Kedves Lóci!

Markó Béla legutóbbi nyílt levele késztet írásra: „…én is úgy látom, tűnőben az erdélyi tolerancia, fogyóban a politikai-ideológiai sokszínűség, amely csodák csodája, jól megfért hajdanában egyetlen érdekvédelmi szövetség ernyője alatt.”

„Azt az RMDSZ-t és azt a vezetőt kell támogatni, ami van és állandóan gyúrni kell rajta, hogy jobb lehessen”. Ezt a nem mindig hálás, de annál gyakorlatiasabb megközelítést pótapámtól, Kerekes Gábortól tanultam, és szerintem nem úgy értette, hogy Székelyudvarhely ez alól kivétel lenne.

POLITIKAI REKLÁM?

Mivel a szerző neve felmerült mint az RMDSZ-tisztújítás egyik jelöltjének, Miklós Zoltán kampányának támogatója, maga Miklós Zoltán nevezte meg Facebook-oldalán ebben a minőségben, voltak kétségeink az anyag közreadásával kapcsolatban portálunk felületén, hogy nem bújtatott politikai reklámról van-e szó.

Farkas Levente azonban azt állítja, felmerült korábban, hogy támogatná a jelöltet még abban az időszakban, amikor az az egyedüli ismert induló volt az RMDSZ-tisztségért, a tényleges segítségnyújtás azonban távollétében a szándék szintjén maradt. 

A jegyzetet vitaindítónak szánjuk.

A szerk.

Az elmúlt években a politika boszorkánykonyhája úgy keverte az ízeket a Legendárium melletti városkában, hogy valójában senkinek semmi szüksége nem volt a városi RMDSZ-re, ezért pontosan úgy is néz ki. Nem egyszerű támogatni és jobbra gyúrni a semmit.

Mivel országos, illetve széki szinten is összejöttek az RMDSZ-t érintő átmenő jegyek, néhány hasznos és értékes ember „elfogyasztása” közben úgy elröppent közel egy évtized, hogy valójában senkinek sem jutott eszébe, hogy kellene szervezet. Mert ugye a szervezet az egy eszköz.

Gondolom, valaki a nagyképet is nézte, és segített fentről, hogy a rendrakás nemes gondolata megszülessen. Ezt követhette egy józan összepislogás, miszerint „már az sincs, akivel rendet rakni”, amely tehetetlenséget becsomagoltuk a majd’ korlátlan nyitás lehetőségébe. Ne fanyalogjunk: ez jó(bb mint ami volt).

Az igazi felébredés akkor ütött be, amikor ténylegesen szembe kellett nézni vele, hogy minden unszolás és ígérgetés ellenére, annyira, de annyira durván degradált a politikában való részvétel megítélése, hogy a rendszerben lévők mellett, a pár, vagány projektet építő örök optimistán kívül, csak néhány naiv fér el a „gyártási hibás” érdekemberek között.

∗∗∗

Miklós Zoli megjelenése egy üde színfolt számomra. Feleannyit beszéltem vele négyszemközt, mint Lócival, pár perc, és valóban egy új arc, új gondolkodásmód és irány, legalábbis ennek a reménye. Hozzájuk képest Jakab Áron Csaba rokonom, hiszen vele számtalan alkalommal kávéztam is az elmúlt évtizedben. A motivációjukat értem és vagyunk olyan viszonyban, hogy Zoli, JÁCS és Lóci legyenek az Igazgató úr, Tanár úr, Szenátor úr helyett (az új porondon való megjelenési sorrendben).

Dél-Afrikából nézve – nem, nem bántom az impalákat – a történések pikáns része körülbelül akkor kezdődik, amikor Miklós Zoli mögött megjelentek emberek, Lóci pedig nem talált embert, akik mögött megjelenhet(nek).

Nem kevés kockázat van egy friss vonal létrejöttében, így eléggé magabiztosnak kell lenni, hogy ne veszélyforrást, hanem az együttműködés lehetőségét lássuk meg benne. Érthető. Így lett Zoli meg JÁCS inkább kockázatnak, mintsem lehetőségnek tekintve, ami a modern és rutinos politikai helyezkedés logikájának tökéletesen megfelel, hiszen ennek a játéknak ezek a szabályai.

