Ki mehet iskolába, óvodába, ki marad otthon?

Az egyhónaposra nyúlt húsvéti vakáció lejártával szerdától, május 5-étől folytatódik a tanév, hol személyes jelenléttel, hol online. A megyei vészhelyzeti bizottság csütörtöki döntése értelmében Hargita megye 423 tanintézménye közül a legtöbben, 216-ban az első (zöld), 153-ban a második (sárga), 54-ben pedig a harmadik (piros) forgatókönyv érvényesül majd. Egy intézmény sem fog kizárólag online módban működni. A besorolás egyelőre a május 5-e és 9-e közötti hétre érvényes.

Az Udvarhelyre is érvényes piros

forgatókönyv szerint az óvodások, elemi osztályosok, illetve a végzős évfolyamok tanulói (nyolcadikosok, tizenkettedikesek, a posztliceális iskolák végzősei) teljes létszámban jelen lehetnek az órákon, az egészségügyi óvintézkedések betartásával, a többi diák online vesz részt az órákon. A végzős osztályok egyébként még vakáción lesznek május 11-éig.

Ebbe a kategóriába tartozik még Fenyéd, Oroszhegy, Felsőboldogfalva és Székelyvarság összes tanintézménye.

A sárga forgatókönyv

lényegében ugyanaz, mint a piros: óvodások, elemisek, végzősök fizikailag megjelenhetnek, a többiek online tanulhatnak.

Ide tartoznak: Etéd, Tusnádfürdő, Bélbor, Csíkszentgyörgy, Székelykeresztúr, Farkaslaka, Homoródszentmárton, Homoródalmás, Csíkszereda, Bögöz, Parajd, Székelyandrásfalva, Csíkszentimre, Máréfalva, Újszékely, Madéfalva, Siménfalva, Gyergyóvárhegy, Maroshévíz, Gyergyótölgyes és Zetelaka tanintézményei.

Minden más település zöld

besorolást kapott, így minden óvodás és iskolás teljes létszámban részt vesz a tanórákon, az egészségügyi óvintézkedések betartásával.