Ki az ördög járt Fenyéden?

Hétfő este az utcára dőlt az a telefonkábelt tartó oszlop, amelynek ügyében a szomszédság már több hete hiába keresi a volt Romtelecom, ma már Telekom telefonszolgáltatót, hogy intézkedjenek, mert veszélyes.

fotó: olvasónk

Fenyédi olvasóink hétfő estefelé küldtek is egy képet, amin látszott, hogy a jóslat igaz volt, a pózna hétfő koradélután megadta magát, az úttestre zuhant, szerencsére senki sem sérült meg.

Értesítették a lakók a 112-t, de semmi sem történt, ezért nekiálltak behúzni az útról a kábelekkel együtt kiterült póznát, hogy felszabadítsák a forgalmat, s a drótokat elrendezni, hogy legalább az udvarukra tudjanak beállni. Attól tartanak, hogy a kidőlt oszlop a társait is magával rántja, és baleset történik.

fotók: Pál Edit Éva

Kedves megoldást találtak: léccel, s egy meghosszabbított nyelű vasvillával támasztották fel a kábeleket.

Kedden délben megkerestük a fenyédi polgármestert, Bokor Botond szerint az ügy meg van oldva. Megkeresték a telefonszolgáltatót, az azt ígérte, 24 órán belül kijönnek, nem járt arra az utóbbi órákban, megtörténhet, hogy már meg is javították az oszlopot. Reméli, előbb-utóbb a földbe kerülnek a kábelek, az lenne a legjobb.

Olvasónk szerint azonban nincs elintézve semmi, még minden ugyanúgy van, ahogy a lakók elrendezték: amivel tudták, a kábelt kitámasztották, a fát összevágták, hogy férjenek tőle.

A helyszínen délután 4 körül még láthattuk a kreatív megoldást, és hogy a többi faoszlop sem túl stabil, kicsit lennebb a másik oldalon már a támasztékjával együtt készül kidőlni, ha szerencsénk van, nem a mellette álló székely kapura.

Â