I.
Valamikor az év elején egy baráti társaságban arról folyt a beszélgetés, hogy vajon meddig szünetel a közélet Udvarhelyen, Pál Dénes és András Lehel urak tanácsosi funkciójukról való lemondása után.
A másik kérdés az volt, hogy egyáltalán kell-e közélet a városnak, van-e szükség helyi politizálásra, vagy nincs, hiszen abból, amit az utóbbi harminc évben láttunk, jelentős anyagi és erkölcsi kár származott, néhány rövid periódust leszámítva. Erre az volt az egyhangú válasz, hogy mindenképpen szükség van közéletre, mert enélkül elképzelhetetlen az önkormányzat. De más alapokon kellene megszervezni, vagyis elvek, szabályok mentén, amelyeket minden résztvevőnek kötelessége betartani.
Az első kérdésre az RMDSZ helyi szervezete adta meg a választ, amikor meghirdette a tisztújítást, hozzáférhetővé téve a szavazást minden felnőtt városlakó számára.
A kezdeti négy jelöltből kettő maradt: két jól felkészült, élet- és politikai tapasztalattal rendelkező magasan képzett értelmiségi. Minden adott volt, hogy a programok és az érvek ütköztetéséből egy valós alternatíva képződjön a meglévő városvezetéssel szemben. Mindez egy harminc éve megszakítás nélkül létező érdekvédelmi szervezet szárnyai alatt, amely az erdélyi magyarság kizárólagos képviseletét követeli magának.
Az elvárásokkal ellentétben a kampányt és a szavazást olyan szintre sikerült lesüllyeszteniük, hogy a végén a RMDSZ széki elnöke, a megyei tanács alelnöke, nyilvánosan elnézést kért a városlakóktól. Szavazni nagyon kevesen mentek el, körülbelül 1800-an. A helyi RMDSZ szervezet azóta nem nagyon adott életjelt magáról, néhány szűkkörű, politikai szempontból teljesen jelentéktelen összejövetelt leszámítva.
Replika rovatunkban olvasói nyílt leveleket, szerkesztőségünk által megjelentetett tartalmakra érkezett válaszokat teszünk közzé. Ezek tartalma nem minden esetben egyezik a szerkesztőség véleményével.
A közelmúltban az állóvizet a Szabad Emberek Pártja udvarhelyi szervezete (a továbbiakban POL) és a polgármester feszült viszonya kavarta fel.
Az elemzés szempontjából fontos, hogy megvizsgáljuk a POL jellegét és szerepét az udvarhelyi politikai környezetben.
A jelenleg hatalmon lévő politikai alakulat tagjai többször hangsúlyozták, hogy ez a párttagság egy szükségmegoldás ahhoz, hogy el tudjanak indulni a választásokon. Ezzel az a baj, hogy ilyenformán ennek a pártnak az ideológiája nem volt alkalmas politikai közösség kialakítására. Maradt a jószándék és a „közös küldetésünk a város” kampányszlogen.
A választáson elért sikerük nem volt sem meglepő, sem példa nélküli a posztkommunista Közép-Kelet-Európában. A tanácsosi listán városunk köztiszteletben álló vállalkozói, értelmiségijei szerepeltek. A politikai, gazdasági, illetve kulturális elit érdekérvényesítő képességét elsősorban az jellemzi, hogy módjukban áll az egyes tőketípusok egymásra való átváltása (lásd Szalai Erzsébet: Rendszerváltás és a hatalom konvertálása című tanulmányát). Udvarhelyen is ez történt a 2020-as választásokon, azaz a gazdasági és kulturális tőkét szavazatokra sikerült váltani.
A baj csak az, hogy bármilyen értelmes és értékes emberek, a polgármester és a POL tanácsosai között nem volt egy „kötőanyag”, más szóval ideológia mint cselekvésorientált politikai értékrend, ami egy hosszútávú politikai tevékenységhez szükséges. Írom ezt meg lévén győződve, hogy az országos POL alapszabályzata által népszerűsített multikulturalizmust már senki nem veszi komolyan, főleg amióta Slavoj Žižek leszedte róla a keresztvizet (erről bővebben Kiss Lajos András: Slavoj Ẑižek a multikulturalizmus paradoxonjairól avagy harc a szabadságért, intoleranciával).
