Készíthetitek a gyerekeket iskolába!

Az az egyhangú döntés született, hogy hétfőtől, a második félév első napjától a diákok nagyrésze mehet iskolába – jelentette be Klaus Iohannis államfő kedd délutáni sajtótájékoztatóján.

Az utóbbi hetekben egy kicsit visszaszorult a járvány: kevesebb a kórházba utalt és intenzív terápiára szoruló beteg: az államfő szerint amellett, hogy a más országok példáját is megvizsgálták – három ország kivételével mindenhol kinyitnak, vagy ki fognak nyitni a tanintézmények –, ezért döntöttek egyhangúan a kérdésről.

Az oktatási intézmények három forgatókönyv szerint nyitnak újra a települések fertőzöttségi arányától függően. Az úgynevezett zöld zónákban mindenkinek személyes jelenléttel zajlik a tanítás. A sárga zónában az óvodások, az elemi osztályosok, illetve a két végzős évfolyam: a nyolcadikosok, és a tizenkettedikesek lehetnek jelen a tantermekben. A piros zónában csak az óvodások és az elemi osztályok számára nyilnak meg az oktatási intézmények. Azokon a településeken, ahol karantént rendelnek el, értelemszerűen zárva lesz tanintézmény, fejtette ki az államelnök.

De vannak még részletek, amelyeket tisztázni kell: miként ellenőrzik, hogy beteg-e egy gyerek, mi a teendő ilyen esetekben, hány megbetegedés esetén zár be egy iskola stb. Ezeket a kérdéseket közös rendeletben tisztázza majd az oktatási és az egészségügyi miniszter, a rendeletet kedden készítik elő és szerdán hozzák nyilvánosságra. Következésképpen: „készíthetik a gyerekeket az iskolába!” – nyomatékosította Iohannis.