Miután az orosz Hold-szonda és Prigozsin földi maradványai is látványosan zuhantak talajnak, nem igazán mutatnak jól Oroszország kilátásai. Lehet, hogy már alakul a harmadik összerogyás is?
Harcok
22-én a dánok bejelentik, hogy 8 ukrán pilóta kiképzése az F-16-os gépek használatára elkezdődött. Legkorábban újév körülre várható az első 6 gép átadása, tehát idén már biztosan nem fog a fronton szolgálni az amerikai legendás gép, de a tavaszt akár velük is kezdhetik. Később a görögök és az amerikaiak is bejelentik, hogy a képzésben segíteni fognak. A román kiképzőközpont is téma, Romániának is szüksége van rá, és az ukrán pilótáknak is előnyös, ha nem kell messzire utazni a kiképzéshez.
22-én az ukránok déli irányban behatoltak Robotine faluba, ekkor zajlanak még a harcok. Maga a település nem túl fontos, de Tokmak irányban fontos haladást jelez, és magaslati pozíció. Tokmak vasúti és közúti csomópont, elfoglalása ráadásul az elfoglalt területekre tüzelési lehetőséget adna. Közben az orosz vezetés folyton arról számol be, hogy Belgorodot lövések érik, de más forrásból ritkák az ilyen jelentések.
23-án az oroszok még mindig kínlódnak a Krími logisztikával, pontonhidakkal próbálják pótolni a Kercsi-híd sérülésével kiesett forgalmat, de minden bizonnyal kénytelenek kerülni a szárazföldön, az ukrán tüzérség hatásköréhez közel. A hosszabb út lassabb utánpótlást, több sebezhetőséget és több költséget jelent. A földrajzi adottságok miatt eddig is előnyben voltak az ukránok, mivel ők a körív belsejében, rövidebb távokon kell mozogjanak.
25-ére Robotine teljesen felszabadul, kitűzik az ukrán lobogót. És itt lehet a harmadik látványos pofon az oroszoknak: míg a nyugati sajtó azzal volt el megint a napokban, hogy az ukrán haladás lassú ütemét ostorozza, addig az orosz Telegram csatornákon, ahol egyébként eddig sem volt rózsás az orosz katonák kedve, egyre komorabb a hangulat, egyre inkább panaszkodnak arra, hogy megszorongajták őket, és hogy lőszer nélkül küldik a vezetőik harcolni. Az alábbi képen a Deep State augusztus 25-i térképe látható, a kiharapott rész az Robotine, és pletykák szerint már a következő faluban, Novopokrovkában járnak az ukránok.
Folytatva a harmadik rogyás gondolatát, 24-én Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka azt nyilatkozta a Wall Street Journalnak, hogy ez a háború „nem felkelés elleni harc” – azaz néhány gyengén felfegyverzett terrorista elleni harc, amelyben lehet gyors műveleteket végezni, és amely típusú harcon kívül a Nyugat nem folyatott mást évtizedek óta (amit folytat a nyugat évtizedek óta, más tapasztalat nélkül), hanem „Kurszk” , amellyel egy fontos második világháborús hadszíntérre, és az azzal járó mennyiségű hadianyagra, katonákra és időre utalt (fontos második világháborús hadszíntér). Az érdekes rész az, hogy hozzátette, az ukrán fegyveres erők az áttörés határán járnak.
Természetesen lehet ez optimizmus, lehet az oroszok provokálása is, de nem kizárt, hogy tényleg lesz hamarosan látványos áttörés. Tekintve, hogy egy ideje morzsolják az orosz védelmet, és az oroszok nem állnak túl jól, előbb-utóbb meg kell történnie annak, hogy valahol enged a védelem. És ha ott és akkor elég ukrán erő van, akkor történhet valami izgalmas, főleg, ha az aknák inkább az első védvonal előtt vannak – és tekintve a front hosszát, az orosz termelés relatív gyengeségét, több olyan elképzelés is van nyugati oldalról, hogy az első vonal után már nem sok dolog van, ami visszatartsa a támadót. Azért persze ne rohanjunk túl előre, az ellentámadó ukránok nem rohanhatnak túl messze akkor sem, ha áttörést érnek el, mert egyrészt az aknákra és más védelemre figyelve kell haladni, de azért is, mert az ellátási útvonalaktól nem mehetnek túl messze, ha jót akarnak. Meg hát persze ha áttörés van, máshonnan majd oda fognak az oroszok is erőket csoportosítani – ekkor viszont megtörténhet, hogy más fronton okoznak nekik fejtörést az ukránok. Meglepetésre számítani frontális támadásokra való támaszkodás helyett elég jó fogadásnak tűnik itt és most, hiszen az ukránok sokkal jobban kell ügyeljenek a katonáik életére, hiszen sokkal kisebb emberanyagra támaszkodnak. Így sokkal inkább kell meglepő fordulatokban gondolkodniuk. De hogy mi lesz, azt majd akkor tudjuk meg csak. Ha van is előre megírt terv, azt nem fogják elmondani, és minden bizonnyal folyamatosan változtatják a tapasztalt realitások alapján.
