Visszaépíthető-e a bizalom egy olyan közösségben, ahol az emberek inkább hallgatnak, mint felszólalnak? És mit tanít nekünk erről a Jónás története?
fotó: GÁL Előd
Izgalmas időket élünk… Hétfőn jelentette be Szakács-Paál István (Szinusz) a Facebook-oldalán, hogy elindul az a szervezeti átvilágítás, amelynek a segítségével beleláthat majd a városháza munkaközösségébe. Többek közt erről is kérdeztem tegnap a Navigátor Podcastben.
Az elmúlt tíz évben sokat foglalkoztam szervezetfejlesztéssel és vezetéselmélettel, ugyanis nagyon érdekelt, hogy mitől válik kiválóvá egy csapat, és melyek azok az okok, amik miatt alulteljesít vagy megbénul.
Számos oka lehet ennek. Például, ha nincs egyértelmű vízió, vagy hiányzik a stratégia, vagy a rendszerek kaotikusak vagy hiányosak, és senki sem tudja, mit szabad és mit nem. Ilyenkor az emberek inkább passzívan várják az utasításokat.
Mégis talán a leggyakoribb oka annak, ha egy szervezet rosszul teljesít, az, ha súlyos etikai és erkölcsi problémák merülnek fel benne. A morális rend hiányánál semmi sem rombolja jobban a bizalmat egy közösségben. Ahol az embereknek nap mint nap félniük kell a megszégyenüléstől, a verbális agressziótól és a pletykától, ott nyilván alacsony a bizalom, és ahol a bizalom alacsony, ott minden lassabb és drágább.
Az elmúlt négy évben közelről figyeltem a városháza vezetését, és én is személyesen tudok pár igen súlyos etikai problémáról. Biztos vagyok benne, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Mi minden lapulhat még ott, a háttérben, rejtetten mérgezve a közösséget? Ezért örültem meg annak, amikor Szinusz bejelentette, hogy egy átvilágítást fog tartani. Addig egy csapatot nem lehet megújítani, amíg nem hozzuk napvilágra a rejtett problémákat. Ha mindaz, ami eddig történt, következmények nélkül marad, nincs esély a változásra.
Beszéltem erről néhány városházán dolgozó személlyel, bátorítottam őket, hogy beszéljenek, de sajnos kevés sikerrel jártam.
„Úgysem fog változni semmi…”, „Az én szavam úgysem számít…”, „Itt nem csak én kellene, hogy felszólaljak, hanem sokan mások is…”, „Jogilag úgysem lehet tenni semmit…”.
Ezeket hallottam újra és újra, és persze volt még egy kimondatlan gondolat is: „Honnan tudjam, hogy benned meg lehet-e bízni?”
Sokat gondolkodtam ezeken, hiszen nem csoda, ha félnek. Sok kicsinyes bosszút, igazságtalanságot és hatalmi harcot láttak az évek során. Ráadásul engem sem ismerhetnek. Én mégsem tudok belenyugodni ebbe, ugyanis a városunk jövőjéről van szó. Túlzok? Nem hiszem, és ebben a cikkben pont azt akarom kibontani, hogy miért nem gondolom túlzásnak.
Mi a közös hát Jónásban, a kommunizmusban és ebben a közelgő auditban?
Jónás története
Jónás történetét mindenki ismeri, de azért röviden mégiscsak összefoglalom azok kedvéért akik gyerekkorukban hallották ezt a történetet utoljára.
Jónásról nincs semmilyen előzetes feljegyzésünk, nincsenek más a nevéhez köthető történetek és hőstettek, ami arra enged következtetni, hogy Jónás egy átlagember volt, pont olyan mint bármelyikünk. Egyszer Isten szólt Jónáshoz, hogy menjen el Ninivébe és figyelmeztesse őket, mert annyi bűn gyűlt fel, hogyha nem tartanak bűnbánatot akkor elpusztítja Isten Ninivét.
Jónás nem akart engedelmeskedni, ami érthető, ugyanis Ninive egy 150.000 fős város volt amit ellenséges népek laktak. Prófétának lenni egy ilyen helyen életveszélyes, ráadásul lehet nem is olyan nagy baj, ha Isten elpusztítaná Ninivét.
