Csányi Attila mellett ifjabb Szász Emil is iktatta papírjait a választási bizottságnál. Egymás ellenében vagy egymás mellett?
Bunta Levente után újabb meglepetés-jelöltről szereztünk tudomást: Szász Emil jelentkezését iktatta kedden, augusztus 18-án este az udvarhelyi választási bizottság. Kezdetben azt hittük, hogy a Budvár negyed Hófehérke néven (köz)ismert kocsmárosa, üzlettulajdonosa, közösségi embere jelentkezett független tanácsosnak, később kiderült, hogy a fiáról, ifjabb Szász Emilről van szó. Az utolsó leadási nap utolsó órájában Csányi Attila is sikeresen leadta dossziéját, így már ketten vállalkoznak az udvarhelyi roma közösség képviseletére, számítanak annak szavazatára.
Kik ők?
Csányi Attila 28 éves, székelykeresztúri születésű, apai ágon roma származású. Tíz éves koráig a nagymamája nevelte, majd egy másik család fogadta örökbe testvérével együtt. A szentegyházi Gábor Áron középiskolában végzett természettudomány szakon, hét éve a Norada Rt. alkalmazottja, a Tegyünk Egymásért Egyesület alapító elnöke, több szociális, jótékonysági program szervezője. 2020. február 26-án jelentette be, hogy indulna polgármesternek, vagy legalább egy tanácsosi mandátumot megcsípne. Végül utóbbira gyűjtötte az aláírásokat, közösségi oldalán belátva, hogy még nem elég felkészült a polgármesterségre.
Ifj. Szász Emil 34 éves, székelyudvarhelyi születésű, az Eötvös József szakközépiskolában autószerelőnek (és még két évet estin) tanult, jelenleg édesapjának építkezési cégében dolgozik intézőként és munkásként is egyben. Édesapjának van egy roma egyesülete, amiben tevékenykedik, az ő biztatására vállalta a jelöltséget: „Évek óta nincs a tanácsnál képviselőnk, próbáljuk meg, legyen, kihez fordulniuk” – avatott be.
Kit, mit szeretnének képviselni?
Mindketten azzal kezdték válaszukat, hogy elsősorban a roma közösséget szeretnék képviselni, azon segíteni, de Szász Emil külön kihangsúlyozta, hogy ő magyarok között nőtt fel, 80%-a a barátainak is magyar, a támogató aláírások több mint felét is közülük kapta. A romák közül is azokat szeretné képviselni, akik „hajlandók lennének a változásra, integrációra”, például olyanok, akik őt is támogatták. „Akinek a gyermeke például már jár iskolába, az teljesen másképp gondolkodik” – véli. Szeretne olyan lehetőséget a romáknak, amilyet ő is kapott: „Normális közösségben nőttem fel, normálisan kijártam az iskolát, a Kórház negyedben lakom 30 éve”.
Csányi pedig azt tette hozzá, hogy a magyar közösséget, a székelyudvarhelyi polgárokat is szeretné képviselni, mert nem csak a romák vannak szociálisan nehéz helyzetben. A szociális-ifjúsági ügyek mellett a várost érintő beruházások is érdeklik. Ha függetlenként bejut, akkor ezekben a kérdésekben nyitott maradna a pártok felé, „nem akarja kizárni magát a köreikből”, az összhangot fogja keresni velük, mondta.
Egymás ellenében vagy egymás mellett?
Válaszaikból az derült ki, hogy egyiküket sem zavarja a másik jelöltsége, de nem akarták latolgatni, hogy inkább kire szavaznának a Budvár negyediek. Szásznak a baráti köre nem csak a cigány társadalomból van, viszont azt nem tudja felmérni, hogy Csányit mennyire ismerik a közösségben. Csányi is elismerte, hogy Szász jobban kötődik a Budvárhoz, neki ez az erőssége. „De nem kell rendőri kíséret, fogom a biciklit és lemegyek”, mondta, külön megjegyezve, hogy ő nem fog élelmiszercsomagot osztani, hogy rá szavazzanak, ahogyan azt négy éve látta egyes jelöltek részéről (neveket nem mondott).
Nem csak a Budvárra összpontosítanak a jelöltek: Csányi azt mondta, a szombatfalvi romákat is megszólította, amikor gyűjtötte az aláírásokat, támogatná a víz- és szennyvízhálózat megoldását ott és a Termés utcában, mosodát álmodott meg a Budvárba. Szász is említette, hogy járt Szombatfalván meg az Éltetőkút utcában, viszont a Termés utcában nem, mert „van egy-két család, akivel volt problémája”.
Csányi annak örül, hogy a roma közösséget többen is ki akarják húzni abból a kellemetlen helyzetből, amiben van, és hogy vállalkoznak a képviseletére. Szerinte nem zárják ki egymást Szásszal a jelöltségben, de az már kérdéses, hogy mindketten bejutnak-e. Ha igen, akkor együtt viszik az ügyeket, de ha csak valamelyikük, akkor a másik támogatni fogja, civilként – mondta bizakodva. Attól függetlenül, hogy bejut-e vagy sem, Csányi folytatná az egyesületében is a tevékenységét.
„Avval nincs semmi baj, semmi problémám senkivel. Ha Csányit választják, gratulálok, nem haragszom, nem harcra megy. Ha őt szeretnék jobban, legyen ő, ki kinek szimpatikusabb, megoszlik” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Szász.
Frissítés, 18:05
Csányi jelentkezését elutasította, Szászét elfogadta a helyi választási bizottság, a részleteket külön cikkben közöljük.