, kérését elutasították, az indoklás már nem derült ki az igazságügyi portálról. Az viszont igen, hogy 2018-ban is volt egy hasonló (zaklatási-bántalmazási) ügye Pethőnek ugyanezzel a hölggyel szemben, akkor el is elrendelték a távolságtartást három hónapra (2017 november végétől 2018 január közepéig), viszont az ügyészség leállította a nyomozást, arra hivatkozva, hogy a közérdek nem sérült.

Ami a Termés utcában március 5-én történteket illeti,

a rohammentők egy ütéstől származó bal mellkasi sérülést jegyeztek az áldozaton, ami miatt elsősegélyt nyújtottak, majd kórházba szállították, tudtuk meg korábban Alina-Maria Ciobotariu ISU-szóvivőtől. Más, orvosi forrásból származó információink szerint porczúzódást szenvedhetett a hölgy, ez pedig mellkasi szorítást okozott, ami nehézlégzéshez vezetett. 

Utólag tudtuk meg a rendőrségtől azt is, hogy a mentőket és a rendőröket maga az áldozat hívta 16 óra tájékán a 112-es sürgősségi számon, a Termés utca azon részébe, amely a bethlenfalvi templom mögött húzódik, a főúttal párhuzamosan. A helyi és az állami rendőrség közös járőralakulata ment ki a helyszínre, a nőt állítólag ülő helyzetben, sokkos állapotban találták, az elkövető pedig éppen távozóban volt, tudtuk meg az egyik rendőrségi forrásunktól, aki a cselekmény előzményeibe is beavatott.

Elmondta, hogy Pethő megfigyelte, követte a hölgyet, aki a környéken lakik, majd az említett utcarészen el is csípte kutyasétáltatás közben, és egy szóbeli konfliktus tetőzése lehetett a mellbevágó ütés. Ezeket az információkat egyébként egy civil forrásunk is megerősítette, hozzátéve, hogy Pethő előtte telefonon próbálta elérni a nőt, aki a vele való találkozást elutasította, ahogy azt korábban is többször tette már, de mindhiába, mert – főleg az utóbbi hónapokban – folyamatosan követte és megfigyelte, hogy kapcsolatba léphessen vele.

Mivel a tett helyszínéről lelépett, az elkövetőt egy közúti ellenőrzés során akarták megállítani és előállítani kihallgatás végett. Pethő azonban nem állt meg a rendőri jelzésre, egyszerűen továbbhajtott, ezért utólag (március 9-én) megbírságolták és a jogosítványát is elvették, igaz, két hétig érvényes helyettesítő okiratot (népiesen dovádát) kapott – közölte még Gheorghe Filip megyei rendőrszóvivő, aki emlékeztetett, hogy nem csak bántalmazás, hanem rendzavarás miatt is eljárást indítottak ellene, mert közterületen történt az atrocitás. Utólag, március 19-én tudtuk meg, hogy a nyomozást zaklatás bűncselekményére is kiterjesztették, amikor rákérdeztünk, hogy mit kerestek a rendőrök aznap délelőtt a Mokka előtt parkoló fekete terepjáróban, amiről úgy tudjuk, hogy Pethő Attila tulajdona.

Egy olyan személy, aki veszélyezteti a környezetét

Az üggyel kapcsolatban László Szabolcs helyi rendőrfőnököt is megkerestük, aki megerősítette: nem az első alkalom, hogy az illető hölgy panaszt tesz Pethővel szemben, az elmúlt három évben többször is fordult a helyi rendőrséghez, és ők minden esetben továbbították is az illetékes állami rendőrségnek. Viszont a hatóságoknak, beleértve a helyi rendőrséget is, meg van kötve a kezük, ha a panaszosok rendre visszavonják feljelentéseiket, ahogyan más ügyekben is történt, emlékeztetett a rendőrigazgató.

– Egy olyan személyről van szó, aki a közlekedésben és az élet más terein is veszélyezteti a környezetét, ha pedig nem kapja meg tetteiért a büntetést, akkor egyszerűen elfelejtődnek, és ott folytatja, ahol abbahagyta – tette hozzá a helyi rendőrség vezetője, utalva elsősorban a Madarasi Hargitán történt rendőrverésre, az életveszélyes autóvezetésére, az ebből származó balesetekre. De szóba kerültek még a sorozatos közúti és járványügyi kihágásai, mint amilyen a túlzott sebesség, szabálytalan előzés, a parkolási és kijárási tilalom, a maszkviselés megszegése, vagy a – február 27-ei – illegális szemetelés. Utóbbiról egy civil forrásból értesültünk, hogy ő lehet a tettes, amit László is megerősített, amint rákérdeztünk.

Hogy a hosszú lajstrom ellenére Pethő Attila erkölcsi bizonyítványa, úgy tudjuk, még mindig tiszta, annak egyszerű a magyarázata. – Ha nincsen sértett fél, nincsen bűncselekmény – fogalmazott a rendőrigazgató, aki szerint minden ügynek, a madarasinak is ugyanaz volt a veszte. A pénzzel vagy fenyegetéssel való nyomásgyakorlás, aminek nem tudnak ellenállni a károsultak, eredményezi azt, hogy visszalépnek. Viszont ennek az a hátránya szerinte, hogy mindig lesz egy következő áldozat, mert ha megkapta volna a tetteiért járó büntetést, akkor valószínűleg nem folytatná. – Pont az a büntetés fogja megváltoztatni az embert, legyen akár felfüggesztett vagy letöltendő börtönbüntetés – vélekedett.

Az áldozat saját biztonságára és érdekére hivatkozva nem kívánt nyilatkozni, de bízik az igazságszolgáltatásban, hogy többet ne lássa a visszapillantóban a nagy fekete dzsippet.