Keleten is folynak a harcok, 24-én bahmuti haladásról beszélnek az ukránok. Először déli haladásról van szó, de Telegramon északi támadásról is beszélnek. A friss műveletekről természetesen továbbra is hallgat az ukrán fél, így inkább az orosz panaszok utalnak arra, hogy valami történik.
Támogatások
Finnország is felajánl katonai támogatást egy nappal az ukránok függetlenség napi ünnepsége után. Finn szokás szerint nem árulják el a tartalmát, de sok benne a lőszer, és az értéke 94 millió euró. Ez a 18. finn csomag, a kis ország 1,3 milliárd eurónál tart. Ráadásul az oroszok egyik célja, Ukrajna demilitarizációja annyira a másik irányba halad, hogy most már a Rheinmetall tervezett ukrajnai gyára mellé a svéd CV-90-es páncélozott jármű és a finn Patria páncélos csatlakozhat. Ukrajna világszinten jelentős fegyvergyártó és -exportőr volt (már csak ezért sem lehetett más országokhoz viszonyítani az orosz invázió előtt), de úgy néz ki, újra az lesz, annyi különbséggel, hogy nem orosz, hanem modern nyugati és hazai fejlesztéseket fog gyártani – ráadásul harcban edzett, kipróbált és fejlesztett eszközöket.
Ukrajna
24-én ünnepli Ukrajna a függetlenségét, az 1991-es megszabadulását a Népek Börtönéből, a Szovjetunióból. Ez már a második olyan megünneplése, amely papírforma szerint el kellett volna legyen törölve a sokkal erősebb Oroszország által, ami önmagában is nagy eredmény, de idén kicsit több programot vezettek be a tervezettnél. És nem arra gondolok, hogy végül sikerrel jutottak el az orosz tankok Kijiv főterére… roncsként. A Krímen előző nap, a lobogó napján szétlőttek egy SZ-400-as légvédelmi rendszert – ez az a rendszer, ami az orosz propaganda szerint nem csak hiper-szuper, minden nyugati techet hatástalanító eszköz kellene legyen, hanem az is, aminek a megvásárlásával Erdogan sikeresen kizáratta Törökországot az F-35-ös gépek megvásárlásából – és végül amúgy sem használta, de látva a teljesítményét, valószínűleg ezután sem fogja.
Hogy még megalázóbb legyen a veszteség, a kilövés előtt egy ukrán drón lazán lebeg közel a rendszerhez, teljesen sértetlenül.
De a függetlenség napjára még több kellemetlenséget terveztek a régebb legyőzhetetlennek hitt oroszoknak: a Krímen partra szálltak ukrán különleges erők, 4 hajónak okoztak sérüléseket, lelőttek legalább 30 orosz katonát, kitűzték az ukrán zászlót és sértetlenül hazamentek. A Krím az oroszok szeme fénye, elméletileg jól védett; az, hogy büntetlenül partra szállnak az ukránok, az nagyon kellemetlen. De még csak ezután indult meg a mutogatás, orosz katonai bloggerek szidják azóta is a vezetést, hogy mennyire nem voltak felkészülve arra, hogy háborúban állnak, és támadás érheti ezt a szakaszt. Videón látható, hogy a katonák eléggé össze vannak zavarodva, hogy mi történik épp, és mire leesik nekik, arra az ukránok már a vízen nyargaltak hazafelé.
Hogy jól záródjon az ünneplés, a norvégok is csatlakoztak az F-16-osokat felajánlók sorába. Pontos számot nem mondtak de mivel a régiekből el is adtak egy adagot Romániának, ezért olyan 10 körüli lehet a szám.
