Két bárányt koncolt fel a medve Bethlenfalván

Éppen három hete, hogy megírtuk: medvecsapdát állítottak fel Bethlenfalván, hogy elkapják azt a medvét, amelyik a Bükkfa utcában szétvert néhány méhkaptárt május 21-én.

A csapda medvét azóta se látott, viszont a környékre vissza-visszajár egy állat, szerda hajnalban éppen a Gagiu családnál járt, ahol két bárányt koncolt fel, s mint aki jól végezte dolgát, oda is ürített.

Fotók: Gagiu Margó

– Mi később vettük észre, mert hátul a kertben voltak, az öt bárányból csak három jött, mikor hívtam őket enni déltájt. Néztem, hogy miért nem jönnek, s hát látom, hogy egyik ott fekszik hátul a fa mellett, 20 méterre a kerítéstől, a másik 5-6 méterre. – mesélte a gazda, Gagiu Marian – Nem is a mező felől, hanem az útról jött be. Most feltettük a villanypásztort s a kutyát is hátra tettük, mert száz százalék, hogy visszajön. Talán a múlt éjjel is erre járt, mert egész éjjel meg voltak bolondulva a kutyák. Idáig soha nem jöttek be korábban, ilyet nem hallottunk.

– Hívtuk az erdészt, megkaptuk, hol ugrott be a kerítésen, ott volt az ürülék is. Több mint biztos, hogy az a fiatal medve, amelyik a szomszédnál, Pál Károlynál járt, a méheknél. Ha nagyobb lett volna, letépte volna a kerítést.

Jelentik, „lám, megadják-e a kilövési engedélyt, de mire kiadják, tíz jön helyette” – vélte a károsult.