Kedveled Haydn, Barriére, Handel, Popper Dávid zeneműveit?

Március 19-én, pénteken 18 órától két tehetséges csellóművész, Vilhelem András és Sviatoslav Perepelytsia előadóestje lesz a városháza Szent István termében. Zongorán közreműködik László Cristina, műsoron J.B. Barriére, G. Fr. Handel, J. Haydn, Popper Dávid művei lesznek.

Az előadóestre előzetes regisztráció szükséges, sms-ben a 0745031452 telefonszámon, jegyeket a helyszínen válthatnak az érdeklődők.

Vilhelem András 1988-ban született, Marosvásárhelyen. Hangszertanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban kezdte, majd a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián Vasile Jucan, egyetemi professzor (Transilvan vonósnégyes) osztályában tanult. 2011 és 2013 között ugyanitt mesteri képzésben részesült. Számos mesterkurzuson vett részt itthon és külföldön is, ahol kiváló gordonkaművészektől tanult. Jelenleg szólista, meghívott előadó, zenekari tag több zenekarban: Marosvásárhelyi Állami Filharmónia, Székelyföldi Filharmónia, Kolozsvári Állami Magyar Színház, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, „Liutaria” Kamarazenekar, „Icon Arts” Zeneegyüttes, „Notes & Ties” Zenekar, Szebeni Youth Zenekar. 

Sviatoslav Perepelytsia 1992-ben született Harkiv-ban (Ukrajna), zenész családban. Zenei tanulmányait öt évesen kezdte, a Dnipropetrovsk-i városi zeneiskolában, hét éves korától rendszeresen lépett fel szólistaként a Dnipropetrovsk Állami Szimfonikus Zenekarral. 2005-től a kijevi M. Lysenko Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója volt, érettségi után felsőfokú tanulmányait Gotthard Popp csellóművész osztályában folytatta a Düsseldorf-i Robert Schumann Zeneakadémián. A diploma megszerzése után 2016-tól a nemzetközileg elismert Pieter Wispelwey csellóművész mesterszakos hallgatója volt ugyancsak Düsseldorfban. Jelenleg a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Szimfonikus Zenekarának csellistája.

Cristina László a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián végzett Daniel Goiti, Adriana Neculai és Cârlejan Márta osztályában. Szólistaként a marosvásárhelyi, szatmárnémeti és szebeni filharmóniákkal koncertezett. Jelenleg a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen doktori képzésben részesül és ugyanitt egyetemi asszisztens, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum zongoratanára és a Marosvásárhelyi Filharmónia kisegítő zongoraművésze.

közlemény