Többszöri megkeresés után, amikor végre igent mondtak az interjúra, és leültünk a Kalapos teraszára beszélgetni, mindenki izgult egy kicsit.

Fotók: PÁL EDIT ÉVA

Karim Hassan, a Gasztro Pub egyiptomi szakácsa már több mint három éve él Székelyudvarhelyen feleségével, Andreával. Van egy kétéves kisfiuk, Ádám, aki a beszélgetés alatt az autóban aludt békésen, és úton van a második gyerek is. Az egyiptomi-magyar családot faggattuk a nem mindennapi mindennapjaikról.

– Azért mondtunk igent az interjúra, mert sok az előítélet az emberekben az arabokkal, és általában az idegenekkel szemben – mondja Andrea – pedig ők nagyon nyitott, kedves emberek, segítőkészek, összetartó családban élnek és őriznek olyan értékeket, amelyek nálunk kihalófélben vannak.

Karimot minden koldus ismeri a városban – teszi hozzá nevetve – mindenkinek ad valamit.

Szafari, szerelem

Néhány évvel ezelőtt Andrea egy szafari-túrán vett részt a sivatagban, ahol Karim volt a túravezető. Ott találkoztak először, aztán újra és újra. A feleség számára inkább ijesztő volt az első találkozás – meséli – mivel Karim mögé ültették a kvadra, aki, vezető lévén, hol a csoport előtt, hol mögöttük száguldott a négykerekű járgányon.

Ahogy a találkozások szaporodtak, a sivatagi túrázás is szelídült a vakációk ideje alatt. Karim mindössze háromszor látogatott ide, mielőtt végleg Udvarhelyre költözött volna.

− Szerelem volt első látásra? – kérdezem mindkettőjüktől. Andrea nevet, Karim válaszol:

– Igen. Nem tudom mi történt, de itt vagyok. Nem így terveztem, hogy elhagyom az országomat, csak így alakult. Amikor elkezdődik egy kapcsolat, nem tudod megállítani a dolgokat.

Andrea azt mondja, őt ide kötötte a munkája és a családja, ezért döntöttek úgy, hogy Udvarhelyen lesz a közös otthon, bár az elején senkinek nem volt egyszerű megszokni az új helyzetet.

– Az idegeneket mindenkinek nehéz elfogadni – teszi hozzá a férj, aki már több dolgot megért, és beszél is néhány szót magyarul, de a társalgás kettejük között is többnyire angolul folyik.

Nem kerülgetik a forró kását

Két ennyire különböző nyelvű ember kapcsolatában engem az érdekelt leginkább, hogy hogyan kommunikálnak, nem okoz-e nehézséget, hogy egyikük sem az anyanyelvén fejezi ki magát, amikor például érzésekről van szó, vagy éppen vitázni kell valami fölött.

Szerintük az, hogy angolul társalognak, sokszor megkönnyíti a dolgot. Mert egyenesen meg kell mondanod, amit akarsz, nem kerülgetheted, írhatod körbe a problémát – magyarázza Andrea, aki szintén ért már valamennyit a beszélt arab nyelvből, de az írás és olvasás sokkal nehezebb, mivel jobbról balra történik, és csak a mássalhangzókat írják le.

Egyiptomban modern arabot használnak, az archaikus változatot Karim sem ismeri, és az arab országok polgárai sem mind értik meg egymást − tudjuk meg tőle.

Egy év után mindent kibírsz

Ők ketten már több mint három éve, mióta Karim ide költözött, nem jártak Egyiptomban. Gyorsan jött a gyerek, most meg a második, nem könnyű így utazni − mondják. Az első évben azért nem ment haza, hogy ne legyen honvágya.

A férfi elmondása szerint az egyiptomiaknak nagyon nehéz a hazájuktól távol élni, de ha kibírnak egy évet egy másik országban, akkor bármeddig képesek ott maradni.

Most már azt mondja, itt mindene megvan, otthon érzi magát Udvarhelyen is, az hiányzik csupán, hogy nincs, akivel arabul beszélnie.

A szerelemnek megvan a maga papírmunkája. Tartózkodási engedélyt öt évre kap az „idegen”, ha igazolja, hogy már családtag, van biztosítása, megélhetése, lakhelye. A schengeni államokba nem utazhat egyedül, csak házassági levéllel és feleséggel együtt.

A román állampolgársághoz pedig ennél is több kell, vizsgát kell tenni az alkotmányból, román nyelvből, történelemből.

A kezdeti nehézségek – azon túl, hogy mindenkinek feltűnt a sötétebb bőrszín és a göndör haj – természetesen a nyelvi korlátok miatt merültek fel leginkább. De nem csak Karim korlátai miatt. A bolti eladók nagy része nem értette, ha angolul próbált cigarettát kérni. Ezért kiválasztott és megtanult egy márkanevet magyarul, és mindenhol azt próbálta kérni, de sokszor így is nehezen boldogult.

„időre van szükségük, hogy hozzászokjanak az idegenekhez”

„Sokszor most is nevetnek, amikor rosszul ejtek ki egy-egy magyar szót, de azért megértik. Mint például tegnap a taxisofőr, mikor mondtam neki, hogy a Kálápos báhrba vigyen. Nézett rám, aztán megértette. Csodálkozott, hogy Egyiptomból vagyok, mintha legalább a Holdról jöttem volna”− meséli kacagva a gyakori tapasztalatokat Karim.

