Bedő Imre szerint nincs sok időnk, a férfivá válás útját újra kell terveznünk városi körülmények között.

Fotó: SZÁSZ ZSUZSA

Határozott véleménye van Bedő Imrének, a Férfiak Klubja alapítójának arról, miért hullanak szét a családok, miért olyan nagy a nők elvárása a férfiakkal szemben, mi lenne a legfontosabb felelőssége egy férfinak, és miért fogunk kipusztulni. Ezért volt ő a szeptemberi Bizniszvitamin meghívottja, nem funkciói miatt, noha közgazdászként úgy érzi, a közös dolgainkkal gazdálkodik, annak a téglája, amilyen világot akarunk teremteni.

A csíkszeredai születésű férfi közgazdaságtant tanult, 23 évesen otthagyta a politikai pályát diákvezetőként, 26 éves egy nagy iparvállalatnak vezetője lett, 29 évesen eladta ebben szerzett részesedését, és hozta létre saját vállalkozásait, majd negyven évesen ebből is kiszállt és most már második életét éli, vallja.

Azért kezdett el a Férfiak Klubjának missziójával foglalkozni, mert rájött,

a városiasodás hihetetlen mértéket öltött,

megállíthatatlan, és a sok pozitívum mellett rengeteg negatívumot is hozott. „Nem is vesszük észre, hogy mi az, ami mókuskerékké, értelmetlenné teszi ezt az egészet, mi az, ami a sok pszichés betegséget okozza, főleg, hogy ilyen jó világ sohasem volt. Mindenkinek központi fűtése van, külön autóval rendelkezik, repülőkkel jön-megy a világban” – fejtegette. Állítása szerint külön örül annak, hogy vállalkozóknak tart előadást a felelősségvállalásról, mert úgy gondolja, ők potensebbek a világ alakulását illetően, „annak, akinek az élet jobban sikerült, ezáltal többet tud utazni, látni, tapasztalni, ezzel arányosan nő a felelőssége”.

Az előadásban ugrunk egyet az időben, egészen a rendszerváltásig, a nagymértékű városiasodás kezdetéig, amikor sokan hirtelen költöztek a városba, gazdagodtak meg, és nem tudták bejárni azt az utat kulturálisan és pszichológiailag, „amit kellett volna”.

Régen, főként falun férfi és a nő közös munkája tartotta fent a családot, a férfi a nehezebb, a nő a könnyebb fizikai munkát végezte, mindkettő reggeltől estig. „Elhitették velünk, hogy egy ősi kód, hogy a férfinak el kell tartani a családot. Ez nem egy ősi kód” – mondta.  Az iparosodás kezdetén a korabeli „hr-esek” munkaerőt toboroztak a városba a könnyű élet lehetőségével kecsegtetve. Azzal, hogy a férfi béréből fent lehet tartani a családot, és az életük értelmét az otthonmaradó nő tudja megtartani: „volt az egésznek valami teteje”.

Csakhogy városok rohamosan nőttek és a férfi bére kezdett szűkös lenni egy család fenttartásához, nőtt a szolgáltatószektor, mindenkinek részt kellett vennie a profittermelésben. „Kétkeresős kényszer van, a két bér is elfogy hó vége előtt, ez a realitás” – magyarázott.

A férfiak már majdnem csak a munkahelyeken

lettek jelen, a vágy, a terv is ide koncentrálódott. Nem csak a vállalkozó és a vezérigazgató, hanem a portás is túl sokat dolgozik, a férfiak a családban csak sodródnak, „majd az asszony csinálja”.

Bedő Imre ismertette, hogy a statisztikák szerint az öngyilkossági, rákos megbetegedésekkel, szenvedélybetegségekkel, szív- és érrendszeri betegségekkel kapcsolatos statisztikákat férfiak vezetik. „Ez azért van, mert azt gondolják, hogy akkorát cselekednek a munkahelyükön, hogy mindenkinek le kellene borulnia a földre, miközben otthon nem becsülik őket” – általánosított. De hogyan is becsülhetnék, amikor a férfi hazamegy a munkából és elbújik, hátha nem veszik észre, és amikor a nő huszonnyolc alkalommal szól, hogy a villanykörtét ki kellene cserélni? – tette fel a kérdést.  

