Kezdődik a tulipánszezon – élő közvetítés az alakuló tanácsülésről

Fotó: GÁL ELŐD

Frissítve 2024.10. 21-én 19 órakor. Az élő közvetítés szövegét utólag javítottuk.

2024. október 21-ét írunk, ma 11 órától kezdődik Székelyudvarhely június 9-én megválasztott önkormányzatának alakuló ülése. Ugyanakkor elindul a számláló, hogy 100 ígéretéből hányat tud teljesíteni a szinte teljesen tulipán színű, új városvezetés. 

Ahogy korábban beszámoltunk róla, 19 helyett 15 helyi tanácsos beiktatására számíthatunk ezen a napon, hiszen történt négy visszalépés. Tizennégy RMDSZ-es és egy Székelyudvarhelyért Pártos képviselő mond ma esküt a kezét a Bibliára téve, egy másik ülés alkalmával lesz majd teljes a testület még két-két képviselővel mindkét párt részéről. Valamint ezen a napon kerül sor Szakács-Paál István, Székelyudvarhely újdonsült polgármesterének beiktatására is. 

Kicsivel háromnegyed 11 után érkezünk meg a városházára. Az udvaron állófogadás készülődik. Bent, a Szent István teremben már nagy a nyüzsgés, jelen vannak az újdonsült képviselők és a polgármester, illetve a régiek közül is szép számmal, Gálfi Árpád az első sorban ül. A sorok között a történelmi egyházak képviselői, Bíró Barna Botond Hargita Megye Tanácsának elnöke, Ladányi László Zsolt, parlamenti képviselő, Antal Lóránt szenátor és más RMDSZ-es politikusok, illetve Petres Sándor, Hargita megye prefektusa.

11 óra 05 perckor

A jegyző köszönti a jelenlevőket. Megkér, hogy álljunk fel a román himnusz eléneklésére. Itt vannak az új polgármester szülei is, — fedezzük fel –, a korábbi tanács tagjai, mint Pálfi Kinga, Godra Zsolt, Péter Balázs, Becze Juliánna, a városháza munkatársai és meglepetés: Hont András, magyarországi újságíró is a közönség soraiban van. Valószínűleg Schiffer András esti könyvbemutatója előtt vesz egy kis szagmintát az udvarhelyiekből.

A székelyföldi filharmónia kvintettje muzsikál az alkalomhoz illő művet, W.A. Mozart: D-dúr Divertimento I. tételét, konferálja fel a jegyző a következő műsorszámot.

Követhető élőben az esemény Szakács-Paál István közösségi oldalán is. 

11 óra 8 perckor

A jegyző elmondja, hogy mi várható ma, a képviselőtestület eskütétele, amit ünnepélyes megalakulási gyűlésnek neveznek. Hűségesküt először a megválasztott képviselők tesznek, majd a városnak innentől a jogi képviseletét is ellátó polgármestere. A jegyző gratulál a megválasztottaknak, és átadja a szót Petres Sándor prefektusnak. 

11 óra 10 perckor

A 133-as rendelet szerint Székelyudvarhelynek 19 fős önkormányzati testülete van, mára hívtuk össze az alakuló ülést, ezért vagyunk ma itt – mondja. Felkéri a jegyzőt, hogy mondja el, mi fog ma történni itt, és hogy ki a legidősebb és legfiatalabb képviselő. 

Jelenlétet olvasnak, névsor szerint szólítják a megválasztott és mandátumérvényesítéssel rendelkező képviselőket, 15 nevet és 15 Jelen! – választ hallunk. 

Korelnökként László Zsoltot, legifjabbként Pál Boglárkát és Tornai Szilárdot szólítja a jegyző a prezídiumhoz.  

László Zsolt köszönti a jelenlévőket nagy tisztelettel. Hálásan köszöni a lehetőséget. Megköszöni a választópolgároknak is a szavazatokat és a bizalmat, ígéri, hogy rászolgálnak majd. Valószínűleg a legfiatalabb testület áll fenn, a legfiatalabb korelnök is 51 évesen, állítja. Cáfolná azt a kijelentést, hogy a székelyudvarhelyi RMDSZ ne tudna megújulni. Köszönti az online térben résztvevőket is, majd felkéri a főjegyző Venczel Attilát, hogy ismertesse az ünnepélyes tanácsülés menetrendjét. 

