Vasárnap gyújtották meg a városi adventi koszorú utolsó, negyedik gyertyáját.
Idén a városmenedzser lobbantotta lángra.
A gyertyagyújtás után Ambrus István római katolikus plébános ünnepi gondolatait hirdette, majd Gálfi Árpád polgármester megnyitotta a karácsonyi vásárt, ettől kezdve „Szabad a csók, szabad a tánc”.
A beszédeket a Szent György Plébánia Psallite Vegyeskarának előadása követte, amit egy fényjáték tört meg a nemrég felújított főtéri saroképületnek a falán.
Erre már szinte mindenki a vásárban nézelődött és csodálta a fényben izzó falakat.
Mi is útre keltünk, hogy nézzünk szét, mi mindent lehet kapni, így figyeltünk fel a „székely mézhadseregre” is, mely már kis híján elvesztette csatáját a hó ellen.
Tovább haladva a bódék között, megakadt a szemünk egy zöld kocsiszerűségen, ami előtt hosszú sor kígyózott, a sorban levőkre a kocsinál zsíros kenyerek és forró teák várakoztak.
A tér másik oldalán inkább a kézműves termékek domináltak, ahol a különféle díszektől egészen az ember méretű életfákig, mindent megtalált a nézelődő.
Miközben sétáltunk fel s alá, észrevettünk egy csodálatosan feldíszített karácsonyfát, aminél lehetett fotózkodni, ha kiállta az ember a sort.
De a legnagyobb sor a kürtőskalácsosos és a forralt boros stand előtt alakult ki.
A Vasszékelynél szintén fényképet lehetett készíteni.
Míg a vonatra vártunk, elsétáltunk a körforgalomig és csodáltuk, hogy az elszáguldó autók fénynyalábokat húznak a sűrű havazásban.
Visszafele jövet már lángokban állt a Refi épülete és a frissen felújított templom is, de nem égett.
Végül beértünk a megállóba, ahová kis idő múlva megérkezett a kicsit személyiségzavaros vonat is: gumikeréken jár és indexelt, amikor betért a megállóba. De ez részletkérdés, belefér a karácsonyi csodákba. A nagyobb baj az, hogy már a vonaton ültem, amikor eszembe jutott: nem vettem kürtőskalácsot a nagy rohanásban.