Az ukrán vezetés pedig köszönővideókat készített a jelentősebb támogatást felajánló országoknak, tartva a megszokott pörgős, nem-csinovnyik ízű videókat. Itt van például a brit és a finn verzió, egy kis humorral fűszerezve. A lengyel pedig nagyon jól visszaadja azt a testvériséget, amit a magyarok ápoltak a lengyelekkel, és most égetnek fel az oroszokért. A zeneválasztás sem véletlen, a Hej, sokoły (hej, sólyom) nem csak közös lengyel-ukrán dal, egy korábbi Żal za Ukrainą (kb. gyász, kesergés Ukrajnáért) népdalra alapozva, hanem a szovjet-lengyel háború alatt és a második világháború lengyel gerillái körében is népszerű dal volt. Értelemszerűen 2022 óta is nagyon népszerű, de Szlovákiában és Csehországban is az.
Oroszország
23-án Putyin elméletileg személyesen ellátogat Rosztov-na-Donuba, ahonnan pontosan 2 hónappal azelőtt a Wagner „zenészei” elindultak a meglepően unalmasan végződő kis turnéjukra Moszkva felé. Ugyanez a Putyin, elméletileg, elfelejti, hogy ő köztudottan a jobb kezén hordja a karóráját, itt van a videó, hogy mennyire megzavarodik. Szóval lehet, hogy a mai napig a látogatóit karanténba tevő Putyin valóban ilyen bátran hagyja el a bunkerét, és pillanatnyi elmezavar sújtja, vagy megint egyik hasonmása a sokból az, aki szerepel, és az igazi Putyin egy bunker mélyéről pislog kifelé a világba.
Ugyanaznap búcsút intünk kedvenc bohócunknak, Prigozsinnak, és a Wagner legfelsőbb vezetésének, például a már említett náci tetoválásokkal mászkáló Dimitrij Utkinnak, akik Szentpétervár és Moszkva között magángépen repülve halnak meg. Sokat szerepelt itt, az áttekintőkben, de ennyi volt. A képekből ítélve az orosz légvédelem végre működik, és lelövi, de az utóbbi időben az amerikaiak szellőztetik a pokolgépes robbantást is. Lényegében mindegy, hogy pontosan hogyan hal meg Prigozsin, az üzenet tiszta és világos: a cár most látta jónak eltüntetni a lázadó Prigozsint, a kéthónapos fordulón.
Muszáj kicsit körbejárnunk a kérdést, fontos tanulságokat rejt az eset. Christo Grozev tényfeltáró újságíró jóslatát mi is idéztük, miszerint 6 hónapon belül vagy meghal Prigozsin, vagy újabb felkelés lesz.
Igaza volt, nem is kellett sok idő. Elég széles körben volt elterjedt a nézet, hogy Prigozsin halott ember, csak még nem tudja, hiszen Putyin nem felejt, és az árulás az, amit igazán nem tud elviselni. Prigozsin talán még mindig nem értette meg, hogy Putyin szemében árulóvá vált (Prigó barátunk a védelmi minisztériummal volt rosszban, csak hát ez nem elválasztható Putyin személyétől).
De volt még egy (vagy két) oka visszatérni Oroszországba: aktívan folyt még az üzleti érdekeltségeinek rendezése, minden bizonnyal szeretett volna minél többet megtartani.
Még egy ok lehet az, hogy elég jó esélye van annak, hogy mindenféle ígéretet kaphatott, hogy Putyin beígért békéje szent, béke van, haja szála sem görbül, és még korábban Lukasenka is szavatolta az egyezményt Putyin és Prigó között.
És itt van az első tanulság a számunkra: nem létezik olyan, hogy az oroszok ígérnek valamit. Minden orosz ígéret, egyezmény, megegyezés nagyjából annyit ér, mint a papírlap, amire írták. Ukrajna területi épségét 5 nemzetközi egyezményben is szavatolta Oroszország, aztán mégi elcsatolták a Krímet. De ez a terület és a keleti konfliktuszónák a Donbaszban sem elégítette ki az éhségüket, és itt tartunk.