Aztán, mivel haladó vagyok a porondon, hogy ne legyek teljesen vállalhatatlan, építem és kiszolgálom a hátországot, így az a kamera elé áll, amikor ki kell szolgálni engem. Tiszta cserekereskedelem és ennek a játéknak ez is hozzátartozik a szabályaihoz.

Ami nincs rendben, azt a következőképpen sikerült a saját nyelvemre lefordítanom:

Mondjuk Bölöni László hozzájárul, hogy a gyerekkori középiskolájában senki ne akarjon fociedző lenni. (Kicsit büdös, kicsit ciki, kicsit áskálódós, kicsit öncélú környezet stb.)

Mindez annak tükrében lenne igazán szemöldökfelhúzós, ha pár évvel korábban Bölöni létrehozott volna egy edzőiskolát Ugy Is Egyebet Teszek (UIET) néven. Egy ilyen esetben nem gondolkodnánk el rajta, hogy valóban jót akar-e a középiskolájának? Nem merülne fel, hogy valójában abba tesz bele nem kevés munkát, hogy más megjelenését ellehetetlenítse az edzői porondon?

Szóval, cselekvő vagy éppen mulasztó módon hozzájárul, hogy ne legyen túl vonzó irány a középiskolájában, középiskolájának dolgozni, amikor viszont megtudja, hogy vannak elvetemült jelentkezők az edzői posztra akkor hazarohan és a „verseny jó” címszóval beszáll a játékba.

Hozza magával Hagit, Mutut meg még pár jó arcot – a háttérben felsejlik Becali is, a Szász – és mindezt azzal a címszóval, hogy jó edzője lehessen a középiskolájának. Természetesen ezt úgy is el lehetne érni, hogy a jelentkezőknek segít, de a legjobb versenytárs az, ha nincs versenytárs logika folyományaként, könnyebb olyan emberekkel dolgozni, akik alattam és nem mellettem vannak. Hazarohan versenyezni.

∗∗∗

Azzal az érvvel indulni egy nyitást hirdető választáson, hogy mások csak mímelni akarják a választást és közben teljesen ellehetetlenítjük a tényleges nyitást?

Emberileg kompetens, szakmailag maximális elismerést érdemlő politikusi megmozdulás, de ezekben az időkben aligha hinném, hogy Székelyudvarhelynek valóban erre van szüksége.

Képzeljük el, hogy az így csodálatosan nyitott RDMSZ-be Nagy Pali vagy éppen Godra Zsolt segít be. (Nem személyeket, hanem kategóriákat jelentenek ezek a nevek.)

Nézzük a gyakorlatias oldalát:

Azt mondtad, Lóci, a HBC-ben tartott sajtótájékoztatón, hogy helyesnek és szükségesnek tartod a vitát.

Ott gyakorlatilag a következő ajánlatot tetted pl. számomra (majd szólsz, ha félreértettem): „Ha elnök leszek akkor vannak/lesznek körzetek, ahol majd – mivel nyitva van a kapu – be lehet jönni és csinálni kellene valamit, hogy legyen kivel beszélgetni.”

Ebből én azt értem, hogy Bukarestből működve, valakiken keresztül majd csináltatsz valamit – és természetesen megengedsz bármit –, ami, ha nem lesz eredményes, akkor elmondjuk, hogy nyitva volt a kapu, de mégse jöttek be (elegen), hogy csináljanak valamit. “Megyünk előre”.

Az valamiért soha nem merül fel a modern politikusokban, hogy bizonyos helyzetekben ők maguk válnak korláttá és a létükkel akadályozzák, hogy a valóban KÖZÖSSÉGÉRT tenni akaró emberek megmozduljanak. Nem azok, akiket valamilyen személyes – akár nemzetközi reflektorfényt érdemlő – projektjük motivál. Pont azok, akik tényleg kiszorultak, hiszen NEM személyes projektjük, hanem a KÖZÖSSÉG motiválja őket, így nagyon nehéz kiszolgált (akár kiszolgáltatott) klientúrát építeni belőlük.

Mindegy, ki az elnök. Be lehet és kell állni mögé, és segíteni kell neki, viszont meglátásom szerint Lóci pont a kvalitásai és az eredményei MIATT jelent akadályt a városi RMDSZ (valós) megújjulásának útjában. Hozzátartozik az RMDSZ régi arcához, és lehetetlenné teszi azoknak az embereknek a behozását, akikre égető szükség van a közösség tényleges építéséhez (nem a politikai érdekek érvényesítéséhez).