A másik probléma, hogy a megválasztott tanácsosok nagy részének nem volt, ahonnan ismernie az önkormányzatiság pártpolitikai hátterét és nem is látta be ennek jelentőségét. Úgy érezte, hogy a kényelmes többséggel és nagyarányú felhatalmazással mindenre képes, csak szakemberekre van szükség a hivatalban. Érdekes gondolat volt az is, hogy az írott, vagy szóban kötött egyezségekkel a városvezetés működőképes lesz. Tegyük most félre azt, hogy az ilyen egyezségek a tanács és a végrehajtó (ti. a polgármester) között mennyire követték a demokrácia szabályait, mert ez nem érdekelt volna senkit, ha a városvezetés működik.
Viszont ezek a körülmények magyarázhatják azt, hogy abban a pillanatban, amikor több POL tanácsos úgy gondolta, hogy bármilyen okból a tanácsosi munka már nem egyeztethető a polgármester személyével, a saját értékrendjével, személyes programjával vagy már nem szolgálta gazdasági érdekeit, simán lemondott anélkül, hogy ennek bármilyen politikai következménye lett volna, amit a későbbiekben vállalnia kellett volna. Politikai következmény alatt értem például azt, hogy ha párt érdekei sérülnek, az így megnyilvánuló tanácsos a párt különböző fegyelmi eljárásainak kell, hogy alávesse magát, esetleg kizárják a pártból, politikai karrierje (csúfos) véget ér stb.
Tulajdonképpen nem úgy viselkedtek, mint helyi politikusok, hanem úgy, mint civilek, politikai álarccal, akiknek senki és semmi előtt nem kell elszámolniuk.
A politikusok szakemberekkel vagy civilekkel, esetleg ál-civilekkel történő helyettesítése nem lehetséges a pluralista demokrácia keretei között működő társadalmakban. Ezzel nem mondtam semmi újat, mert ez a modell már számtalanszor ki volt próbálva, országos- és helyi szinten, és még sehol nem volt sikeres. Ugyanis megbontja a politikum, a végrehajtó szerepet ellátó polgármesteri hivatal és a valódi civil társadalom közötti egyensúlyt, szereptévesztést okoz, és abból – mint láthattuk – nem sok jó származott.
Egyes tanácsosok a kampányban már világossá tették, hogy a vállalatvezetői mentalitást fogják a polgármesteri hivatalban meghonosítani, mit sem törődve a közigazgatási intézmények működési elveivel, céljaival és törvény adta lehetőségeivel. A célok ugyanis különböznek: a vállalat esetében a fő cél a profit, a közigazgatás esetében a közszolgálat.
A polgármester és a tanácsosok nem sok segítséget kaptak a civil társadalom azon tagjaitól sem, akik időszakonként szükségét érzik a kritikák megfogalmazásának a városvezetéssel szemben, ily módon inkább az ellenzék politikai szerepét töltvén be az RMDSZ és MPP frakció helyett anélkül, hogy vállalnák a tanácsosi minőséggel járó politikai és esetleg anyagi felelősséget. A közösségi média és a helyi sajtó nyilvánossága előtt periodikusan bebizonyítják, hogy a város nem halad jó irányba, más városok jobban haladnak, a városvezetés nem hatékony stb., mindezt bárki számára elérhető adatok alapján.
Ha már felvállalták az ellenzék szerepét, hiányolom a konkrét kérdéskörökről tett kidolgozott javaslataikat. A visszajelzésekből ítélve (lájkok, kommentek) a civil társadalmat nagyjából ugyanazok és ugyanannyian támogatják.
Főszereplői tulajdonképpen politikusok civil álruhában.