Bárki, aki azt hiszi, hogy most a válasz újabb területek feladása, majd az orosz ígéretek naiv elfogadása, az újra nézzen rá az elmúlt 8-9 év eseményeire. Az oroszokban nem lehet bízni, és sosem elégednek meg. Az erő viszont működik, se a baltiakat, se a finneket nem támadták meg az oroszok, pedig a finnek esetében belengették, a baltiakat pedig szívesen visszzacsatolnák az új Szovjetunióba, és apró méretük, gazdagságuk meg előnyös tengeri kijáratuk kiváló célponttá tenné őket. Csak hát az a fránya NATO védi őket.
A másik tanulság az az, hogy azt hihetnénk elsőre, hogy most Putyin erőt mutatott, kiiktatta az ellenfelét. De gondoljunk bele, hogy Sztálin, Hitler vagy más erőskezű diktátor hogyan járt volna el az ellenfeleivel. Autós robbantást hajtott volna végre, mint egy gyengén szervezett terroristacsoport, vagy bíróság előtt kirakatperrel alázta volna meg, majd végezte volna ki hivatalos módon a vesztes ellenfelet?
Putyin eljárása nem olyan, mint egy cáré – sokkal inkább olyan, mint egy középszerű maffiafőnök.
Erre még ráerősít az álságos gyászbeszéde is, ahol tehetséges üzletemberként méltatja a bűnöző és ellene lázadó Prigozsint. Általában is igaz, hogy tévedés az orosz vezetésre úgy gondolni, mint valamiféle sakkmesterekre, bonyolult tervekkel. Sokal inkább piti bűnözők, akik jókor voltak jó helyen, és elég kegyetlenek voltak, hogy a csúcsra kerüljenek. Apropó sakkozók, Kaszparov válaszolja egy kérdezőnek, hogy nem, Prigozsin kiiktatásával és több katonai vezető leváltásával Putyin nem hatalmat szilárdít, hanem csak megmutatkozik, hogy mennyire veszélyes a helyzet, amikor a diktátor belsős köreiből is kiesnek emberek.
Megszűnik a hűség, a vérszagra előkerülnek a kések és még több vért követelnek. Ez nem erő, ez egy kétségbeesett diktátor erőlködése, hogy hatalomban és életben maradjon.
Mindeközben meg a magyar propagandasajtóban bukott államként bemutatott Ukrajnában nincsenek kivégzések, sőt, az oroszok számára igazán kellemetlen módon az ukrán titkosszolgálatok és fegyveres erők túlszárnyalják az addig rettegett oroszok teljesítményét.
Rengeteg új kérdést szül ez a változás: mi lesz a Wagner maradékával? Lesz-e bosszú? Fellázadhat-e más szegmense az orosz elitnek? Hogy fogja a lengyel kormánypárt kampányra használni a Wagnert ezután? Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni. Az orosz helyzet semmiképp sem lett stabilabb, ugyan félelmet kelthet Prigozsin halála, de arra is emlékeztetheti az elégedetlenkedőket, hogy ennél csak sokkal rosszabb idők jönnek, valószínűleg most van a legjobb időszak fellázadni. És ezúttal senkinek sem lesz illúziója, hogy lehet félmunkát végezni.
De a két nagy tábor az elitben nehezen tudna összefogni: a technokraták kevesebb háborút és több gazdasági működést szeretnének, a sziloviki, a jellemzően erőszakszervezetekből jövő csoport viszont a totális háború felé mozdulna el. Mindkettő elégedetlen Putyinnal, de egyelőre Putyin tud még lavírozni a kettő között – hacsak nem fogja egy idő után mindkét tábor Putyint látni a legnagyobb akadálynak az életben. Az sem mellékes, hogy Putyin 71 éves. A természet is hamar megváltoztathatja a status quót.
Egy gondolat, amit Phillips O’Brien dob be: van-e értelme képzelődni arról, hogy Putyinnál rosszabb vezető jöhet Oroszországban? Pontosan mi lehet rosszabb? Népirtás már volt, területszerző háború zajlik, kényszersorozás van az ellenség sorai közé, gyermekeket rabolnak el minden nap, ökológiai és társadalmi katasztrófa történt a kahovkai gát elpusztításával, az ellenfeleit felrobbantja, a népét a húsdarálóba dobja. Illetve tegyük hozzá, ilyenekről az oroszokat igazán ismerő népek sem vitatkozgatnak, tudják, hogy felesleges. Az oroszok vezetője valahogy mindig majdnem ugyanolyan, legfennebb még nem mutatta ki a foga fehérjét.
