Két órára leteszik a krétát a pedagógusok

Figyelmeztető sztrájkot tartanak szerdán, május 17-én a közoktatásban dolgozó pedagógusok, 11 és 13 óra között nem tartják meg az órákat – jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon a három szakszervezeti szövetség képviselői az Agerpres szerint.

Amint azt Demeter Levente megyei főtanfelügyelőtől megtudtuk, a szakszervezetek bejelentették náluk a figyelmeztető sztrájkot, ami a törvény szerint azt jelenti, hogy a pedagógusok és a gyerekek is a tanintézményekben maradnak, csak nem végeznek oktatási tevékenységet.

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség vezetői azt is közölték a keddi sajtótájékoztatón, hogy ha a döntéshozók továbbra is figyelmen kívül hagyják követeléseiket, május 22-étől általános sztrájkba léphetnek.

Követeléseik között szerepel a munkájuk „társadalmi jelentőségének megfelelő” bérek biztosítása, és kérik, hogy a kezdő tanárok legalább az átlagbérnek (jelenleg nettó 4500 lej körül) megfelelő összegű fizetést kapjanak. Követelik ugyanakkor, hogy a közalkalmazotti béreket évente az infláció mértékével indexálják, kérik továbbá a túlórák kifizetését és az oktatás éves költségvetésének növelését az infrastruktúra javításáért.

A tanügyi szakszervezetek már áprilisban elkezdték a tiltakozó akcióikat, 25-én és 26-án sztrájkőrséget álltak a kormány épülete előtt, a múlt héten felvonuláson vettek részt a fővárosban.