Kevés családorvos vállalja az oltás beadását

10.940 családorvos alig 30 százaléka, azaz 3082-en vállalták, hogy részt vesznek a koronavírus elleni oltási kampányban, jelentette be kedden az országos koordinátor, Valeriu Gheorghiţă katonaorvos, aki szerint ez az arány kisebb annál, mint amire számítottak.

A katonaorvos azt is elmondta, már elkészült az eljárásrend és az utasítás, amelynek alapján a családorvosok oltanak majd. Ezt a folyamatot a tervek szerint május 4-én kezdenék el, és egyelőre az AstraZeneca, valamint a Johnson&Johnson oltóanyagával immunizálnának a rendelőkben. Ebben az esetben nem az oltási platformon, hanem egyenesen a családorvosnál kell előjegyzést kérni az oltásra, nyomatékosította Gheorghiţă, aki szerint a háziorvosoknak a rendes munkaidejükön kívül kell megszervezniük ezt a tevékenységet.

A Háziorvosok Országos Szövetsége (SNMF) szerdai közleményében azt írta: támogatja a koronavírus elleni oltási kampányt, de úgy véli, a megfelelő rugalmasság biztosítása érdekében módosítani kell a jogi keretet, továbbá méltányos és átlátható módon kiszámolt javadalmazást követel a kampányban részt vállaló családorvosok számára.

Agerpres