Két győzelemmel kezdték az EB-selejtezőt Geréd Erikáék

Massimo Pedrazzini, fotók: a Román Labdarúgó Szövetség honlapja és a válogatott Facebook-oldala

Március 31-én gyűlt össze edzőtáborozni a román női labdarúgó válogatott kerete az Ilfov megyei Mogoșoaia településen, hiszen április elején a csapat megkezdte a 2025-ös női labdarúgó Európa-bajnokság C-ligás selejtezőit.

Massimo Pedrazzini, a román válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya a székelyudvarhelyi Geréd Erikának, a Vasas Femina egykori játékosának, a DVSC jelenlegi csapatkapitányának is küldött válogatott behívót.

Az edzőtábor után, április 2-án bécsi átszállással több mint 3.200 kilométert utazva érkezett meg a csapat Örményországba, az első selejtező helyszínére, amelyet április 5-én rendeztek. A székelyudvarhelyiek egykori csapatkapitánya kezdőként kapott szerepet és végig is játszotta a mérkőzést, amelynek első félideje 1-0 arányú román vezetéssel zárult, Gődér Brigitta gólja után.

A második játékrészben beindult a nagyüzem, Vătafu, Ciolacu, Herczeg is eredményes volt, illetve egy öngólt is jegyeztek az örmények, 5-0 arányban nyerte meg a találkozót Románia. Geréd Erika végig a pályán volt. A mérkőzés összefoglalóját ide kattintva nézheted meg.

Az örmény kiruccanás után nem pihenhetett sokáig a nemzeti együttes, amelynek április 9-én már hazai pályán volt mérkőzése Kazahsztán ellen. Ez nem indult könnyen, az ugyancsak Geréddel a kezdőjében felálló román válogatott az első félidőben nem találta a vendég kazahok ellenszerét, egészen a 68. percig kellett várni a győzelmet jelentő gólra, amikor Stefania Vătafu beadását Cristina Carp fejelte a hálóba.

Az első két, Örményországgal és Kazahsztánnal vívott meccs után válogatottunk 6 ponttal áll a C-liga 4. csoportjának élén – írja a mérkőzések utáni Facebook-bejegyzésében a válogatott. A négytagú csoportból Bulgária következik, rögtön egy oda- és egy visszavágóval. Az első mérkőzést május 31-én hazai pályán játsszák, a másodikat június 4-én, amikor is Bulgáriába utaznak.

Május 31-én és június 4-én Románia Bulgáriával találkozik kettős meccsen; a női válogatott az első mérkőzést hazai pályán, a másodikat pedig idegenben játssza.

Hogyan juthatunk ki az EB-re?

Az áprilistól júliusig tartó kvalifikáció lebonyolítása a Nemzetek Ligájához hasonló. Az Európiai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kiírása alapján a Svájcban rendezendő kontinensviadalra az A divízió négy csoportjából az első két helyezett automatikusan kijut, a további hét helyről pedig az év végén rájátszás dönt majd.

A válogatott kezdője, Geréd Erika 13-as mezben

A rájátszás első körében az egyik ágon az A-liga harmadik és negyedik helyezettjei játszanak a C-liga öt csoportgyőztesével és a három legjobb másodikkal. A másik ágon a B-liga négy csoportgyőztese és két legjobb másodikja játszik keresztbe ugyanezen liga két gyengébb mutatóval rendelkező másodikjával és négy harmadikjával. Az egyik ágról nyolc, a másikról így hat csapat kerül be a második körbe, ahol viszont már az Európa-bajnoki selejtezők összesített rangsora alapján készítik el a kiemelést, párokba sorsolják az együtteseket, és a hét párharc győztese jut ki a kontinensviadalra.