Jónás jobbnak látta hát, ha hajóra száll és ellenkező irányba indul el azért, hogy ne kelljen szembenéznie az elhívásával. De nem menekülhetett Isten elől, egy olyan hatalmas viharba keveredtek, hogy a hajósokat is félelem fogta el, mindenki a saját istenéhez kiáltott és a rakományt a tengerbe kezdték dobálni hogy így könnyítsenek a hajón.
Egy idő után arra a következtetésre jutottak, hogy valaki közülük bűnös és ez hozta rájuk a vihart. Hogy kiderítsék, hogy ki az úgy döntöttek, hogy sorsot vetnek és persze Jónásra esett a választás. Jónás, tisztességére legyen mondva, mindent bevallott, sőt ő maga tanácsolta azt, hogy dobják be őt a tengerbe azért, hogy az lecsendesedjen. Így is cselekedett a legénység, Jónást a tengerbe vetették, és a vihar le is csendesedett.
De Jónás számára a legrosszabb még csak ezután következett. A sötét mélyből egy nagy hal bukkant fel és elnyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt ott a hal gyomrában (utalva Jézus halála utáni három napra és éjjelre amikor alászállt a poklokra). Jónás valóban a poklait járhatta meg abban a sötétben és reménytelenségben, végül úgy döntött, hogy megbánja bűneit és mégis aláveti magát Isten akaratának.
A történet itt fordulatot vesz, ugyanis a nagy hal kiköpte Jónást, de ő már nem ugyanaz az ember volt, hanem valaki aki meghalt és újjá született, és aki Isten üzenetét már elég meggyőzően tudta átadni Ninivében.
Ki veheti komolyan ezt a történetet?
Gyerek mese lenne az egész vagy tényleg megtörtént? És mi köze mindennek a székelyudvarhelyi politikához?
Szerintem ez nem egy gyerek történet! Azért emlékszünk rá 2500 éve, mert ez a történet mindannyiunk története. Visszaemlékeztet egy olyan örök igazságra, ami a közösségünket védi, és nem szabad elfelejtenünk.
Ha a lelkiismeretünk arra hív, hogy szólaljunk fel akkor ne maradjunk csendben, mert ellenkező esetben nem csak magunkat sodorjuk veszélybe, hanem mindenkit aki velünk egy csónakban van. Sőt ha elég ember, elég ideig hallgat akkor nemcsak viharba kerülhetünk, hanem olyan sötét mélységekbe ami magának a pokolnak fog tűnni.
Kemény szavak ezek, de tudjuk, hogy igaz! Tudjuk, hogy a világunk így működik. Mindannyian csónakok sokaságában vagyunk, egy olyan struktúrában, amely befogad, megtart és megvéd minket az élet kaotikus óceánjától. A házasságunk egy csónak, a baráti társaságunk egy csónak, a munkahelyünk egy csónak, és nyilván mi udvarhelyiek mi is csónakban vagyunk. Minden közösség lassan hajlik a korrupció, az igazságtalanság és szétesés felé, ezért folyamatosan meg kell újulnia, mert ha nem akkor az egész csónak veszélybe kerül ha jön egy vihar. És viharok mindig jönnek…
Hát nem ez történik egy családban is, ahol tegyük fel az apa egyre többet iszik és bántalmazza a család többi tagját? Ha mi akik látjuk és nem teszünk semmit, akkor a család egyre nagyobb viharba kerül és csak idő kérdése, hogy mikor esik szét. Sőt, egyes családok esetében, ha figyelünk betekintést nyerhetünk a pokol egy-egy szintjére.
Vagy nem ugyanez történik egy cég esetében is? Ha a belső korrupció elkezd felgyűlni és az alkalmazottak csendben végignézik, akkor csak idő kérdése, hogy a cég mikor kerül viharba. Recsegni ropogni fog a cég teste és lehet a következő gazdasági válságnál már nem bírja tovább és szét esik. Nem kell nagy dolgokra gondolni az elején, mert ez a folyamat csendben történik. Először csak a hosszabb kávé szünetekkel kezdődik, esetleg egy-két személyes dolog elintézésével a munkaidőben. Később elindulnak belső játszmák, pletykák a folyosókon és információk visszatartásával folytatódik.
