Jövőre elkészülhet a brassói reptér

A vidombáki repülőtér építéséről, a két megye közötti stratégiai együttműködésről tartottak sajtótájékoztatót Sepsiszentgyörgyön Brassó és Kovászna megye elöljárói – írja a Kovászna megyei tanács honlapján.

Mivel gazdasági és turisztikai szempontból is fellendülést hozhat a repülőtér Háromszék számára, –  különösen, hogy a személyszállítás mellett teherforgalom is lesz, Háromszék is érintett – , ennek megfelelően anyagi támogatást is fordít rá – hangzott el.

„Gazdasági elemzések szerint egy légikikötő hatvan kilométeres körzetben hoz fejlődést, erre nekünk is készülni kell. Kovászna megye nemcsak politikailag támogatja a reptér megépítését, hanem lobbitevékenységünk révén anyagi támogatást is szereztünk a vidombáki projektnek” – mutatott rá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke

– Meggyőződésem, hogy idén sikerül több mint kilencven százalékban véglegesíteni a repteret – mondta Adrian Ioan Veștea, Brassó Megye Tanácsának elnöke. Reményeik szerint 2021 nyarán felszáll az első járat a Brassói Nemzetközi Repülőtérről, ami így fog kinézni:

A február 20-án, csütörtökön tartott eseményen szó esett még a két megye közti gyorsforgalmi útról, a sepsiszentgyörgyi kerülőútról, és a Brassó-Bákó autópályáról is.

Kiemelt kép: kvmt.ro