Kevesebb új autót vásároltak januárban és februárban

A 2020-as év első két hónapjához viszonyítva idén csaknem 40 százalékkal csökkent az eladott új autók száma – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA) által hétfőn közzétett adatokból.

Míg a tavalyi év utolsó négy hónapjában nőtt a forgalomba íratott járművek száma, 2021 januárjában jelentős, 46,6 százalékos, majd februárban valamivel kisebb, 18,8 százalékos visszaesést jegyeztek.

A környezetkímélő autók (elektromos, plug-in hibrid, full hibrid) eladása 39,7 százalékkal nőtt az év első két hónapjában a 2020-as év ugyanezen időszakához mérten, piaci részesedésük elérte a 13,1 százalékot, míg tavaly február végén ez csak 5,7 százalék volt – derül még ki a statisztikából. 

A legkeresettebbek

az APIA statisztikái szerint januárban és februárban a Dacia (2.443 darabot vásároltak), a Ford (1.832 darab), a Toyota (1418), a Hyundai (1298), a Volkswagen (1110), a Skoda (1102), a Mercedes Benz (938), a Renault (921), a BMW (629) és a Suzuki (552) modelljei voltak.

A februárban bejegyzett gépjárművek legtöbbje – mintegy 78 százaléka, szám szerint 6.815 darab – személyautó volt, ami 21,6 százalékos visszaesést jelent tavaly februárhoz képest, az idei első két hónapot együttvéve pedig 39,6 százalékkal csökkent ezek eladása a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

A statisztikai adatok szerint az eladott autók 60,8 százaléka benzinmotoros volt, azaz 5,5 százalékkal csökkent az arányuk 2020-hoz képest.

Agerpres