Ha „csak” egy kevésbé szégyellnivaló szervezet kell, aki visszaküldi A majort (hunglish) és továbbra is hozza az átmenő jegyeket, akkor valóban Lóci a kisebb kockázat.

∗∗∗

Kedves Lóci!

Őszintén élvezem, amikor ugyanazzal a nyers románsággal tolod a sódert a tévében, mint a Dâmbovița-parti vitapartnered. Kajánul vigyorgok ilyenkor, és ugyanúgy büszke vagyok rád, mint ahogy Nagy Csabika is említette. Amikor rádírok, válaszolsz, amikor egy projektbe hívlak, akkor a lehetőség függvényében jössz. Igazi politikus vagy és korántsem a rossz értelemben gondolom ezt.

Őszintén örülök, hogy nyíltan elmondhatom a véleményem, miközben nem kell attól tartanom, hogy a viszonyunk változna. Azt viszont tegyük fel magunknak kérdésként, hogy hány igazán nyílt és őszinte kommunikációt kaptál az elmúlt pár hónapban? Olyat, ami nem helyezkedős, nem számító, nem hízelgő, hanem egyenes, direkt, acsarkodás mentes kommunikáció?

Tettél fel magadnak igazán őszintén pár kérdést:

Ha egy irodában kellene elosztani némi erőforrás sorsát, akkor a városi, széki vagy éppen országos kérdések lennének hátrébb sorolva? (Volt alkalmam huszonévesen dolgozni az elődöddel egy olyan táblázaton, ahol tettük-vettük a számokat. A „Nem kell több a városnak. Nem onnan jön a szavazat.” gondolatok után kezdtem felfogni a politikai matematikát.)

Bukarestben élő szenátorként nem lenne más választásod, minthogy itt élő, de elnöki felelősséget nem vállaló embereken keresztül építs szervezetet. Minden képességedet elismerve, nem eredményesebb ez olyan ember segítésével, aki önként magára vállalná ezt a felelősséget? Attól tartok, hogy a politikai logikának tökéletesen megfelelő alárendeltségi viszony ebben a korban, ebben a városban, ebben a szervezetben a klinikai halál szintjéről a csodás kómáig lesz elegendő. Csak a remény nem hal ki, mert a város igen.

Én a városi RMDSZ-ben nem azt a jobbággyártást szeretném látni, amit a szenátori előd képviselt.

A majort félrepakolni. Egyetértek. Szervezetet építeni, hogy közösséget lehessen építeni. Ez legyen a cél. Nem szervezetet építeni, hogy lehessen politizálni.

Egyetlen valóban józan és száraz iránynak – amiben senki nem veszít, de a város garantáltan nyer – azt tartom, hogy a legtisztább arc mögé mindenki beteszi az összes tudását, erőforrását és építő szándékát. Mindenki. Ez a bátorság, ez a nagyság és igen, ez munkásabb, de nem féltelek.

Pár extra gondolat:

A jelöltek összesített ujjain megszámolható lenne, hogy Székelyudvarhelyen hányan értik teljesen a bejegyzésemet és összefüggéseit. Talán lényegesen diplomatikusabb formát is választhattam volna ezeknek az elmondására, de a távolság meg a helyzet miatt ezt találtam a legjobbnak.

A fentieket meg lehetett volna fogalmazni nagyon-nagyon kretén módon is, bízom benne, hogy érzékelhető a törekvésem. Párszor, pár városban elkottyintottam már – Udvarhelyen is –, hogy véleményem szerint, konkrétan mit kell csinálni – nem miről kellene beszélni – egy helyi szervezet kapcsán. Ha lesz akinek, akkor február 27. után is szívesen elmondom.

Apropó… nem, nem a partól kiabálok be. Egyszer majd láncra fűzöm azt a két évnyi munkát és a mögötte lévő dokumentumsorozatot, amit abba kellett tenni, hogy a HBC projektet ne buktassák meg azok, akik ma sikerprojektként lobogtatják és büszkék rá. Akár annak az útvonalát is, hogy a Legendárium hogyan tudott az őt megillető helyére, a Szejkére kerülni.

Ui.: Hogy még kevésbé lehessen ez irományt kívülről belepofázásnak tekinteni, valaki legyen szíves fizesse be az RMDSZ tagságimat.