Kell egy kis pezsgés!

A képek a szerző felvételei, illetve a Carastelec Winery által közzétett fotók.

Mert finom! Mert feldobja a napunkat! És mert mindig van egy ok pezsgőzni! Ezt vallom én, és hálás vagyok a kárászteleki pincészetnek, amiért nagymértékben ehhez hozzásegít. A Szilágy megye észak-nyugati részén található pincészetben szinte kizárólag pezsgőgyártással foglalkoznak.

De miért pezsgő?

Ezen a területen volt piaci rés. Szinte teljes Kelet-Európában hiány van minőségi pezsgőt előállító pincészetekből.

A 2000-es évek elején kezdődött a kárásztelki pincészet története. Ebben az időben járt itt egy egri borász, Gál Tibor, aki felismerte a vidék rejtett kincseit, és el is képzelte a jövőt. Kivitelezésében sajnos már nem tudott részt venni, mert pár évre rá autóbalesetben elhalálozott, barátai viszont továbbvitték és teljesítették álmát.

Hordók a kárászteleki pincészetben

2011-ben történt a szőlő telepítése. 2013-ban volt a pince átadása és az első félszüret, amelyből még csak csendes borok készültek. Ahogy Gál Tibor sejtette, a talaj, a hegyoldal fekvése és a hűvösebb éghajlat tökéletes szimbiózist nyújt itt pezsgők születésére. A talaj összetétele agyagos, homokos, az altalaj csillámpala, nagyon ásványos kőzet, ami tökéletes a bor minőségének, a pezsgőkészítéshez meg kitűnő, hisz a pezsgő az ásványosságból él.

Pezsgőt kizárólag csak hagyományos módszerrel készítenek.

A hagyományos módszer, a méthode champenoise, amikor a második erjedés az üvegben történik. Ez alatt az erjedés alatt képződik a szén-dioxid, de minél hosszabb ideig marad a bor a seprőn (az elhalt élesztőn), annál kifinomultabb lesz a pezsgése. Ezért a Carassia pezsgőket standard üvegben (0,75L) minimum 20 hónapig, a magnumokat (1,5L) pedig 30 hónapig érlelik.

Rázóállvány

Ezzel a módszerrel háromféle pezsgőt készítenek. Az egyik a rozé pezsgőjük, ami eltér egy kicsit a Champagne rozé pezsgőelőállítási módszerétől. A híres francia régióban, Champagne-ban a rozék 99%-ban úgy születnek, hogy a fehér alapborhoz vörösbort adnak hozzá, utána kerül be az üvegekbe, ahol majd a második erjedés történik. A kárásztelki pincészet már eleve rozé alapbort használ, kizárólag pinot noir-t.

A különbség mérvadó: sokkal frissebb, gyümölcsösebb a rozé alapborból készült pezsgő, mint a Champagne rozé pezsgői, amik sokkal testesebbek, igényesebbek, és persze drágábbak is, mint a fehér pezsgők. Itt, Romániában az van a köztudatban, hogy a rozék könnyűek, gyümölcsösek. Ezt az igényt egyelőre a tiszta pinot noir rozé pezsgőjükkel táplálják, de nincs kizárva, hogy majd áttérnek a klasszikus rozé pezsgőkre.

A szerzőről

Ozsváth Kinga sommelier Németországban végezte a borpincér iskolát ahol az IHK Akadémián szerzett oklevelet és rendelkezik a WSET harmadik fokozatával is. A külföldön élő sommelier egy évet tartózkodik itthon 2020 májusától, ezalatt a Villa Vinea pincészetben dolgozik, és céljául tűzte ki az erdélyi pincészetek feltérképezését, leírását. A vele készült interjút és az előző írásait itt olvashatod:

» KINGA, ISZOL TE RENDESEN?
» TOSZKÁNA A KÜKÜLLŐ MENTÉN
» LILIAC: A BOR, AMITŐL FORR A VÉRED
» JÓ BOR CSAK AZ ÉDES?
» HA MÁR A KEZDETEKTŐL ÖSSZEÉR A SZŐLŐ
» SZERELEMFÉLTÉSBŐL SZÜLETETT A PLÉBÁNOS
» SÓBÓL BOR?
» A REJTÉLYES VÖLGY TITKA
» A BORBAN KIFIZETETT FRESKÓ TÖRTÉNETE
» ZAIG: A HAGYOMÁNY, A MODERNITÁS ÉS AZ ERDÉLYISÉG MEGTESTESÍTŐJE
» OLASZ ERŐ ÉS SZENVEDÉLY EGY POHÁRBAN
» ZSIDVEI: A KASTÉLYOK MISZTÉRIUMA

A második helyezett a Classic pezsgő, mint neve is mondja a klasszikus Champagne-i szőlőfajták házasításából készül. Ezek a pinot noir, pinot meunier és chardonnay. Sokkal elegánsabb, kifinomultabb, mint a rozé.

A csúcson a Blanc de blanc pezsgőjük áll, amit 100%-ban chardonnay-ból van. Ez egy precíz, elegáns, krémes pezsgő. Aromájában megtalálható a jellegzetes briós, de van benne érett alma, körte és egy finom citromos sütemény illata. Teste szolid, elegáns, savassága mérsékelt, pezsgése kitartó, selymes. Egészében nagyon finom, hosszan tartó lecsengéssel. A szőlőtőkék még fiatalok, tehát minőségben ez csak a kezdet!

A csavarosan gyöngyöző bor, Friza

A Friza nevű habzó boraikat pedig a következőképpen készítik: a bort zárt, inox tankokban egyszer erjesztik, így a természetesen képződött szén-dioxid megmarad a borban. Emellett megőrzi frissességét, gyümölcsösségét. Az így keletkezett bor alacsony alkoholtartalommal és rendkívüli üdeséggel rendelkezik. A 2,5 bar nyomás viszont sokkal alacsonyabb, mint a hagyományosan készült pezsgőknél, amik általában 5-6 bar nyomás alatt vannak. Ezt a módszert Asti vagy Ancestrale módszernek nevezik. Ezért is palackozzák ezeket a Frizákat csavaros üvegekbe.

A Frizából kétféle van: egy fehér, amit királyleánykából és egy rozé, amit pinot noir-ból készítenek.

A pincészet borásza egy fiatal mérnök, Bereczki Csaba, a Sapientia egyetem alumnusa, aki már diákként látogatta a Carassia pincészetet. Tanulmányait befejezve fel is vették, először mint pincemunkást, utána haladt lassan felfele a ranglétrán. Ma már a teljes borpince a szőlőtől a kész pezsgőig az ő felelőssége. Nagy felelősség, de jó a csapat. Szóval, minden adottság megvan ahhoz, hogy fokozódjon a már jó minőség.

Székhely: Kárásztelek
Borvidék: Észak-Erdély, Máramaros (Crișana – Maramureș)
Alapítva: 2011
Hektár: 22
Szőlőfajták: chardonnay, rajnai rizling, királyleányka, pinot blanc, pinot noir, pinot meunier
Talaj: agyag-homokos, csillámpala
Magasság: 350 – 360 m
Borász: Bereczki Csaba
Weboldal: carastelecwinery.com
Telefonszám: +40 740 040 777