Tudod, hogy kiről nevezték el az udvarhelyi művészeti iskolát?
Fotók: FÜLÖP Lóránt, PÁL Edit Éva, SOÓS Róbert
Udvarhelyről számítva a világ délnyugati végén, Agyagfalva szomszédságában járunk. Szülinapra vagyunk hivatalosak Mátisfalvára. A szelíd dombokkal övezett, régi házikókkal tarkított kicsi falut sem mindenki tudja, hol van, nemhogy a szülinapost ismerje. Pedig az ünnepelt egykor a világ legnagyobb színpadain lépett fel, és a nevét szinte minden nap emlegetjük.
Az igaz, hogy már nem fiatal, koránál fogva nem is lehet jelen. 131. születésnapját tartják a zsákfalucskából elvándorolt és világhírűvé vált operaénekesnek, dr. Palló Imrének, aki soha nem felejtette el honnan származott, és állítólag a szerelméről is lemondott a gyökerei miatt.
Ahogy lenni szokott, mikor indulni kell valahova: vagy a vasárnapi ebéd nem készül el időben, vagy a kulcs tűnik el, egy kicsit késve érkezünk. A templom fele kanyarodunk, mert az a tájékozódási pont minden faluban. De padok és síri csend jelzik az ajtóban, hogy nem arra lesz az ünnepség.
Mellette újul az egykori iskola épülete, talán valamikor újra használatba kerül. Talán emlékszoba, vagy még annál is több, újra élő közösségi színtér lehet belőle – lennének ötletei a bögözi polgármesteri hivatal munkatársának, Gál Barninak, aki ezt a mai ünnepséget is a szívén viselte a helybéliekkel együtt.
Kicsit lennebb, a kultúrotthonban találjuk meg az ünneplő sereget. Asztalok, rajtuk tányér, pálinka, kalács, a színpadon muzsika, ijedten csukjuk be az ajtót, s elgondolkodunk, hogy vajon jó vasárnap jöttünk-e, aztán kiderül, hogy igen. A helyi gyerekek fellépése zajlik éppen a picurka színpadon, egy kisfiú szintetizátoron zenél, két kislány pedig énekel. Már elhangzott Kelemen Zoltán tiszteletes és Ülkei Zoltán polgármester beszéde, s a Palló Imre iskola igazgatója, Gergely Gábor Zoltán méltatató szavairól is lemaradtunk.
A Palló Imre Iskola Nyitnikék együttese következik, aztán három tizedik osztályos lány ad elő korondi népdalokat, végül a tanárok, Máthé Katalin és a Pallóhoz hasonlóan bariton Toró Árpád adnak koncertet, népdalfeldolgozásokat énekelnek, zongorán kíséri őket Filtner Tünde.
Ha kíváncsi vagy, kinek a dalától zengett a mátisfalvi határ, s mi köze a gyümölcstermésnek az énekhanghoz, Katona Zoltán volt kollégánk írásában elolvashatod.
Még meghallgatjuk Palló Imre eredeti hangján a Bánk bán Hazám, hazám kezdetű áriáját arról a lemezről, mely a róla szóló könyv mellékletében jelent meg.
Eláll a lélegzetünk annak ellenére is, hogy több a recsegés benne, mint az ének. Szerencsére a YouTube-on fenn van jobb minőségben, úgyhogy azt az élményt otthon pótolni lehet. De az érzést, amikor azok között a falak közt szólal meg a dal, ahol talán az énekes valaha gyermekkorában maga is énekelt, nem pótolja a világháló.
Születése után 131 évvel is összehozta a mátisfalvi közösséget.
– sorolja érdemeit, s hívja fel azokat az időseket a színpadra Gál Barna, akik rokonai, ismerősei Palló Imrének és még találkozhattak a Kossuth díjas alkotóval, annak később szintén világhírű, szintén Palló Imre nevet viselő karmester fiával. Nem nagyon sietnek.
Végül csak Sala Elemér mondja el az emlékeit. „1954-ben voltak itthon, Székelyföldön Szentabránon (Szentábrahám – szerk.), nagyanyáméknál. Én azon csodálkoztam el, hogy Imre bátyám a fiát mindenre megtanította, amire az életben soha nem volt szüksége”, meséli rokon: a szekeret kellett ügyesen megrakja, tűréssel, szépen lekötve, legereblyézve, behúzni kötőrúddal a szekér közepén a sarjút, hogy kell boglyát rakni, a fiókot alul be kell rúgódni, ostort fonni, négyágba verni, nyolcágba fonni, csattogtatni. Imrucinak az életben erre soha szüksége nem volt, de volt fogalma erről a dologról.
