Kevesebb vakációt tervez a tanügyminiszter

Már ősztől átszervezné a tanév szerkezetét Ecaterina Andronescu tanügyminiszter.

Két fő változtatásról beszélt a tanügyi tárca vezetője kedden – adja hírül a digi24.ro. Az eddigi gyakorlattól eltérően az első félév már decemberben, a téli vakáció megkezdésével lezárulna, így az eddigi félévközi egyhetes szünet el is tűnne.

Januárban a diákok már rögtön kezdhetnék a második félévet. A tavaszi vakáció két hetet tartana, a nyári szünet pedig júniusban kezdődne. A tanügyminiszter azt nyilatkozta, múlt héten gondolta át a tanév szerkezetét, a javaslat közvitán van.