Két részletben emelik jövőtől a pedagógusok bérét

Jövőre 6 milliárd lejjel nő az oktatás költségvetése, a tanárok pedig két részletben összesen 20 százalékos fizetésemelést kapnak, állapodtak meg a tanügyi szakszervezetek hétfőn a kormány képviselőivel.

Simion Hăncescu, Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnökének tájékoztatása szerint a pedagógusok bére előbb január elsejétől, majd június elsejétől nő. Az azonban csak későbbiekben derül ki, hogy pontosan mennyivel. „Az a biztos, hogy a januári lesz a nagyobb arányú fizetésemelés” – magyarázta. Hozzátette, hogy a szakszervezetek elégedettek ezzel az eredménnyel, mert így a pedagógusbérek el fogják érni azt a szintet, amit a kormánytól kértek.

A kezdő tanárok fizetésének január elsejétől 13 százalékkal, később pedig további 7 százalékkal kellene emelkednie a nyári tanügyi sztrájk idején elfogadott sürgősségi kormányrendelet alapján, de az arányok ettől eltérhetnek majd.

A tárgyalások után a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón Hăncescu emlékeztetett, hogy a szakszervezetek nyáron 60 százalékos béremelést kértek. Idén júniustól 30 százalékkal nőttek a tanári fizetések, jövőre pedig további 20 százalékkal, vagyis egy év alatt 50 százalékkal, és a növekedés 2025-re a 70 százalékot is elérheti. „Ez több, mint amit a sztrájk idején ígértünk a tagságnak” – jegyezte meg.

A pedagógusi bértábla az új közalkalmazotti bértörvény elfogadásakor válik nyilvánossá. A hétfői megállapodásnak megfelelően jövőre a tanügyben vezető tisztséget betöltő személyek (igazgatók, aligazgatók, főkönyvelők) fizetése differenciáltan nő, fűzte hozzá a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Nistor.

Az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség elnöke, Anton Hadăr arról számolt be, hogy a jövőre beharangozott béremelések a felsőoktatásra is érvényesek.

Forrás: Agerpres hírügynökség. Kiemelt kép: archívum/TÓTH HELGA.