Két új eset Hargita megyében, ezer alatt az országban

Csökkenő számok, növekvő arányok. Napi statisztika.

Két új eset Hargita megyében, ezer alatt az országban

Ezer alá csökkent az új fertőzések száma az országban, 823 új esetről tájékoztat a Stratégiai Kommunikációs Csoport augusztus 3-án, hétfőn délben. Velük együtt 54.009 koronavírusfertőzést regisztáltak eddig összesen az országban. 27.750 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak, 4.807 tünetmentes fertőzött személyt tíznapos megfigyelés után hazaengedtek a kórházból.

A bukaresti 120-as szám után a legtöbb esetet továbbra is Argeș megyéből jelentették, 96-ot, ahol múlt héten a helyi sürgősségi bizottság elrendelte a maszkok kültéri használatát, mint ahogy számos más, főként déli megyében is történt.

Mit jelenthetnek a számok?Bár a csökkenő szám örvendetes, vasárnap az átlagos 20-22 ezernél jóval kevesebb, 8.045 tesztet végeztek az országban, ezeknek 10,22 százaléka lett pozitív. Összehasonlításképp pénteken 22.767 teszt elvégzése után 1.295 új fertőzöttről számoltak be, ami 5,68 százalékos arányt jelent. A pozitív tesztek aránya hétfőn azért is lehet magas, mert nagyobb volt a protokoll szerint végzett tesztek aránya a kérésre végzettekhez képest, és feltételezhetően nagyobb eséllyel találnak a kontaktszemélyek közt fertőzöttet, mint az utazni vágyók közt. Vasárnap a 8.045-ből a tesztek 70 százalékát, 5.646-ot készítettek a járványtani protokoll szerint, 30 százalékát, 2.399-et kérésre. Ehhez képest pénteken a tesztek 57 százalékát végezték az INS protokollja szerint, és 43 százalékát kérésre.

Hétfőig összesen 2.432 COVID-19 fertőzött ember halt meg, közülük 19 az elmúlt 24 órában. Mindannyiuknak volt más betegsége is. Jelenleg kórházi megfigyelés alatt 7.660 személy van, 419-en az intenzív osztályokon.

A rendőrség és a csendőrség 1.601, a járványmegelőzéssel kapcsolatos kihágást állapított meg, összesen 494.075 lejre büntettek.

Európában augusztus 2-án 1.733.550 koronavírusfertőzöttet tartottak nyilván, a világon 18 millió körüli a számuk.

Hargita megyében

augusztus 3-án 2 új fertőzést jelentettek be, 545 azok száma, akiknek szervezetében eddig azonosították a vírust. 410 személy meggyógyult, 17-en elhunytak. 104 személy van beutalva a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi és maroshévízi kórházakba. Házi elkülönítésben 14-en vannak, 335-en karanténban. Utóbbi kategóriába azok a személyek tartoznak, akik bizonyítottan fertőzött emberek kontaktszemélyei, vagy olyan területről érkeznek Romániába, amelyben magas a koronavírusos esetek száma.

Otthoni elkülönítésben 14 személy van az 21.07.2020/1309-es minisztériumi rendelet alapján, ők igazoltan fertőzött, vagy a betegség tüneteivel rendelkező, de még teszteredménnyel nem rendelkező személyek. Szintén otthoni elkülönítésben, de a rendelet 4. cikkelye alapján 335 személy van, ők azok a személyek, akik legalább egy igazoltan koronavírusos emberrel érintkezésbe kerültek, vagy olyan zónából érkeztek Romániába, ahol magas a fertőzések aránya.