Az EMNP és az MPP városunkban gyakorlatilag nem létező politikai tényezők, noha ezek a pártok felvállalták, hogy képviselik a pogári keresztény-konzervatív ideológiát, amely Magyarországon töretlenül szárnyal 2010 óta. Programjaikat csak nagyon kis részben tudták megvalósítani, tömegbázisuk pedig nincs. Mindkét alakulatra rányomta a bélyegét Tőkés László, illetve Szász Jenő személye, így visszaigazolódni látszik Constantin Brâncuși híres mondása, miszerint nagy fák árnyékában nem nő semmi. Mondjuk, nem lenne igazságos csak nekik tulajdonítani a valódi polgárosodás elmaradását, mivel ez különböző okokból csak hiányosan valósult meg a magyar társadalomban. (Akit érdekel a polgárság, középosztály, független egzisztenciák, a demokrácia és a társadalmi stabilitás tartópilléreinek számító gondolkodó emberek, a prosperitásban, kiszámíthatóságban, intézményi stabilitásban érdekelt individuumok kérdésköre annak ajánlom A magyar polgár című kötetet Morcsányi Géza és Tóth István György szerkesztésében.)
A polgármestert a választók elsöprő többséggel választották meg a 2020-as választásokon, mindezt négy év polgármesteri mandátum után. Palóc André, a Századvég Intézet elemzője szerint a politikai tudás és az értelmiségi lét nem függ össze, vagy ha igen, mára már inkább fordított arányban. A politikai eliteket a társadalom termeli ki, és nem fordítva, mondja egy interjúban a Mandínernek Farkas Attila Márton egyiptológus, kulturális antropológus, publicista és én egyetértek vele. Persze, nem arról van szó, hogy a polgármester hibáiért a felelőséget rá kell tolni a szavazókra, hiszen ők választották.
Csak azzal nem lehet egyetérteni, hogy a kialakult intézményi és politikai krízisért egyedül a polgármester a felelős. Egyáltalán ki az, aki elég független ahhoz, hogy felelőst állapítson meg:
A POL? – aki minden erőt és befolyást latba vetve, nem válogatva a tömegmanipuláció eszközeiben, elérte a polgármester választási győzelmét, biztosítva mindenkit arról, hogy ők lesznek a csapat, a közösség, a történelmi esély stb., pedig ismerték a polgármestert és tudtak az előző mandátum feszültségeiről.
Az RMDSZ? – aki minden erőt és befolyást latba vetve, nem válogatva a tömegmanipuláció eszközeiben, elvesztette a választásokat?
A civil, vagy álcivil társadalom? – akik ugyan bírálják a városvezetést, de soha nem vállalnak felelőséggel járó funkciókat a város érdekében?
II.
A posztmodernizálódott politika talán legfőbb sajátossága ugyanis, hogy abban nem személyek, nem programok és még csak nem is pártok versengenek, hanem úgynevezett társadalmi képzeletek, írja Kiss Viktor politológus, ideológia-kutató. A társadalmi képzelet lényegét a következőképpen határozza meg: a többség alapvetően saját hétköznapi életét éli, abban próbál boldogulni, és azt várja a politikától, hogy maga is a hétköznapok során felvetődő kérdésekre kínáljon válaszokat. A politikai sikerhez arra van szükség, hogy a választó azt érezze, a politikus és az ő imaginációja egybevág. Erre alapozta a polgármester és csapata a kampányt, ami be is jött nekik.
Lehet a polgármestert szidni, vagy minősíteni, mert ráfér, csak ezzel egy időben nem látom a kritikusok önreflexióját. Tény, hogy a kritikát nehezen viseli az udvarhelyi közélet.
Az egész úgy néz ki, mint valami politikai játszótér, ami mégsem annyira szórakoztató.
Nagy a kísértés, hogy egysíkúan gondolkodjunk a helyi közéletről és a polgármesteri hivatalról, azaz csak a cirkuszt, a lemondásokat, a hivatal működési zavarait lássuk, holott ez nem fedi a valóságot. Méltatalanul kevés szó esik arról, hogy a polgármesteri hivatalban vannak nagyon jól felkészült, lelkiismeretesen dolgozó emberek, akik gyakran a szabadidejük kárára, csendben végzik a feladataikat, függetlenül attól, hogy ezt valaki értékeli-e vagy sem. Ugyanez igaz a tanácsosok csendes többségére is.