„Az öregek úgy mondták, hogy gazda szeme hízlalja a jószágot. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy addig nézed a disznót, míg kövér lesz. Azt jelenti, hogy ha te gazdája vagy valaminek, akkor keresed a feladatot, jár a szemed, és ahol feladatot látsz, azt meg is oldod” – mondta. Keresni kell a feladatot, és ezáltal is megbízhatóságot, stabilitást sugározni. Hogy ilyenné válj, az apamodell segíthet, de ez egy ördögi kör, mert éppen ez hiányzik a legtöbb esetben.

A munka miatt nem vesznek részt a férfiak családi életben, így a fiú nem kap modellt, hogy milyen férfivá kellene válnia, míg a lány nem tudja, mit kell elvárnia a férfitől. „Élő férfit kellene látniuk, azt, hogy az a természetes élőhelyén hogyan viselkedik. Ilyent nem látnak, ezért a filmekből és a magazinokból veszik a férfi mintát, ez egy tudatalatti folyamat. Ez szüli meg a magas elvárású nőket. Olyan magas elvárásaik vannak, aminek egy élő férfi nem tud megfelelni, ezért van az, hogy

ma már az átlagosan jó házasság válóok”

– ecsetelte.

Sok nő három gyerek után jön rá, hogy milyen jó lenne megkeresni a boldogságát, Bedő szerint a boldogság egy mellékterméke annak, hogy jól éled az életed. 

A munka kedvéért a gyerekeinket iskolába visszük, akik ötig ott ülnek, aztán beíratjuk őket edzésre, furulyaleckékre, hogy addig is mi jó sokat dolgozhassunk. Amire hazaesnek már csak az etetés marad, „nem neveljük őket, hanem növeljük őket”. Úgy látja, fontos lenne, hogy lássanak minket a gyermekek cselekedni, összeveszni a szomszéddal, barátkozni, megoldani egy problémát.

A nők is sokat dolgoznak, de szerinte a családi felelősségvállaláshoz vezető út a férfiaknál egészen más, mint a nőknél, az övékét segíti a természet. A férfiak és a nők is ugyanúgy nőnek fel: tanulnak, karriert építenek, a családban nem nagyon csinálnak semmit, mert megengedhetik maguknak. Aztán a nőknél, ha addig nem is csináltak semmit, a magatehetetlen csecsemőjük megteremti a felelősségvállalást. Az a nő, aki addig zacskóslevest evett, mert még az íze is prímább a többinél, fel fogja hívni az anyukáját, hogy hogy kell húslevest készíteni és az, aki soha nem porszívózott, észreveszi, hogy ez a gyerek a földön fog mászkálni, ezért most fel fog porszívózni.

A férfi, ha harminc éve számítógépes játékokat játszik, és ez a függőségében élő férfi le kell, hogy mondjon a gyereke miatt a játékokról, az még konfliktusforrás is lehet. Ha a fiú jó modellt kapott és terhelés alatt volt nevelve, akkor ő kiskora óta azért dolgozik, hogy a férfiak asztalához ülhessen, komoly életszemlélete legyen, megbízható legyen.

A falusi élet erre lehetőséget is, de kötelességet is adott.

A férfivá válás így mindig mesterséges út volt, most nem az, a városi férfi nincs próbára téve gyerekkorában: nem kényszerítik az erdőre fát hordani, így nem tudja megtapasztalni, hogy ő erős. Régen nem kérdezték meg Józsikát, hogy van-e kedved jönni fát vágni. És ugyan gyerekként nem ő vágta a fát, de ha tizennyolc évesen nem vágta jobban a fát, mint a negyvenéves apja, az már baj volt.