Sokszor előfordul a házasságtörés is, persze titokban (amit úgy is tud mindenki), sőt lehet, hogy pont a vezető az egyik alkalmazottal. És lassacskán a szervezet belső kultúrája toxikussá válik, észrevétlenül csökken az versenyképessége a piacon, a belső bizalom is a padlón, viszályok, beszólások és szurkálások jellemzik a mindennapokat, a költségek apránként megnőnek és minden lelassul és nehézkesen valósul meg. Hopp itt is már egy gazdasági válság (ki számított erre?!) és már a szervezet hajója egyből viharban találja magát.
És sajnos nekünk arra is van személyes történetünk amikor egy nemzet hajója kerül viharba. Sokan az olvasók közül a saját bőrükön tapasztalták meg azt, hogy az ember mekkora poklot képes megteremteni magának. Hogy milyen az amikor a hazugság és a propaganda a bőrünkig ér, amikor az emberek tekintélyes része besúgó, ahol nem bízhat az apa a saját fiába, és az anya a lányában. Ahol, hallgatnod kell amikor fel akarnál szólalni, ahol csak azt mondhatod, sőt gondolhatod amit, engednek. Amikor annyi hazugság gyűlt már össze, hogy késő felszólalni, mert minden engedetlenségre nem csak a magunk életét, hanem az egész családunk sőt közösségünk életét is veszélybe sodorjuk.
Ha nem velünk történt volna meg, akkor el sem hinnénk, hogy ez igaz lehet. És az a Kommunizmus amit itt mi tapasztaltunk meg Udvarhelyen még egy enyhe változata volt annak amit az Ukránok vagy esetleg az Oroszok tapasztaltak meg a tömeges bebörtönzésekkel és éhhalállal. Azt hinnénk, ez többször nem történhet meg. Mégis nyugatról megdöbbenve halljuk az ismerős Neomarxista hangokat, ha felszólalnál bizonyos tiltott témákban mint pl.: a klímaváltozás.
És Jónás története megismétlődik újra és újra, de persze más és más formában. Igaz hát Jónás története? Ez attól függ, hogy mit nevezünk igazságnak. Vannak olyan mélységű történetek, amelyek valóságosabbak mint maguk a tárgyak, melyek körülvesznek minket. Mert néha a történeteket több mindenre lehet használni mint a tárgyakat.
Jónás története a személyes felelősségről, éberségről és bátorságról szól. Arról szól, hogyha mondanunk kell valamit akkor ne maradjunk csendben, hiszen felelősséggel tartozunk a közösségünk iránt amelyiknek a csónakjában utazunk. Ezért nem szabad ezt a történetet elfelejtenünk.
Miért fontos most felszólalni?
Szinusszal többször beszéltünk azokról a lehetőségekről és kihívásokról, amelyek a következő négy évben várnak rá. Számomra is egy nagyon izgalmas szervezetfejlesztési kérdés, hogy hogyan lehet egy ilyen munka közösséget megújítani és újra produktívvá tenni. Sokszor hallottam emberektől azt is, hogy „Ha már ekkora fizetést kapnak akkor a munkát el kell végezni! Nem érzelegni kell, hanem dolgozni.”. Tisztelettel de nem értek egyet ezzel, mert nem gépek vagyunk, hanem emberek.
Informatikusként és menedzserként betekintésem volt számos hatalmas és komplex projektbe. Láttam nagy csapatokat akik hatalmas nyomás alatt birkóztak a lehetetlennel, akik pl egy navigációs rendszert, vagy egy hatalmas gyár termelés követésén dolgoznak. Bármilyen nehézségekkel is nézett szembe a csapat, ha bajba került a projekt, az sosem a csapat kompetenciája hiánya miatt történt.
Hátborzongató felismerés volt számomra, hogy mindig valamilyen emberi, jellembeli hiányosság miatt került bajba a projekt hajója. Egy belső egó harc, irigység, versengés, eltitkolt információ miatt.
Ha egy közösségben morális rendetlenség van akkor kinek van kedve ott rizikót vállalni, új ötletekkel jönni? Ha a vezetők cserben hagyják az alkalmazottakat, nem vállalnak felelősséget, sőt másra hárítják azt, és a légkörben állandó a megszégyenítés és verbális agresszió, akkor ott nem lehet jó a csapatmunka. Ilyenkor a legjobbak hagyják el először a hajót, ahogy meg is történt. Ahhoz, hogy egy új korszak kezdődhessen újra vissza kell állnia egy morális rendnek, nincs más út.
