És miért állt oda? Mióta, és még meddig? És különben is, hova tűnt a régi uh.ro?
Fotó: DÁVID ANNA JÚLIA
Úgy elköltöztünk, időnként még mi sem találjuk saját magunkat, a tárgyainkról, eszközeinkről nem is beszélve. Főleg, hogy nem is keressük. Mert kösz, jól vagyunk. Így is kezdhetnénk ezt a beköszöntőt.
De kezdjük ma inkább így:
Testben és lélekben is megújultunk, néhány hete már nem a Gábor Áron utca sárga háza fele vesszük reggelente az irányt, hogy a macskaköveken döcögve érjünk be a munkahelyünkre. Mostanában a Malom utca sarkára kanyarodva érezzük meg a reggeli kávé illatát.
Egy parkoló az udvarunk, és tömbházakkal vagyunk bekerítve. Vasrács van az ablakon. Nem hangzik túl jól, de mi nem a külsőségek szerint, hanem a belső jegyek alapján értékelünk.
A szerkesztőségben van az ipari luxusunk. Nagy terünk, puha szőnyegünk, kanapénk, szerkesztőségi macskánk, és egy egész kirakatunk, ahonnan helyénvalónak tűnik, ha egy miniszter félrelép. Nem dicsekvésből mondtuk mindezt.
Csak valahogy közölni kell, hogy néhány hete felpakoltunk a Zöld Béka névre hallgató teherautóba, és elköltöztünk. De nem oda, ahova egy másik sajtótermék, ami szintén elköltözött mostanában, hanem ide. A Rákóczi utcai festékesbolt helyére.
Néha ő adja a kakaót. Néha mi.
Amióta így élünk, az a kiváltság ért, hogy minden reggel a várossal együtt ébredünk. Néha ő adja a kakaót, néha mi nyomjuk bele. Vele futunk, vele éber-álmodunk, vele lebegünk. Megsimogatjuk benne a rohanást, a zsúfolódást, a dudálást, a cirógatást, a káromkodást.
És sokszor úgy itt felejtjük magunkat a városban, hogy a jóéjtpuszi után velünk együtt hunyja le sok szemét a sok ház.
Hat és fél éve vártunk erre a pillanatra.
Akkor volt a legutóbbi dizájnváltásunk. Illene ilyenkor valami méltóságteljeset és fenségeset írni. Az nem jó ugye, hogy azóta kimentünk a divatból és visszajöttünk? Megtámadtak, megremegtünk, de győztünk? Ez már jobbacskán hangzik, nem? Nem.
A fenséges és méltóságteljes nem épp az erősségünk. Sőt, mondhatni, az ilyesmit, mivelhogy önmagáért való, ki nem állhatjuk. Valami fényes mázzal von be mindent, és érinthetetlenné teszi a dolgokat. Konzervál egy helyzetet, és mi tehetetlenül állunk a lezárt, lejárt konzervjeink mellett, sehol egy konzervnyitó.
Akkor megvan. A szó, amivel leírhatjuk magunkat.
Konzervnyitogatók.
Cukorpor-lefújók, ez kettő.
Sőt, cukormáz-lepergetők, három.
Problémakutatók, négy.
Krízissimogatók, öt.
Pókhálófeltépők, hat.
Magasfény-lealacsonyítók, hét.
Nevetve sírók és sírva vigadók, nyolc.
Tanulunk az erőstől, védjük a gyengét. Ez egy összetett mondat, de kilenc.
Szeretjük a maga valóságában látni a várost, a világot, benne magunkat, és ezzel a valósággal játszani, megbotránkoztatni, szórakoztatni, véresen komolyan venni, majd jól kinevetni. Az életet mindenféle fölösleges manírok, cicomák nélkül élni. Az itt élő embereket, a mi, közös udvarhelyi, udvarhelyszéki és erdélyi magyar történeteinket felfedezni, azokat a világnak is megmutatni. Hogy látva lássanak. Tíz.
Ezt a tíz dolgot tudjuk mi, a látogatóinknak, nektek kínálni.
Azt, amit lassan, ha az erdélyi sajtóprérit (ez is milyen szó…) nézzük, csak kevesen tudnak.
A valóságot láttatni a politikai hatalmak mindenféle hatásaitól függetlenül. Nekünk nem parancsol sem az RMDSZ, sem az MPP, sem az EMNP, sem a mindenkori román-magyar hatalom. Valahogy ez így esett. És köszönjük, a mindenkori fenntartónknak, jólesett.
Számunkra ez egy olyan lehetőség, amit bolondok lennénk elszalasztani, de persze, ha az újságírói hivatás előnyeit és hátrányait mérlegeljük, bolondok vagyunk megtartani is.
Nehéz ez öt-hat-hét embernek. Ehhez kellenek önök is. Jaj, mit magázódunk, ember. Kelletek ti is.
Játsszatok, botránkozzatok és botránkoztassatok, szórakozzatok és szórakoztassatok. Vegyük komolyan, majd jó bohócok módjára nevessük ki magunkat Együtt. És velünk, vagy ellenünk vagytok, egyre kérünk: kattintsatok.
Mi lesz a régivel?
Kedveljük a haladást, a fejlődést, de nem feledjük a régit: a kedves, szívünkhöz nőtt, számunkra és látogatóink számára fontosként értékelt történetek egy részét átmentettük, és folyamatosan mentjük még egy ideig az új oldalra.
Addig is mindent, ami 2009. szeptember 1. és 2018. 10. 29-e között alkottunk, megtaláljátok az old.uh.ro oldalon.
Új oldalunkkal, ezzel a letisztult, egyszerű, de technikailag tuti, nagyképeket, videókat, beillesztéseket is eltűrő, sok látogatót egyszerre elbíró reszponzív játékkal pedig