Két fő része lesz az ünnepségnek. Az egyik az érvényes mandátummal rendelkező önkormányzati képviselők eskütétele, majd a polgármesteré. Előbb a jegyző felolvassa a bírósági döntést, majd a képviselők egyenként esküt tesznek. Egy külön erre a célra berendezett asztalnál, a Bibliára és az Alkotmányra téve kezét, román nyelven esküt tesznek a tanácsosok. Ismét felolvassa a 15 nevet, akik érvényes képviselői mandátumot nyertek. Aztán azokét, akik nem: Szakács-Paál István, Geréb László, Gálfi Árpád, Bíró Jolán önkormányzati képviselői mandátumát a bíróság érvénytelenítette. 

Egy másik híresség, a Szomszédnéni Produkciós Iroda egyik jeles tagja, Bálint Ferenc is megtisztelte jelenlétével az eseményt – vesszük észre udvarhelyi származású élete párja társaságában a karzaton. 

11 óra 20 perckor

Petres Sándor szerint elégséges lesz, ha román és magyar nyelven felolvassa az eskü szövegét az érintett képviselő. Megint feláll mindenki. 

„Jur să respect Constituţia şi legile ţării şi să fac, cu bună credinţă, tot ceea ce stă în puterile şi priceperea mea pentru binele locuitorilor municipiului Odorheiu Secuiesc. Aşa să-mi ajute Dumnezeu.”

„Esküszöm, hogy tiszteletben tartom az Alkotmányban foglaltakat és az ország törvényeit, és Székelyudvarhely megyei jogú város lakosai javára erőm és hozzáértésem szerint jóhiszeműen mindent megteszek. Isten engem úgy segéljen” – hangzik el 15-ször az eskü szövege sorra Arros Orsolya Blanka, Bálint Attila, Berde Zoltán, Bálint Csongor Attila, Dávid Endre, Derzsi László, Hajdó Csaba István, Ilyés Szabolcs György, Kakassy Norbert, László Zsolt, Pál Boglárka, Simon Károly, Simon Mária Tímea, Tornai Szilárd és Tubák Nimród szájából. 

Két példányban aláírják a speciális papírra nyomtatott szöveget, az egyiket a képviselő megtarthatja, a másikat archiválják majd. 

A közönség áll és minden eskütétel után tapsol.

11 óra 40 perckor

Ismétlés a tudás anyja: a jegyző újból felolvassa a beiktatott önkormányzati képviselők neveit, majd közli, hogy a testületi tagok minősített többsége a hűségesküt letette, működőképes a helyi tanács mostantól, aztán az ülést vezető korelnök is elismétli ezt. 

Mozartot hallgatunk, tájékoztat a jegyző, de a vonósötös brácsása, Bugarschi Milan bejelenti, hogy úgy döntött a zenekar, hogy inkább egy magyar művet adnak elő, Gárdonyi Zoltán Három kis rapszódiáját. (javítva, korábban tévesen írtuk – a szerk.)

11 óra 52 perckor 

Szakács-Paál István polgármester beiktatása következik, aki 2024. június 9-ei jegyzőkönyv alapján 11.344 szavazatot szerzett a mintegy 14.500-ból. A főjegyző felolvassa a bíróság erre vonatkozó, október 15-ei végzését. 

Az eljárást ismertetik újból: a főjegyző felolvassa az eskü szövegét, a polgármester pedig leteszi a hűségesküt román nyelven az önkormányzati képviselőkhöz hasonlóan. 

Ugyanazt az esküt mondja el, amit a képviselők is.

12 órakor

Pontban délkor Szakács-Paál István román és magyar nyelvű eskütételét hallhatjuk.

12 óra 5 perckor

Szakács-Paál István polgármester beszéde következik. Köszönti a hallgatóságot, majd köszöni a bizalmat és megtiszteltetést. 

Köszönti a város eddigi polgármestereit is, akiknek köszöni, hogy elfogadták a meghívást és a városért végzett munkájukat.

Dr. Ferenczy Ferenc (1990-96), Szász Jenő (1996-2008), Bunta Levente (2008-2016, ő nincs jelen külföldi elfoglaltsága miatt), Gálfi Árpád (2016-2024) neve után hangzik fel a taps. Gálfinak külön megköszöni az elmúlt 8 évet, sok sikert és jó egészséget kíván neki.