A banki ügyintézés is okozott gondokat. A házaspár elmondása szerint első körben elutasították a bankkártyakérelmüket, mondván, hogy nem román állampolgárságú személynek nem hozhatnak fiókot létre.

„De most már, ennyi idő elteltével sokkal jobb a helyzet. Például az első évben nagyon nehéz volt, bárhova mentem, furán néztek. Az embereknek időre van szükségük, hogy hozzászokjanak az idegenekhez. Sokan nem is próbálnak közeledni, kideríteni, hogy milyen ember vagyok, inkább elzárkóznak. Másfél éve, hogy itt dolgozom, azt hiszem, attól a pillanattól kezdett mindez megváltozni. Most már olyan ez a munkahely, mint egy család, igaz, itt első pillanattól kedvesek és elfogadóak voltak a kollégák”.

Karim egyébként Alexandriából, Egyiptom második legnépesebb városából származik. Az otthoni életéről és munkájáról annyit mond, hogy nagyon szerette, és hiányzik is a nagyvárosi nyüzsgés, amihez képest Udvarhely kihaltnak tűnik számára. 6-7 évig dolgozott safari-guideként, nyáron 45 fokos hőségben, de minden nap élvezni tudta – állítja.

Udvarhely még mindig kicsi

Amit leginkább hiányol Karim Udvarhelyen, az pontosan az, amit a nagyváros biztosít egy világpolgárnak, vagyis, hogy mindent meg lehet kapni. Itthon vagy az internetről rendel, például fűszereket, vagy ruhákat, vagy legalább Brassóig kell utaznia, hogy a kívánt dolgokat meg tudja vásárolni.

Mielőtt Romániába költözött, nem sokat tudott az országról, a kultúráról. Most úgy látja, sok dologban hasonlít a régi és az új hazája: az emberek mindenhol szeretnek viccelődni, és enni-inni.

A mindennapi életben nem lát nagy különbségeket, de egy lényeges dolog mégis kiderült: Egyiptomban egyetlen szabadnap van egy héten, és az a péntek. Karim elmondása szerint ott többet kell dolgoznia mindenkinek, hogy meg tudjon élni.

Az eredetileg közgazdász végzettséggel rendelkező férfi nálunk szakácsként is jól érzi magát, bár nem volt egyszerű állást találnia: még a helybélieknek is nehéz – mondja. Itt próbált valami újdonságot is becsempészni a menübe, például eredeti arab fűszereket használ, és néhány egyiptomi receptet is hozott magával.

Miközben a shaormánkat készíti, olyan gyorsan jár a keze, hogy Edit sport módban kell fotózza a mozdulatokat.

A székely konyháról nincs rossz véleménye, de számára egy kicsit unalmasnak tűnik a só-bors-paprika szentháromsága, és a halat is nagyon hiányolja. A zöldségeket kevésbé, a húsféléket nagyon szereti, de disznóhúst nem fogyaszt. Meglepő módon nem vallási meggyőződésből, hanem azért, mert abban a tudatban nőtt fel, hogy az nem tiszta táplálék. Szerinte ez fejben dől el, hogy ki mit tud megenni.

A muzulmán vallás sok dolgot tilt, az alkoholfogyasztást is például, de kevés az az ember, aki száz százalékosan betartja.

Egy bárban dolgozom, hogy tartanám be?

Majd miután meghalunk, kiderül, mi történik velünk – mondja.

A más vallásúakkal kötött házasság pedig szintén elfogadott, Karim elmondása szerint Egyiptom modern ország, elismerik a vallások sokszínűségét.

A polgári esküvőt megtartották korábban, de Andrea szeretne majd egyházit is, katolikus szertartás szerint, ahogy a kisfiút is megkeresztelték.

Karim nem ragaszkodott ahhoz, hogy a fia muzulmán vallású legyen. Azt mondja, ha itt nő fel és itt fog élni, akkor jobb, ha megkeresztelik, ő nem szeretné, hogy a vallás miatt lógjon ki a sorból, vagy amiatt legyenek később problémái.

„Én úgy hiszem, egy Istenünk van, és nem számít, hogy zsidó vagy, keresztény vagy muszlim. Ha hisz az Istenben, mindegy, hogy melyik valláshoz tartozik.”

De akkor mégis miért van ennyi iszlamista terrortámadás? Mi lehet a motivációjuk? – tesszük fel a kérdést.

Nem vagy Isten

Ez az a dolog, amit arabként Karim sem ért. Nem tudja, mi lehet azoknak az embereknek a fejében, akik válogatás nélkül ölnek − mondja. „Nem vagy Isten, hogy más emberek élete fölött rendelkezz. A Korán szerint, ha jó ember akarsz lenni, el kell fogadnod a többi vallást is.”

Andrea és férje is azt mondják, a terrorizmus és a menekültválság olyan témák, amelyeket hétköznapi emberként ők nem látnak át: „Kicsik vagyunk, hogy megértsük.” Ezért próbálnak nem belebonyolódni és nem kommentálni a híreket, de a mások gyakran negatív véleményét sem veszik magukra. „Nem hiányzik, hogy belekeveredjünk a politikába, vagy ilyen vitákba. Csendben éljük az életünket”.

Karimnak megvan a maga stratégiája az előítéletek kezelésére, amit megosztott velünk. Azt mondja, még az egyiptomi munkája során megtanulta, hogy három dologra kell mindig odafigyelni: mosolyogj mindenkire, és soha ne beszélj a politikáról, vagy a vallásról.