III.
A legújabb narratíva az, hogy sürgősen cselekedni kell, mert a polgármester, a hivatal és a tanács ilyen módon nem működhet még két évet, azaz a mandátumok végéig.
A kialakult krízissel kapcsolatban talán jó lenne válaszok helyett néhány kérdést feltenni, így kiderülne, hogy a jelenlegi közéleti szereplőknek milyen egyéni vagy csoportos jövőképük van a várossal kapcsolatban, más szóval hogyan képzelik el a várost közép, illetve hosszú távon, például:
- Túl az általánosságokon, mit gondolnak konkrétan a különböző etnikai, vallási csoportok integrációjáról, hogy elkerüljük a párhuzamos társadalmak kialakulását? Ez például a (még mindig) nem létező városi uszoda „megjelölt helye” körüli nyilatkozatok kapcsán lenne aktuális.
- Milyen intézkedéseket kellene hozni a civilizált közszállítás érdekében, a fogyatékkal élő személyek mozgásának könnyítéséért és olyan bicikliutak kijelöléséért, amelyeket mindenki biztonságosan használhat?
- Hogyan gondolják a környezetvédelem- és a hulladékgazdálkodás kérdését, beleértve a Cekend-tetői hulladéktározó talajvizeket is veszélyeztető voltát?
- Szükségesnek tartják-e előkészíteni a többi önkormányzattal és a termelőkkel közösen egy térségi szinten integrált mezőgazdasági akciótervet, ami a közelgő élelmiszerkrízis hatásait lenne hivatott tompítani?
- Hogyan lehetne a városi közszolgáltatásokat digitalizálni a XXI. század lehetőségeinek és igényeinek megfelelően, hogy ne kelljen értékes időt sorban állással és papírok sétáltatásával tölteni?
- Milyen ütemterv szerint újítják fel a közösségi tereket, illetve hoznak létre újakat?
- Elképzelhető-e hogy a jelenlegi közéleti szereplők példaként szolgáljanak azoknak, akik közéleti szereplést fontolgatnak, főleg tehetséges és kellőképpen képzett fiataloknak?
- Hogyan érhető el, hogy azoknak, akik jelenleg tényleg komolyan veszik a közszolgálatot, akár mint tanácsosok, akár mint hivatalnokok, ne menjen el a kedvük a közeljövőben az egésztől, mert hol a polgármester, hol valamelyik tanácsos vagy pártvezető képtelen a munkához szükséges stabil, relatív kiszámítható légkört teremteni?
A sor folytatható.
IV.
A helyi közéleti szereplőknek arról kell meggyőzniük a városlakókat, hogy képesek helyesen felismerni a legfontosabb céljainkat és a megfelelő eszközöket megtalálni ezek eléréséhez. Ebbe a gondolatmenetbe nem beleilleszthető a járványszerűen terjedő lemondások sorozata, amelyeknek személyes okait értjük, de elfogadnunk nehéz, mert ez azt jelentené, hogy védjük azt a szabadságot, amely a választókkal szemben nem kötelez semmire.
Kétségem sincs afelől, hogy Udvarhely jelenlegi politikai, gazdasági és kulturális elitje képes érvényes válaszokat adni a város valós problémáira és közösségformálóvá tud válni, megteremtve az értelmes egyet nem értés kultúráját, ahogy a zöld demokraták mondják. De, tudomásul kell venni a demokrácia játékszabályait, jelen kell lenni a közvitában és a döntéseknél, és világossá kell tenni, hogy mit gondolnak a városról és úgy általában, a világról. Úgy gondolom, hogy ez jogos elvárás mindenki részéről akit érdekel a város jelene és jövője. Túllépve azon, hogy ki a hibás, a lényeg az: Hogyan tovább?
