Juncker helyére pályázna
Timmermans tapasztalt, számos nyelven jól beszélő, szenvedélyesen uniópárti politikus.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán bejelentette indulását az Európai Szocialisták Pártjának (PES) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, hogy a párt jövő évi választási győzelme esetén ő lehessen a brüsszeli testület következő vezetője.
A holland politikus a Financial Times című brit újságnak adott interjújában közölte, azért döntött az indulás mellett, hogy elmondhassa a gyerekeinek, ő "mindent megpróbált" az EU létét fenyegető veszélyek elhárítása érdekében.
Sajtójelentések szerint az alelnököt többek között a német, az olasz és a spanyol szociáldemokraták is támogatásukról biztosították, hazai pártja viszont már nem tagja a holland kormánykoalíciónak, ami hátrányt jelent.
Timmermans tapasztalt, számos nyelven jól beszélő, szenvedélyesen uniópárti politikus, akit azonban sokan támadnak a migrációs és a jogállamisági vitákban képviselt álláspontja miatt.