Kedveled a hegedűszót?

Barokk zenei hangversenyre vár a Székelyföldi Filharmónia április 20-án 18 órától a székelyudvarhelyi Ferences templomba, áll az intézmény közleményében.

A hangversenyen Béres Melinda (hegedű) és Csibi Dávid (hegedű) lépnek fel. Műsoron lesznek Heinrich Ignaz Franz von Biber, Georg Philipp Telemann, Jean-Marie Leclair, Jean-Pierre Guignon művei.

Béres Melinda Marosvásárhelyen született, tanulmányait a helyi művészeti szakközépiskolában kezdte, majd 1991-től a Gheorhe Dima Zeneakadémián Victoria Nicolae osztályában folytatta. 1985-1989 között a romániai művészeti szakközépiskolák versenyeinek többszörös kitüntetettje, akadémiai hallgatóként pedig szintén több díjat nyert. 1993-ban megkapta a Romániai Magyar Zenetársaság Végh Sándor dίját, 2004-ben a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíját, 2020-ban pedig a Magyar Művészeti Akadémia zeneművészeti díját. Többszörös meghívottja volt a bukaresti és a csíkszeredai Régizene Fesztiválnak, valamint a segesvári Nyári Akadémiának. Szólistaként fellépett a Magyar Rádió zenekarával Budapesten, valamint a kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi és a szebeni filharmóniák zenekaraival. Több éve a kolozsvári zeneakadémia oktatója, jelenleg előadótanára. 2005-től 2017-ig a Csίki Kamarazenekar meghίvott koncertmestere, 2017-ben és 2019-ben pedig a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekarának koncertmestere. Tagja a Romániai Mozart Társaságnak és a kolozsvári Toduţă Alapίtványnak.

Csibi Dávid tanulmányait a Kolozsvári Zeneakadémián végezte Béres Melinda és Răsvan Dumitru osztályában. Egyetemi évei alatt olyan együttesekkel lépett színpadra, mint az Obermann vonósnégyes, Baroque Ensemble Transylvania, Trionfale, Quarto d’Oro, Ensemble Stradivaria – Daniel Cuiller, valamint több mesterkurzuson vett részt Margaret Faultless, Stefan Metz, Jerry Horner, Arcadia vonósnégyes, Adelina Oprean, Anton Steck stb. vezetése alatt. Több európai országban (Németország, Olaszország, Belgium, Franciaország, Anglia, Észtország, Lettország, Magyarország, Bulgária stb.) koncertezett. A 2018/2019-es évadban az Európai Unió Barokk Zenekara tagja, amelyben Amandine Beyer és Lars Ulrik Mortensen vezetése alatt dolgozhatott. 2020-ban SoNoRo Interferenţe ösztöndíjas brácsásként, valamint 2020 nyarától az Intono vonósnégyes hegedűse.

Â