Öten vannak a fényképen: a legény, az anyuka, a nagymama, a dédi, és az üknagymama. Ötgenerációs történet Székelydobóból.
Fotók: SZÁSZ ZSUZSI
Négy hónapos kisbabát adogatnak kézről kézre az ágyon ülő asszonyok az Ambrus család összejövetelén. A gyermek imádja, ha beszélnek hozzá, nagyokat mosolyog, ha valaki vele foglalkozik. Pál Benett 2020-ban született, ő az első ükunokája a 92 éves Juli mamának.
Ritka találkozást örökítettek meg egy székelydobói családi eseményen múlt vasárnap, öt generációt kaptak lencsevégre az udvarhelyszéki településen.
Sokan vagyunk, akik még a nevét sem ismerjük ükszüleinknek, akik egy fényképet sem tudnánk előhúzni a fiókból az üknagyanyánkról. Benett szerencsés helyzetben van, ő már ült is a ükmama ölében.
Dédi kertjében, az almafa alatt
Enikő, Benett édesanyja 28 évesen adott életet kisfiának áprilisban. Januárig úgy tudták, kislányuk születik, ezért erre készültek. A kicsi legény nagyon nyugodt természetű, szüleivel Máréfalván él, a család többi része a Bögöz községhez tartozó Székelydobóban. A kisfiú 1973-ban született nagymamája számolt be portálunknak a kép elkészítésének körülményeiről.
– Édesapám egy éve hunyt el, a család ennek emlékére gyűlt össze édesanyámnál múlt vasárnap. Most találkozott a nagyobb család az unokánk születése óta. Szóltak, hogy készítsünk egy fényképet, ott tudatosult bennünk, hogy mennyire kiváltságos helyzetben vagyunk. Még kimondani is furcsa, hogy most elmegyünk megnézni az üknagymamát – mesélte Ibolya, a boldog nagymama.
Pál Sándor, a boldog apuka is csatlakozik a társasághoz
A nagymama nevét viseli a dédnagymama is, akit éppen szunyókálásában zavartunk meg. Nyugalmát Bobó kutya őrizte egy tarka macskával a ház bejáratánál. Ibolya néni 1953-ban látta meg a napvilágot, négy gyermeknek adott életet, 19 évesen szülte meg a családi történetünkben szereplő nagymamát.
– A férjem temetéséről jöttünk haza tavaly, nagyon sírtam.
Odajött hozzám Enikő, hogy mama, ne sírj, most tudtam meg, hogy gyermeket várok. Azt mondta, hogy tata elment, de jön valaki más – mondja el könnyek között a dédnagymama.
A nagymamával elmentünk felkeresni a történet legrégebbi szereplőjét, a 92 éves üknagymamát. Ha jókedvből és humorból rendeznének világbajnokságot, akkor Juli mama biztosan dobogós lenne! Annak ellenére, hogy nem érzi magában az erőt, lábai arról árulkodnak, hogy aktív életet él.
– A bal lábamat a kakas csípte meg, a jobb lábamat szerelmeteskedés közben ütöttem meg – mondja hatalmasat kacagva.
1928. október 4-én született, Hegyi leányként tartja magát számon. Kilenc testvére született, öten élték meg a felnőttkort. Pontosan visszaemlékszik gyermekkorára, felidézi kedvenc gyermekkori játékait, a disznópajtában ezerszer eljátszott esküvőket.
Édesapja harcolt az első világháborúban, egy szemsérülés miatt küldték haza családjához. Juli mama lányként látta Székelyudvarhelyen Horthy Miklós bevonulását 1940-ben. Két testvérét is elvitték a második világháborúba, mindketten hazatértek. A szülői házuk udvarán “állítottak fel kantint” a visszavonuló németek, az épület mögötti eperfa alatt rejtegették a járműveket a Dobó felett köröző orosz repülőgépek előtt. Huszonkilenc évet dolgozott később a kollektív gazdaságban, azután kapja ma a nyugdíját.
– Én ha visszamehetnék az időben, akkor sem csinálnék semmit másképp. Mindent megbeszéltünk az urammal, együtt mindent meg tudtunk csinálni. Sokan megszóltak, hogy mennyit iszik az uram. Szerintem csak a szép hangját irigyelték, amivel betöltötte az utcát. Olyan mulatság sehol nem volt a faluban, mint Szent Ilona környékén nálunk! Szép volt minden. Ha az uram feltámadna, mindketten negyven körül lennénk, mehetnénk a mezőre dolgozni, az volna az élet! – mondja elégedetten Juli mama.
Reméli, hamarosan újabb ükonokái születnek. A fiataloknak üzeni: szép szóval, egymás értékelésével többre lehet menni, mint állandó vitával, hogy “helyrehozni a dolgokat hasznosabb, mint otthagyni egymást az első vitánál”.