Beszéltem pár emberrel a városházáról és bátorítottam őket arra, hogy beszéljenek, hogy mondják el az audit során azokat a dolgokat amiket az előző négy vagy nyolc évben tapasztaltak. Sok mindent hallottam válaszként, mint pl. „Kit érdekel az én kicsi történetem?”, „Már annyi idő eltelt azóta, lehet jobb hagyni az ilyesmit!” és a nagyon gyakori „Emberként tényleg utolsó, de azt mondják róla, hogy jó szakember!”
Erre az utolsóra külön reagálok. A jellem szinte mindig fontosabb mint a kompetencia, főleg, ha egy vezetőről van szó. A kompetenciabeli hiányosságokat lehet pótolni, sőt a környezete ki tudja egészíteni, viszont a jellemet már nem. Egy toxikus vezető toxikus kultúrát teremt maga körül, és a teljesítmény radikálisan lecsökken (mert ugy-e ahol a bizalom alacsony, ott minden lassabb és minden drágább).
Valójában amikor ezeket a mondatokat hallottam, akkor emögött kitapintható volt a félelem. Félelem a bosszútól, a botránytól, félelem attól, hogy láthatóvá válnak és sebezhetővé ezáltal és utána pedig semmi sem fog változni. És érthető is, ezek mind félelmetesek, de van egy ennél még félelmetesebb dolog is: Nem felszólalni akkor amikor a lelkiismeretünk arra hív, hogy szólaljunk fel.
Dehát mit számít az én kis történetem? – kérdezhetné valaki.
Szinusz most egy mintegy 200 fős munkaközösség vezetését vette át. Tudom, hogy sok mindenről már tud, de pont ezek a kis történetek adnak neki felhatalmazást arra, hogy közbe is avatkozzon. Tényekre van szüksége, és a te történeted ad neki autoritást ahhoz, hogy cselekedjen. Ha most a könnyebb utat választod, igaz, hogy rövid távon elkerülheted a konfliktust, de hosszú távon pont azt a toxikus közeget segíted ami eddig is lebénította a városházát, és Szinusz egyedül képtelen lesz egy egész közösséget megváltoztatni és a sebeket begyógyítani.
Vajon képes lesz e ez a csapat izgalmas új projekteket kivitelezni, pályázatokat megnyerni és végig vinni? Vajon be tud-e hozni újabb beruházásokat, vajon az álom, hogy egy olyan várossá váljunk, ahova a fiatalok szívesen jönnek vissza valósággá fog-e tudni válni? Vajon nem pont oda vezet ez, hogy 4 év múlva csalódottan mondjuk majd a választásoknál, hogy „ebben a városban úgysem lesz soha semmi”?
Ha a városházán dolgozol ezzel a cikkel szeretnélek bátorítani, hogy szólalj fel az audit során, ha van mondanivalód! Az audit lényege pontosan az, hogy feltárja azokat a mély sebeket amelyekről nehezen lehet beszélni, eszköz arra, hogy a történetek gyűljenek amelyekre majd a megújulást lehet alapozni.
Nem az a bátor aki nem fél, hanem az aki a félelmei ellenére is cselekszik. Állj ki hát bátran, hogy végre ne a csendes, alázatos és produktív emberek maradjanak alul. Kívánom, hogy Szinusszal együtt építsétek újjá azt a szervezeti kultúrát, amelyet a bizalom, a jókedv és az optimizmus hat át.
Amikor ezt a cikket írom, még nem tudom, hol fog megjelenni, és kihez jut el. De ha idáig elolvastad, és egyetértesz a gondolatokkal, kérlek, oszd meg ezt a cikket. Ne hagyjuk, hogy a félelem vagy a közöny visszatartson minket attól, hogy kiálljunk az igazságért és a közösségünkért. Terjedjen el ez a gondolat Székelyudvarhelyen, és tisztítsuk meg együtt a városházát. De ne erőszakkal, hanem elvekkel és az imáinkkal.
Replika rovatunkban olvasói leveleket közlünk. A tartalmukkal a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet, ám fontosnak tartja, hogy nyilvános viták fóruma legyen és minél több véleménynek hangot adjon. Amennyiben a véleményét megosztaná, küldje el azt a szerkesztoseg@uh.ro e-mail címre.
