Keresztúr is nagy harcot vív a járvány idején

Keresztúron az emberek legnagyobb része betartja a szabályokat.
Fotó: Sinka-Király Levente

A Székelykeresztúri Polgármesteri Hivatal egy közleményben hívta fel a város, illetve a környező települések lakóinak figyelmét, hogy javaslataikkal keressenek megoldást több, a járvány által okozott problémára.

Ilyen például a betfalvi Küküllő parton lakó roma közösség, amely nem csupán járványügyi, hanem egyéb kockázatot is jelenthet. Ennek a közösségnek az életmódjukból és életformájukból adódóan a kijárási tilalom bevezetésével a napi megélhetésük bizonytalanná vállt. Többen közülük napszámos munkával keresték a kenyerüket, sokan koldulással és kukázással töltötték napjaikat, amire most nincs lehetőségük, írják a közleményben. Arra is felhívják a figyelmet, ha sokáig tart a szükségállapot, ez a közösség egy időzített bomba is lehet, mivel nem jellemzően törődnek a törvényekkel, így akár a betörések és a lopások száma is megnövekedhet.

A napokban egy újabb közleményt tett közzé a hivatal a közösségi hálón, amelyben a keresztúri és környékbeli élelmiszer-kereskedelmi egységeket kérték fel arra, hogy amennyiben lehetséges, ne szolgáljanak ki alkohollal ittas állapotban lévő egyéneket, illetve olyan személyeket, akik láthatóan szociális veszélyt jelentenek a lakosságra.

„Közismert, hogy környékünkön van egy olyan társadalmi réteg, amelyben több olyan személy is él, aki kockázatot jelenthet. Józanon is megbotránkoztatóan viselkednek, ittas állapotban agresszívvá válhatnak, és veszélyeztethetik a környékbeli közösséget és azok egészségét. Ezért a lakosság javaslatait figyelembe véve próbálunk megoldást találni a rendőrséggel közösen arra, hogy megelőzzük a problémákat’’ – mondta el portálunknak Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere.

A kisvárosban és környékén a hivatal munkatársai a héten élelmiszer csomagokat osztottak a 65 évnél idősebb, hozzátartozó nélkül élő, rászoruló lakóknak. Elvégezték a szükséges fertőtlenítéseket az utcákban, lépcsőházakban.

Továbbra is várják a lakosság észrevételét, javaslatát az office@keresztur.ro email címre, valamint minden kedden 10 órától, illetve péntekenként 11 órától a Vox FM rádióban hallgatói kérdésekre is válaszolnak a hivatal munkatársai.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Április 4-ei híreinket itt találja.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!