Imre bátyám a föld szerelmese volt – folytatja. Felesége, Dusi néni is azt mondta volt, talán Imre bátyátok, ha örök életében a földdel foglalkozhatott volna, boldogabb lett volna. Én mondom, hogy nem talán, ez egész biztos” – zárta emlékezését Elemér bácsi.
Dezső bácsi a csürkés emlékét nem akarta elmondani, és a volt szomszéd, Samu bácsi betegeskedés miatt nem jöhetett el – a vele készült interjút itt olvashatod –, úgyhogy a rokonságból még Sala Boldizsár bácsival álltunk szóba az ünnepség végén.
Egyszerű, okos ember volt, a kolbászt szerette
Ahányszor hazajöttek, végiglátogatták a rokonságot, Palló Imre soha nem tagadta meg a származását, még a szerelmét is feladta inkább, mondja Sala Boldizsár, akinek az édesanyjának a nagybátyja volt dr. Palló Imre.
A családi legenda szerint, amikor 1925-ben az édesanyja és édesapja kimentek Budapestre, hogy meglátogassák a fiukat, és meghallgassák először és utoljára őt az operában énekelni, „a fehérnép” családja megvetette az operában feltűnést keltő fehér harisnyás férfit és a rokolyás parasztasszonyt, Palló Pétert és Lídiát, ezért Imre bácsi megsértődött s „otthagyta a fehérnépet”. Azután eleget köröpöltek, nem tudták már visszacsábítani. Mivel az a szerelmi kapcsolat akkor megszakadt, csak későre nősült, s bizony már nem volt fiatal, amikor a fia, Imruci megszületett.
A felesége egy pándi zsidó nagybirtokos leánya, Dusi (Montag Magdolna) volt. „Azt hiszöm, utoljára 1968-ban volt nálunk Imre bácsi, amikor Csehszlovákiában volt a prágai tavasz. A feleségöm többet tudna róluk mesélni, mert ő volt náluk egy hétig. Én arra emlékszem, hogy Imruci jó magas, de városi, tolha gyermek volt, s amikor játszottunk, biza odavertem”.
Dusi néni mértéktartó úriasszony volt. Nem engedte Imre bácsit semmiből sokat fogyasztani. Egyszer az itteniek kimentek náluk vendégségbe, s találkozva Imre bácsival, elpanaszolták, hogy a felesége milyen kevés ételt adott nekik. Meg is hívták Imre bácsit kicsi jó lesütött kolbászra, amit itthonról vittek. Leültek a városban a parkban egy padra s ott együtt megették – kacagja a régi történeteket Boldizsár bácsi.
Palló Imre nemigen énekelt itthon, de presbiter volt az egyháznál, odakint pedig a pasaréti egyházközség gondnoka (el is nevezték róla az egyházközség énekkarát). De amikor a templomban énekelt, kihallatszott a hangja a többi közül – mondja hangjának az emlékezetéről. Sőt, azt beszélik, a többiek még direkt elhalkultak, hogy hallhassák gyönyörű baritonját, amit Kodály Zoltán, a fiacskája keresztapja is olyannyira csodált, hogy direkt rá írta a Háry János című daljátékot, az első olyan ópuszt, amely által a magyar népdal bekerült a magyar színházakba.
Nehéz volt akkor utazgatni, „a temetésére se engedtek kimenni, pedig anyámmal Csíkba is beutaztunk az engedélyért”. Mikor volt az iskola névadó ünnepsége, Imre bácsinak az azóta már elhunyt felesége, Dusi néni is ott volt.
Ezúttal a fia, Imruci, aki szintén világhírű karmester, nem tudott eljönni, ezért üzent az ünneplőknek, hogy örvend a megemlékezésnek. Róla annyit tudnak az itthoniak, hogy előbb Olaszországban volt karmester, első felesége Rosemarie Molinari volt, akitől született egy Lídia nevű leánya. Később a második feleségével Imruci is hazalátogatott, a felesége nem értett magyarul, de kedves asszony – telik meg Boldizsár bácsi szeme könnyel, amikor sikerül egy-egy régi történetet előcsalogatnia a 85 év viszontagságaival telítődött memóriájából.
Ahogy akkor is meghatódik, amikor arról beszél, hogy később meglátogatták az idősebb Palló Imre sírját. Neves rokona Budapesten, a farkasréti temetőben az 5-ös parcellában van eltemetve, a temető gondnokságán elmondták neki, hogy ez egy olyan parcella, „amit nem lehet megmozgatni, ez örökös”, ahogy a Kossuth-díj és a kiváló művész elismerés is.
