Kérdéseid vannak a kijárási szabályokról?

Nem minden szabály volt annyira egyértelmű.

A belügyminisztérium Stratégiai Kommunikációs Csoportja (GCS) néhány pontosítást tett közzé az eddig kiadott katonai rendeletekkel kapcsolatban, a sajtótól és a lakosságtól beérkező kérdésekre válaszolva.

Azokat a pontosításokat, amelyeket korábban kaptunk a helyi rendőrségtől, itt találjátok. Van némi átfedés, de az azonos vagy hasonló kérdéseknél gyakorlatilag ugyanazok a válaszok érkeztek mindkét forrásból.

Munkavégzés

A 3-as számú katonai rendelet kimondja, hogy el lehet menni a lakhelytől a munkahelyig, és ezt nem szűkíti egyetlen településre. Az illető személynek magánál kell hordania a munkahelyi igazolványát, a munkáltató által vagy a saját felelősségre kitöltött nyilatkozatot.

A szolgálati ügyben megtett utazásoknak nincs idő- és távolságkorlátjuk. A GCS a videósok és fotósok példáját hozza fel, akik a szolgálati igazolványukat vagy a munkáltató által kiállított nyilatkozatot kell, hogy felmutassák kérésre.

Szolgálati ügyben szabadon közlekedhetnek még az egyéni vállalkozások tulajdonosai, a családi vállalkozások tagjai, a szabadfoglalkozású szakemberek és a mezőgazdasági tevékenységet folytató személyek is, tőlük a saját felelősségre kitöltött nyilatkozatot kérik.

Személyszállítás

Közeli hozzátartozót (pl. férj/feleség) megengedett munkába szállítani, de csak ha feltétlenül szükséges, és nincs más közszállítási lehetőség, vagy magas a fertőzésveszély (pl. több átszállás miatt). Mindkét személynél kell lennie érvényes dokumentumnak: a sofőrnek nyilatkozat, az utasnak munkaigazolás. Ugyanez érvényes, ha kórházba/ból kell szállítani valakit, vagy más sürgősségi helyzet áll fenn.

Felmerült az is, hogy szállítható-e egy járműben háromnál több személy. A GCS megjegyzi, hogy a három személynél nagyobb csoportokat a gyalogos közlekedésben tiltották meg, ez nem vonatkozik a személyszállításra, de az utasok között egy ülőhelynyi távolságot kell tartani.

A GCS közleménye szerint a vörös zónákból repülővel érkezőket nem vihetik haza a reptérről gépkocsival a hozzátartozók, rokonok, vagy barátok, mert ezeknek hatósági karanténba kell vonulniuk. Akik sárga zónából jönnek, azoknak lakhelyi elkülönítésbe kell vonulniuk, ami azt jelenti, hogyha egy családtagja jön utána a reptérre és hazaviszi gépkocsival, akkor őneki is elkülönítésbe kell vonulnia.

Alapszükségletek

A vásárlással kapcsolatban az áll: ajánlatos, hogy az emberek a lakhelyükhöz legközelebb eső üzletben/gyógyszertárban vásároljanak, de ha nem találják a keresett (alapvető) terméket, akkor távolabb is beszerezhetik azt. Ez esetben a nyilatkozaton is fel kell tüntetni a felkeresett helyeket.

Ha van egy másik lakhely, ami megfelelőbb körülményeket biztosít a házi elszigetelésre, akkor engedélyezett a hozzátartozókkal való odaköltözés.

Idős-, beteg-, vagy állatgondozás

Nincsen távolsági korlátozás a más településen/megyében élő, idős vagy beteg hozzátartozóknak gyógyszert vagy élelmiszert szállító személyeknek sem. Saját lakhelyünkre is szállíthatjuk a gondozásra szorulókat.

Más településen, vagy megyében lévő szakrendelőhöz való utazás is megengedett, ha feltétlenül szükséges és helyben, közelebb nem megoldható. Ajánlott előzetesen tájékozódni arról, mikor rendel az orvos.

Más háziállatait más településen, mint a lakhelyünk szerinti, nem lehet gondozásba venni!

Kiskorúak

A 16 és 18 év közötti kiskorúak maguk tölthetik ki és írhatják alá felelősségnyilatkozatukat, és (nekik is) maguknál kell hordaniuk a személyi igazolványukat. Külön kérik őket, hogy tartsák be az egyéni közlekedésre vonatkozó előírásokat, és ne vegyenek részt csoportos sporttevékenységeken.

A 16 évnél fiatalabb kiskorúak szülői vagy gyámfelügyelettel, vagy ezek beleegyezésével mehetnek ki az utcára, de azt ajánlják, hogy ezen kijárások számát minimalizálják.

Sport, mozgás

A GCS hangsúlyozza, hogy a fizikai és sporttevékenységeket egyénileg, a lakóhely körül kell végezni, nem pedig parkokban, játszótereken, sportpályákon. A rendelet külön megtiltja a csoportos fizikai tevékenységeket. A házi kedvencek napi sétáltatása szintén csak a lakóhely körül engedélyezett.

Sportszerűen biciklizni is csak rövid távon szabad, vagy mint alternatív közlekedési eszközt szabad használni más jellegű kijáráshoz (bevásárlás, munkavégzés).

Minden esetben szükséges a saját felelősségre kitöltött nyilatkozat.

Ügyintézés

Számla, banki részlet kifizetése vagy más ügyintézés kizárólag akkor megengedett, ha nem lehetséges interneten keresztül elvégezni, és a speciális indokot fel kell tüntetni a kijárási nyilatkozaton is.

A bankból pénzt kivenni az alapszükségletek fedezésére megengedett.

A gépjárművek műszaki vizsgáját továbbra is el kell és el lehet végeztetni az engedélyezett szakcégeknél, de a kötelező biztosításra van online lehetőség is, ez nem igazolja a kijárást.

A választott lakhelyen kívül más, saját ingatlanhoz csak különösen indokolt, halaszthatatlan ügyben szabad kimozdulni. Nem számít annak például épülő házhoz kimenni, a munkálatok felügyelése végett, viszont saját kezű építkezéshez megengedett, ha feltétlenül szükséges, elnapolhatatlan teendőről van szó.

Korábbi, témába vágó anyagaink

A kijárási tilalom általános szabályait itt olvashatod.

A legfrissebb szabályokról és a megszigorított bírságokról itt írtunk részletesebben.

A legfrissebb nyilatkozat-generátort itt találod.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Április 2-ai híreinket itt találja.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!