Kató Béla marad a református püspök

Fotó. reformatus.ro

Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) közgyűlése pénteki kolozsvári ülésén újraválasztotta tisztségébe Kató Béla püspököt.

A püspök a 121 leadott szavazatból 119-et szerzett meg. A közgyűlés újraválasztotta tisztségébe Kántor Csaba püspökhelyettest és Szegedi László generális direktort is.

Kató Bélának harmadszor szavaz bizalmat a közgyűlés. Első mandátuma közepén ugyanis, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosításakor, felajánlotta lemondását, de a közgyűlés akkor is megerősítette tisztségében. A most kezdődő hatéves mandátumát nem viheti végig, ugyanis öt év után betölti a hetven évet, és az egyház statútuma alapján nyugdíjba kell vonulnia.

Beszédében Kató Béla kitért arra, hogy támogatásoknak köszönhetően az egyház ismét nekiláthatott az építkezésnek, és olyan álmokat szőhet, amelyekre korábban nem gondolhatott, ezért is vállalkozott az újabb mandátumra. A következő ciklusra az intézményépítést és az intézmények élettel való megtöltését tartotta a legfontosabb feladatnak.

Az említett magyarországi támogatások átláthatóságát és a beruházások létjogosultságát az Átlátszó Erdély oknyomozó portál több cikkében is megkérdőjelezte.