Ugyanaznap, 23-án, Szurovikin, a hírhedt „Armageddon” tábornok, aki Prigozsinnal jó viszonyt ápolt, ugyancsak elvesztette addigi szerepét, a légierő vezetését. Mellesleg nem is látták publikusan a lázadás óta, szóval ne vegyünk mérget arra, hogy életben van. Érdekes, ahogy az idő elteltével az eddig büntetlen orosz háborús bűnösök szépen megkapják a magukét, mint ahogy Girkin is le van tartóztatva. Ne feledjük, 2008-ban Georgiában, 2014 óta Ukrajnában és 2015 óta Szíriában gyilkolnak büntetlenül az oroszok. A nyugati baloldal, amely elméletileg a háborús bűnökre érzékeny, kevésbé veszi észre mai napig ezeket az atrocitásokat, mint az amerikaiakat, pedig az oroszoké nem sporadikus és nem véletlenszerű, hanem egyszerűen a háború velejárójaként kezelik a mészárlásokat, csonkításokat és nemi erőszakot.
25-én ott tartunk, hogy a wagneriták sírját lebontják és lebetonozzák. FRISSÍTÉS: hamis a hír, túlérzékeny, de nem okos Wagner rajongó értelmezte félre a műemléképítési munkálatokat, a linkelt Twitter threadben látható a látványterv is. Oroszország hősi halottai az életükben annyit értek, hogy a tüzérségnek irányították őket, most legalább kapnak egy kis betongúlát. Kiváló emlékeztető ez arra is, hogy az oroszok számára az emberi élet nem ér sokkal többet néhány rubelnél, a szovjet háborús emlékműveik Európa-szerte nem a hősi halottak emlékművei, hanem az orosz hatalomra emlékeztető mementók. Apropó, Magyarországon megint valami fura dolog zajlik, újra felújított szovjet emlékművet adtak át.
Diplomácia
A BRICS csoport, amelyről ugyancsak beszéltünk, új tagokat vesz fel az eredetiek mellé (amelyek Brazília, Oroszország, India, Kína, és a később hozzáadott Dél-afrikai Köztársaság). Röviden átfutva, ez egy nagyon laza, nagyon heterogén csoport, amely a kínai elnök optimizmusa ellenére garantáltan nem fogja ellenpólusát képezni a fejlett világnak. Ezt a döntést is nehezen szülték meg, de az új tagok, Szaúd-Arábia, Irán, Etiópia, Egyiptom, Argentína és az Egyesült Arab Emirátusok csak bonyolítani fogják a döntéshozást. Érdekes viszont, hogy a brazil elnök, Luiz Inacio Lula da Silva a háború kapcsán a szuverenitás és területi integritás védelmét hangoztatta – na most vagy nem szóltak neki, hogy mit is csinálnak az oroszok, vagy szembefordult a saját korábbi pro-orosz hozzáállásával.
A gyengülő orosz pozícióval egyre több ilyen lesz, senki sem akar vesztes mellé állni, főleg, ha a pénzcsapok kezdenek vékonyan folyni. A BRICS-et domináló Kína sincsen egyébként kirobbanó formában, nagyon úgy néz ki, hogy az évtizedek óta érő ingatlanlufija eddig tartott, és a diktatórikus vezetés elérte a határait is, a fogyasztók (kiérdemelt) bizalmatlansága nem engedi felpörögni a gazdaságot.
Földön kívül
Augusztus 19-én az orosz szonda, a Luna-25 laza eleganciával csattant neki a Holdnak. A küldetés lényege a Hold déli pólusára leszállás lett volna, ahol víz lehet (jég formában), ami egy bázis számára hatalmas érték lenne, mivel emberi fogyasztásra nem lenne muszáj vizet vinni a Földről, illetve oxigént és hidrogént lehet előállítani belőle. Pár napra rá viszont, mintegy jeleként annak, hogy új idők új nagyhatalmai vannak játékban, és a régiek ideje lejárt, az indiaiak váltak a negyedik nemzetté a Holdon (Szovjetunió, USA, Kína után. Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok is megpróbálták, de az oroszokhoz hasonlóan jártak – mert valóban nem könnyű feladat, ne feledkezzünk meg róla.) Az internetes mémművészet is hozta a kötelezőt.