Tisztában van az elvárásokkal, – folytatja a beszédet –, nagyon sok lesz a munka, de optimista a jövőre nézve. Olyan városban élünk, ahol van jövő, meggyőződése, hogy egy város minősége az emberi minőségtől függ. Közösségi összefogással, innovatív szemlélettel vezeti a várost – ígéri.

Két éve lépett be a politika világába, számára a politika nem egy öncélú tevékenység, hanem olyan eszköz, amely jobbá teheti az emberek életét. Komolyan vesszük ezt a küldetést, a közösen vallott értékeket, mondja. Gratulál a képviselőknek, számíthatnak rá, ígéri, és számít rájuk, illetve a többi állami intézményvezetők részéről is segítségre számít, kiemeli Bíró Barna Botond tanácselnököt, Ladányi László Zsolt és Antal Lóránt honatya-jelölteket, a vallási és kulturális életből érkezett vezetőket.

“Mi formális eszközök vagyunk arra, hogy az önök ötletei is megvalósuljanak”, jelenti ki.

Az új ötletekre nyitottan kezdi a munkát, mert mindenki hozzá tud tenni Székelyudvarhely fejlődéséhez. Továbbra is ugyanaz az elérhető ember marad, aki eddig volt, hamarosan időpontot is lehet foglalni hozzá.

– Minden hibámmal együtt, de minden energiámmal önökért fogok dolgozni a következő időben. Isten áldja önöket, Isten áldja városunkat – zárja beszédét, és hangos taps követi szavait. 

A jegyző kiszólítja a külön a mai alkalomra „berendezett asztalhoz”, hogy a polgármesteri szimbólumokat vegye át és viselje. Magyar emberre nehezen megy rá a román zászló, de nem lehetetlen a küldetés. Venczel Attilának kis ügyetlenkedéssel végül sikerül feladni az új polgármesterre. Mindenki mosolyog.

12 óra 14 perckor

A frakcióvezetők tartják meg ünnepi beszédüket. Az RMDSZ részéről Bálint Attila, Bunta Levente korábbi sajtószóvivője mond beszédet. 

– Új fejezet kezdődik a város életében, ami tele van kihívásokkal, lehetőségekkel és reményekkel. Egy angol labdarúgó, edző szavait idézi: a foci egy csapatjáték és az egyének hozzájárulása adja a csapat erejét. Itt fonódik össze szerinte a politikai és a futball. Nem csak a mindennapi problémák megoldása, de a közösség fejlődéséhez való hozzájárulás is a feladatuk. Székelyudvarhely a mi otthonunk és közös felelősségünk – hangoztatja. 

A Székelyudvarhelyért Párt részéről Bálint Csongor Attila beszédét hallhatjuk, aki azt hangoztatja, hogy első alkalommal mérettettek meg pártként. Elkötelezettségét fejezi ki a városunk iránt. Lehet, hogy több mindenben másképp értékeljük a dolgokat, de egy valamiben egyet értünk: gyarapodjon, fejlődjön Székelyudvarhely. A fiatalos lendület és jószándék részükről adott, a tapasztalat kevésbé, kéri képviselőtársait, hogy tegyenek meg mindent a városért. Tisztességgel Székelyudvarhelyért – zárja a beszédet. 

12 óra 21 perckor

Isten hozott mindnyájunkat a normalitás napján – köszönti a jelenlévőket Antal Lóránt szenátor. Gratulál a frissen megválasztott polgármesternek, akinek az ötlete volt, hogy az összes döntéshozót meghívja erre a momentumra, ugyanis közösen tudnak cselekedni a városért. A városi RMDSZ elnökeként ígéri, hogy a testület a szervezet teljes politikai támogatottságát élvezi, hogy az ígéreteket meg tudják valósítani. Sok erőt, egészséget és kitartást kíván „Istvánnak és természetesen a teljes testületnek”. 

– Mi munkára vállalkoztunk, óriási felelősséget rótt ránk a város, és mindent meg kell tennünk, hogy a várost újra a fejlesztés és a fejlődés útjára állítsuk – mondja a kampányból ismerős szlogent.

Bíró Barna Botond, a megyei tanács megválasztott elnöke járul a mikrofonhoz.

A cikk az előfizetőink számára folytatódik!

Ne maradj le a végéről! Már havi 15 lejért elolvashatod a cikkeink legjavát. Fektess be te is a szabadságba!