A város nem kötelez, úgy fel lehet nőni egy fiúnak, hogy egy szalmaszálat nem tesz keresztbe, hazamegy pizzát rendel, anyu mos rá. „Át kell gondolni a fiúk nevelését” – hívta fel a figyelmet. Gyermekkorban kell megtanulnia, hogy a munka gyümölcse édes. Hat és tizenkét éves kor között a legideálisabb Bedő Imre szerint, mert akkor azt akarja csinálni, mint a nagyok, ha anya krumplit pucol, ő is szeretne. Ha bevonjuk, megtapasztalhatja, hogy milyen jó, hogy ő pucolta a krumplit, amit a vacsoránál mindenki eszik. Ezekbe később, az egyetemi évek után bele tud kapaszkodni.

Az előadó úgy látja, hogy a lányokat egyébként is keményebben nevelik sok esetben. Ha egy lány éhes, azt mondják neki, csinálj szendvicset, míg a fiú, ha éhes, majd anya csinál neki szendvicset, az apa pedig egyáltalán nem vesz részt a nevelésben. „A férfivá válás útját, ha nem indítjuk újra városi körülmények között, akkor ki fogunk pusztulni” – mondta. Mindig is a fiúkat kellett kötelezni, nevelni a kultúránk szerint, újra kiemelte: a nőnek a gyerek stabilitást ad, de hogy a férfi ne faroljon ki a családból, arra nevelni kell.

Az előadó elmondta, több mint ötven százalék a széteső családok aránya. „A közösség, amit az asszonnyal alkottok, az csak otthon van. Olyan nincs, hogy ketten egyeztetnek, hogy mindkettő mi mindent csinált a saját munkahelyén. Az nem közösség. Az a közösség, amit vállvetve csinálunk, abban a három órában, mert este hét és tíz közé szorult be az életünk” – ecsetelte, hogy szerinte nem arról kellene szólnia az életünknek, hogy a munkahelyünkön megkeressük a pénzt, hanem hogy hozunk-e létre belőle jövő generációt, egészséget, harmóniát, békességet. Ezekre kellene átalakítanunk a megkeresett pénzt.

A társadalmi felelősségvállalás is kevés

a férfiak részéről. Az olyan egyesületekben, alapítványokban, rendezvényeken, amik a közösségért, annak építéséért vannak, 90 százalékban nők dolgoznak. Szerinte az apai (szűk családon belüli) és az atyai (a családon túlnyúló, vagyis a társadalmi felelősségvállalás) lenne a legfontosabb, ez a kettő viszi előre a világot, és pont ezek hiányoznak. „A társadalmi felelősségvállalásban nincsenek ma benne az átlag férfiak, a politikusok igen, de ők csak haszonlesés céljából” – fejezte ki a véleményét a közgazdász. A munkahelyi felelősségvállalás pénzt hoz, és ez egy nagyon kényelmes világot hoz létre, ezzel nincs semmi baj, a pénz átalakításában kellene jeleskednünk.

A kötelező munkahelyi felelősség azért kellene, hogy legyen, hogy megteremtse az anyagi hátterét a másik két, önkéntes felelősségvállalásnak, azok adnak ugyanis értelmet – szerinte – az életünknek. A munkahelyi felelősségvállalás, amiben mi úgy elfáradunk, könnyű, – állítja Bedő Imre – mert az egész iskolarendszer arra készít fel, minden tudással ellátnak, hogy jól dolgozhassunk. Mégis önmagában “meddő és értelmetlen”. Előbb családot kell alapítani, majd utána családi és társadalmi felelősséget vállalni, mert az nem oké, hogy huszonnyolc évesen már te akkora társadalmi felelősséget vállalsz, hogy gyermeket már nem, ha mégis, azt az asszony nevelje fel – jelentette ki Bedő.

A nőknek két kötelező felelősségvállalás lett: a családi és a munkahelyi, emiatt hatalmas erőfeszítéseket tesznek, és nem fogják sokáig bírni, ezért egyre nagyobb a fiatal nők körében az a tendencia, hogy nem akarnak gyereket vállalni. Az ő vállaikon lévő teherből a férfiaknak kell levenniük, és ehhez együttműködésre van szükség, különben „ki fogunk pusztulni. Nincsen sok időnk. Meg kell tartanunk a városiasodás pozitív hozadékait és ki kell javítanunk a negatívakat” – mondta meg a tutit előadása zárásaként.